Kommunizmus jó, akkor mért nem valósult meg még soha?

"Che Guevara fiatalok körében és bizonyos szubkultúrákban nagyon népszerű a mai napig. A BLM tüntetéseken is gyakran megjelent az ábrázata és a diáktüntetéseken is..."

Érted poén, hogy Che Guevara rasszista volt.

"A néger indolens és lusta, és pénzét komolytalanságokra költi, míg az európai előretekintő, szervezett és intelligens." - Che Guevara

A kérdére röviden azt tudnám válaszolni, hogy egy racionális kommunizmus jobb lenne, de a hiányának az okát végső soron nem tudom megmagyarazni. Kifejtem alább részletesebben.

Van néhány olyan terület, ami igazából senkinek sem jó a jelenlegi formában. Az egyik ilyen terület például a hajléktalanság, illetve tágabban a lakhatási szegénység puszta léte. (A lakhatási szegénységet értsük kicsit tágabban, tehát azt is, hogy a nyomortelepek lakóinak ugyan van valami zuguk, de zsúfoltságban, esetleg családon belüli erőszakkal körülvéve élnek lyen putrikban rengeteg össze nem való emberrel szorongva).

Előfordulhat, hogy ha minden (akár közvetett) következményeit számba vennénk ezeknek a mélyszegényégi, nyomor jelenségeknek (következmények: betegségek, lemorzsolódás az oktatásban, iskolai erőszak, ráépülő bűnözés mint pl uzsorások egyéb maffiózók pprostituált-emberkereskedők), akkor az jönne ki, hogy a mélyszegénység végső soron még az adófizetőknek és a tökés köröknek is terhet jelent hosszú távon: járványok megjelenése, kettészakadt társadalom, politikai instabilitás, Trump és Duterte meg Bolsonaro szerű bohócpalitikusok hatalomra jutása protestszavazatokkal, gazdasági válság.

Egyszóval a mélyszegénység még az átlagpolgároknak, sőt maguknak a gazdagoknak és a gazdasági szereplőknek is sokba kerül, talán még többe is kerül, mintha valamiféle kommunisztikus, vagy legalábbis valami NDK-s jellegű általános tilalom lenne a lakhatási szegénységre. Szóval még az is lehet, hogy még az átlag adófizetőknek, sőt még a nagyobb adüteherrel újtott gazdagabb adófizetőknek is megérné hosszú tvon társadalmilag az, ha afféle kommunista szegénységfelszámoló gigászi NSK-s jellegű nagyarányú állami lakásépítések lennének, évente 150 000 új lakás felhúzása és egyszerű piacmentes szétosztása a szegények közt, egy alapvető jog és lehetőség a lakhatás nagyon elemi formáira.

Na most efféle komunisztikusabb szegénységfelszámolási dolgok politikailag meg talán gazdaságilag nyilván költségesek lennének, és társdalami konflikutsokat is kiválthatnak (,,bérfeszültség'', irigység a társadalmi rétegek közt, adóvonzata a dolognak, költségvetési zavarok stb.) A fő kérdés tehát az, hogy megérné-e a dolog ezzel együtt, legalább hosszú távon. Csökkennének-e pl. a mélyszegénységre épülő bűnözési formák (pl. eltűnnének-e az uzsorások, meg a kiszolgáltatott családok és a állami gondozottak köréből kikeról lánygyerekkel kereskedő prostituált-emberkereskedők, mindenféle maffiózok). Vidámabb lenne-e a mindennapi élet, javulna-e az emberek közhangulata, kevésbé acsarkódó lenne-e a társadalom. Javulna-e annyira az emberek általános közérzéete, hogy még a legprogresszivebb adóteherrel sújtott adófizető is azt érezhesse, hogy megérte a dolog, jobb így a közérzet, mint valami adóparadicsomban élni valami lakóparkban de falakkal elzárva a kinti társadalomtól.

Az én sejtésem az, hogy egészében mindent belekalkulálva és hosszú távon igenis jobb lenne valamiféle komminusztikus módon felszámolni a szegénységnek legalább a mélyszegénységi formáit. A mélyszegénység ugyanis drága --- paradox módon sokba kerül az adófizetőknek. Gondoljunk csak bele: a szegényeknek többnyire a gyerekei is ugyanolyan szegények lesznek, tehát a ményszegénység kb húszévenként teljesen újratermeli önmagát. Ez azt jelenti, hogy húszévenként végigmegy az iskolán át egy teljesen lemorzsoló gyereknemzedék, aztán belépnek az életbe, amit nekik ilyen uzsorás körök által szorongatatott évek jelnetenek, aztán kb a 40-es éveiktől meg már általában népbetegségeket kapnak el, és úgy élnek tovább. Ez mind az oktatásügy, mind gyerekvédelem, mind az egészségügy, mind a bűnüldözés, mind a polgárok általános közérzete szempontjából költséget jelent, aztán 20 év múlva az egész indul újra a következő nemzedékkel.

A szegénység egyszeri felszámolása tehát nyilvánvalóan olcsóbb lenne össztársadalmi szempontból.

Hogy ennek ellenére miért nem látunk mégsem valamiféle kommunisztikus jellegű szegénységfelszámolási gigaprojekteket? Bizonyos értelemben nem tudom a választ (ez a válaszom a kérdésre, hogy ,,nem tudom''). Évi 150 000 lakást felhúzni és kiosztani ,,ingyen'' az egyszerű embereknek még a kicsi és elég rozzatag gazdaságú NDK is képes volt, tehát szigorúan technológiai értelemben a mai Magyaroszág is képes lenne ugyanerre. Bár igaz az, hogy az NDK csődbe is ment, de elég kérdéses, hogy ezért ment-e csúdbe, az NDK ugyanis elég sokat költött a hiányos politikai legitimációjának a fenntartására is (berlini fal, belnémet határ, titkos megfigyelések, spiclihálózat), szóval ha ezeket leszámoljuk, elképzelhető, hogy a nagy kommunista lakásépítési és kiosztási láz önmagában még nem vitte volna csődbe.

A mai magyar gazdaság is valószínűleg képes lenne ugyanerre. A gondot talán inkább az jelenti, hogy bár szerintem hosszú távon mindenkinek megérné a dolog, de az induló költségek magasak lennének, és ezt nehéz lekommunikálni a tömegek felé.

Az Orbán-rendszer alapvetően legitimációhiánnyal küzd, fél igazán népszerűtlen intézkedéseket meghozni és társadali konfliktuokat felvállalni (ez a puhácska járványkezelésben is megmutatkozott), a szegénységfelszámolás pedig alapvetően népszerűtlen, erős társadalmi irigységet és bérfeszültséget kiváltó jellegű dolog lenne.

Az Orbán-rendszernél erősebb legitimációval és magabiztossággal bíró nyugati demokráciák is ódzkodnak az igazán nagyméretű szegénységfelszámlási programoktól (legalábbis ilyen NDK-s méretű lakásépítési programok elég ritkaságszámba mennek Nyugaton is, bár néhány nyugati demokráciában valamivel jobb a helyzet, mint nálunk.)

Összefoglakóan: az autoriter rendszerekkel az a baj, hogy legitimációhiányuk miatt nincs igazán vér a pucájukban az igazán jó szegénységfelszámolási programokhoz, és az ezzel járó társadalmi konfliktusok felvállalásához.

A demokráciák ebben jobbak egy fokkal, de ott a politikusok sokszor sajnos csak egy ciklusra terveznek, ez pedig a rövid távú előnyöket domborítja ki a hosszú távúakkal szemben, ezért nagyjából ott is jelen van egyfajta rövidtávú opportunista beleesés a két szék közt a pad alá.

A diktatúrák látszólag megkerülhetnék ezt a probémakört, de valójában a diktatúrákban egyrész hihetetlen alkalmatlan, vagy eleve gonosz emberek kerülnek hatalomra nagyon hamar - strukturális okolból kontraszelektálttá válik az egész rendszer, másrészt a diktatúrákban is jelen van egyfajta rövidtávú opprtunizmus. Kína például szintén csak késve volt vagány a járványkezelésben, de valójában a legelején ők is csak eltusolni igyekztek a problémát. Egyébként meglepő módon az NDK és a Kádár kor is meglepően sok dologban szociálisan érzéketlen, opportunista, gyáva módon ált néhány társadalmi problémához (az NDK-ban pl létezett egyfajta megtűrt kispolgári rasszizmus, a Kádár-korban meg egyfajta rejtett hajléktalanság).

Egészében: a kommunizus valamiféle modern és logikus formája persze szerintem is szükséges a XXI. század nehézségei közepette (járványok, klimaváltozás, világméretű szegénység, lakhatási szegénység, gyerekkatonák, populista, protestszavazatokkal hatalomra kerülő bohócpolitikusok). Azonban az oda vezető utat nem látom, mert nagyon nehéznek tűnik a társadalmi csapdahelyzetek mindegyikére választ találni.

Mert a kommunizmus nem jó. Mint írták, a verseny mozgatja a világot, az hoz fejlődést.

Attól, hogy némely fiatalok szerint jó, attól még nem lesz az. Valakik szerint az anarchia a legjobb állapot, ezek szerint igazuk van, csak mert szerintük így lenne jó? Sokan hisznek sok féle dolgot, ez nem számít.

* egy fiatal *