Milyen érzés, hogy Magyarországot választották meg hármas holtversenyben a legkorruptabb uniós tagnak?
Hát ha azok után amit ebben az országban művelnek, még ez sem jött volna össze, én bizony nagyon csalódott lennék.
Legalább ebben a legjobbak vagyunk.
Kérdező, pár korrupciós eset a 2002-2006-os időszakból:
" a Magyar Természetvédok Szövetsége felhívja a bank figyelmét arra, hogy több jelentos korrupciós botrány is kapcsolódik az autópálya építésekhez. 2003-ban leváltották az Állami Autópálya Kezelo Rt. elnökét és vádat emeltek ellene különösen nagy értéku sikkasztás miatt. 2004-ben több mint 7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal, mert négy autópálya építo cég versenykorlátozó módon felosztotta egymás között a piacot. Az elmúlt napokban napvilágra került hírek szerint, a STRABAG osztrák vállalat közvetítokön keresztül jelentos összegeket juttatott magyar kormánypártoknak. "
"A söjtöri ebéd néven elhíresült botrány a Medgyessy-kormány által 2003. október 18-án, a Zala megyei Söjtörön Deák Ferenc születésének 200 éves évfordulója alkalmából tartott kihelyezett kormányüléssel kapcsolatban robbant ki. .. A kormány tagjai és a meghívottak számára a budapesti Mágnáskert étteremből szállították a felszolgált ebédet. Az egynapos program 2,4 millióba került, ebből 734 ezer forintot tett ki a kormányebéd 100 fő részére."
2007-ben, amikor már túl voltunk az őszödi beszéden, egy rakás mutyizáson, budapesti üzleteléseken, stb. Mindezek után ugyanez a Transzparency képes volt ezt kihozni a korrupciós listájánál:
"Magyarországot a közép-európai régió volt szocialista országainak többségénél – Észtország és Szlovénia kivételével – valamivel kevésbé korruptnak érzékelték a felmérésekhez megkeresett szakértők és üzletemberek. A négy visegrádi állam közül továbbra is Lengyelországban észlelik helyzetet legrosszabbnak, Magyarországon pedig a legjobbnak. Magyarország 4,9 és 5,5 határértékek között mozgó érzékelési pontszáma arra utal, hogy a 2007-ben a lista 39. helyén szereplő Magyarország a szakértők megítélése szerint komoly korrupciós problémával küzd."
Ezek után kiderült milliónyi visszaélés, balliberális politikusok és hozzájuk köthető gazdasági emberek lettek elítélve, esetenként kerültek börtönbe a visszaéléseik miatt. A 4-es metró beruházásából konkrétan a teljes 176 milliárdos EU-s támogatást visszaköveteli az OLAF vizsgálata alapján az unió, mert egyértelművé vált a visszaélés, korrupció. Túlárazásuk voltak, igazolatlan kifizetések, minden.
Erre MOST van az ország a korrupciós listán szerintük a 69. helyen. Most.
Mégis mit és miért kellene elhinni ebből?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!