Elítélitek majd az Afganisztánból jövő menekülteket?
El nem ítélném, de semmi keresnivalója nincs Európa területén. Teljesen más a kultúra, a hagyományok, a szokások, a vallásra meg ki se térjünk. Egyszerűen teljesen más világ, és nem keverhetőek egymással kicsit sem.
Hogy mást ne mondjak, nézd meg a nők öltözködésére vonatkozó szabályokat. Itthon kis túlzással pucéran is lehetnek közterületen, míg náluk nem hogy a térdük, a bokájuk sem látszódhat. Asszonyként még a hajukat is fedniük kell. És ettől sokkal durvább eltérések is vannak.
#8
Én mondjuk nem aszerint választanék, hogy jellemzően milyen vallású az állam.
A Maldív-szigetek pl 100% szunnita, de oda szívesen mennék. Ahogyan Malajziába, vagy Indonéziába is, pedig azok is moszlim országok.
(A vallási gyökerek sem annyira lényegesek. A magyar szabadság hőse Bem József is áttért az iszlámra és moszlimként is halt meg. És a katolikus egyház nem engedte a földbe temetni)
Nem élnék viszont Mexikóban, pedig azok olyan keresztények, hogy különb sem kell.
Ugyanígy hiába békés népek a budhisták, azért Mianmart, Kambodzsát, Thaiföldet elkerülném.
#15
A legviccesebb, hogy a zsidó, a keresztény és a moszlim ugyanahhoz az istenhez imádkozik, csak más liturgia szerint, és mégis képesek vallási alapon utálni egymást
Muszlim annyit tesz, hogy Allahnak élő és a Korán a tökéletes öröktől fogva létező lejegyzett szavai. Érte még arra is képes, hogy naponta ötször imádkozzon, vagy hogy nevében és dicsőségét hirdetve felrobbantsa magát, ezzel megölve sok hitetlent. Nem nyugszik addig, amíg el nem pusztítja Allah vagy a Korán kifigurázóit. Viszont példásan él, a Korán előírásai szerint.
Velük szemben a keresztények sűrűn vétkeznek a gyónással remélt feloldozás lehetőségével. Bűneikért súlyos büntetést kapnak, a rájuk rótt imát többször el kell mondaniuk, és máris mentesülnek az elkövetett bűneiktől.
#17
Nem csak katolikus és ortodox keresztények léteznek...a református pedig nemigen gyón meg semmit.
Én nem ítélek el senkit, de a menekült meg a bevándorló nem ugyanaz. Afganisztán egyetlen szomszédjában sincs háború. Menekültnek számít mindenki az ELSÕ biztonságos/békés országig. Ebbe beleszámít az összes Afganisztánnal határos ország. Aki ezeken is keresztül megy, az már a nemzetközi jog szerint sem menekült, hanem bevándorló.
Mellesleg egyék meg amit fõztek. A tálibok ellen az afgán lakosság ugyanúgy nem csinál semmit, így õk is felelõsek a kialakult helyzetért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!