Mikor lesz Magyarországon rendszerváltás?
Körülbelül 1990 óta működik Magyarországon a harmadik köztársaság, viszont a parlamenti váltógazdaság állapota siralmas. Ugyanaz a politikai elit adja a kilincset egymásnak, már több mint 30 éve. Az ország még mindig nem tudott elérni legalább egy Ausztria színvonalú gazdaságot, a régióban pedig lassan elkezdtünk lefelé zuhanni, miközben a szomszédos államok (Románia, Szlovákia) gazdaságilag kezdenek minket lehagyni.
Mikor fogjuk azt megérni, hogy a négyévenkénti választásokon valós döntés legyen a lakosság kezében, és ne szavazzanak, hanem ténylegesen legyen választási lehetőségük több, tényleges alternatívából? A mostani ellenzéki tömörülés nagyjából ugyanaz, mint a Fidesz-KDNP, csak más színekben és más ideológiai köntösbe burkolva. Ha jövőre az "ellenzéki" összefogás nyer, érdemi változás nem fog bekövetkezni az ország gazdasági, társadalmi és politikai életében.
1. 1990-ben megtörtént a rendszerváltás.
2. A váltógazdaságra hivatkozni nagyon gyenge érv. Ezt azok modják, akik változást szerenének, de semmit nem tudnak érvelni mellette. A váltogazdaság gondolata azt feltételezi, hogy mindig rángatni kell a kormányrudat, mert így fogunk jó irányba haladni. De ha jó irányba haladunk (márpedig gazdaságilag ez megkérdőjelezhetetlen), akkor csak ártana a változás.
3. Ha rendszerváltás alatt azt érted, hogy a kommunista diktatúra utódpártjainak el kell takarodniuk, akkor a ballib összefogás csúfos vereségére lenne szükség 2022-ben.
13!
Bocs, de orvos látott mostanában?
14
Ezek a tipikus NER-mondatok:
"Orvos látott mostanában?"
"Forrás?"
15!
Remélem a "Forrás?" árokpart kommentjére vonatkozott, mert annyi sületlenséget állított, hogy ha forrással nem tudja alátámasztani, akkor ideje meglátogatnia az orvosát.
Igen, mert a ballibek a kis fantazmagóriáikat tényként tálalják.
A fideszesek pedig szeretnek tények mentén vitatkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!