Jó volt a Kádár-rendszer?

"... miért kellett a külföldi embereket megfigyelni, a külföldi telefonbeszélgetéseket lehallgatni, a külföldről érkező csomagokat és leveleket felbontani?"

Mert országunk (nagyhatalmi egyezség szerint) a szocialista táborhoz tartozott, ellenségünk meg a kapitalista tábor országai voltak. Figyelték, kik követhetnek el hazaárulást, szervezkedést a Kádár-rendszer megdöntésére. Ehhez külön besúgóhálózatot is működtettek, akiknek aktív többségét zsarolással szervezték be. Büntették azokat is, akik engedély nélkül külföldre távoztak (disszidáltak), hozzátartozóikat megfigyelték. Amúgy a gazdaságban, a teljesítőképességben és technikai fejlettségben messze lemaradtunk, csak néhány termékünk volt keresett a világpiacon, az is elsősorban mezőgazdasági termék. A nyolcvanas évekre (a belgrádi árképzés miatt) sok exportált termékünk előállítási költsége magasabb volt, mint az eladási áruk. Ekkorra hatalmas vállalatok közötti tartozások halmozódtak föl, alig akadt nyereséget felmutatni tudó gyár. Emiatt kezdték feldarabolni a mammutcégeket önálló egységekre (Csepel Művek, Ganz-Mávag), de már ez sem segített, hiszen a hatalmas tatozásokat is szétosztották, azaz vitték magukkal. A fizetésképtelen gazdaság miatt (állami bevétel nagyon megcsappant) az ország haladt a csőd felé. Ez volt aza pont, amikor az addig a gazdagágot irányító kommunisták összeomlottak, és készek voltak bármiféle engedményre, nehogy egy országcsődben felbőszült nép söpörje el őket.

Amikor az ötvenes években amerikában a demokrácia fellegvárában folyt a kommunista üldözés akkor külföldi embereket megfigyeltek - és nem csak őket, a külföldi telefonbeszélgetéseket lehallgatták - és a belföldieket is, a külföldről érkező csomagokat és leveleket felbontották - és a belföldieket is ?

Amit írtál az nem a kádár rendszer sajátossága volt.

14-re:

Van igazság abban is, amit 15-ös írt, de a teljes igazság ennél lényegesen bonyolultabb.

Először is, szinte minden vállalat állami tulajdonban volt. A vállalat annyit termelt, amennyire az államnak szüksége volt (sokszor azt sem győzte). Nem nagyon volt konkurencia, így nem fordulhatott elő, hogy egy gyárat kiszorítottak a piacáról és nem volt megrendelése. A nyugati (kapitalista) import erősen korlátozott volt, így a nyugati (kapitalista) cégek nem áraszthatták el áruikkal a magyar piacot. (Az egy másik kérdés, hogy általában meg se tudta volna fizetni a magyar ember a nyugati termékeket.) A vállalatok tehát termeltek belső (magyarországi) piacra, valamint a szocialista országok piacára. Ebben volt egy munkamegosztás, ami szintén kizárta (vagy szinte kizárta) a konkurenciát. Ennek szervezeti kerete a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) volt. A legtöbb szocialista ország a KGST tagja volt. Egymás között kereskedtek, nyugati árut nemigen engedtek be, a termelést pedig nem a versenyhelyzet, hanem az országok vezetőinek megegyezése határozta meg. Ez pl. azt jelentette, hogy a KGST munkamegosztása alapján sok háztartási műszaki cikket gyártottak NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaságban), amiket Magyarországra is szállítottak. E munkamegosztás alapján nálunk erős volt a vagon- és mozdonygyártás, valamint a buszgyártás (a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, a budapesti GANZ-MÁVAG, a székesfehérvári Ikarus buszgyár stb.). Ne feledjük, hogy ott volt a Szovjetunió a maga hatalmas felvevőpiacával, ami szinte korlátlan mennyiségben tudott mind gépipari terméket, mind ruházati terméket, de élelmiszert is felvenni. Mivel fizettek ők cserébe? A Szovjetunió leginkább nyersanyagokkal, mert óriási ásványkincs-készletei voltak, viszont az ipara a saját igényeket se tudta kielégíteni, nemhogy a külföldiekét. Így tehát a magyar ipari, de különösen a mezőgazdasági termékeknek szinte korlátlan piaca volt a Szovjetunió. És mivel nálunk a mezőgazdasághoz kedvezőek voltak az éghajlati adottságok (vesd össze Szibéria éghajlatával :DDD), ráadásul nagy tapasztalat is volt a mezőgazdaság területén, ezért ez virágzó ágazat volt, még a szocialista gazdálkodás anomáliái ellenére is. A sertésállomány, szarvasmarha-állomány akkora volt, amekkoráról ma álmodni sem lehet! Az 1960-as évek második felétől engedték a háztáji gazdaságokat, így a falusi tsz-tagok (tsz=termelőszövetkezet) rengeteg értéket termeltek meg munka után a saját házuknál is. Erre nagyon erős élelmiszeripar épült. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy tejet, tejterméket, húst (exkluzív húsok kivételével), cukrot, étolajat stb. külföldről hozzunk be. Teli volt malommal, húsüzemmel, tejfeldolgozó üzemmel az Alföld és a Kisalföld, de bőven voltak cukorgyáraink is. Mint ahogy az uborkát, gyümölcsöket is mindig kész volt átvenni a konzervipar. Volt egy olyanfajta gazdasági biztonság, amit ma már elképzelni sem tudunk. Ha idén átvették az uborkát, málnát, tejet, akkor jövőre is át fogják, meg utána is, meg azután is. Mert az a konzervgyár vagy tejfeldolgozó üzem jövőre is termelni fog, meg azután is. Mert nem volt konkurenciája, és az emberek jövőre is fognak csemegeuborkát enni, tejet inni, meg utána évben is ... és így tovább. Ez hasonlóan működött a gépiparban, ruházati iparban és más gazdasági ágakban is. Emiatt a cégek soha nem kényszerültek leépítésekre, így munkanélküliség sem volt.

Ugyanakkor, amit 15-ös írt, abban is van igazság. Mivel nem (vagy alig) volt konkurencia, semmi nem ösztönözte a cégeket jó minőségű termék előállítására vagy hatékony termelésre. Különösen a szovjet piac nemcsak hatalmas, de nagyon igénytelen is volt. Az ehhez szokott vállalatok értelemszerűen alig rúgtak labdába a nyugat-európai vagy észak-amerikai piacokon. Kivételes és ünnepelt dolog volt, ha egy magyar termék nyugaton is versenyképes volt. Ami így utólag elég vicces dolog, ha hozzávesszük, hogy az ideológia haldokló kapitalizmusról (!) beszélt, és a szocializmust magasabb rendű, életképesebb társadalmi rendszernek tekintette.

Ezért pl. a szocialista országok krónikus valutahiánnyal küszködtek. Ez azt jelenti, hogy a saját pénzeinkkel a KGST-n belül jól elvoltunk, de ezt a kapitalista piacok nem fogadták el (semmilyen árfolyamon sem). És ha olyasmit akartunk, amit csak azokról a piacokról lehetett beszerezni (pl. egy gépbe kellett egy olyan minőségű alkatrész), akkor ahhoz azt a valutát ki kellett termelnie az országnak: exportálni kellett a kapitalista piacokra. Amelyekre tehát csak kevés termékkel voltunk képesek. A valutaínség olyan nagy volt, hogy bizonyos országok ha bármilyen drágán valutát tudtak kitermelni (tehát olyan árut gyártani vagy olyan szolgáltatást nyújtani, amiért a nyugati ember is hajlandó volt pénzt adni), akkor az ország vezetése ezt támogatta - akár azon az áron is, hogy masszívan veszteséges lett tőle az a gyár. A veszteséget az állam (mint tulajdonos) kifizette.

Ezek az anomáliák vezettek hosszú távon a szocialista országok gazdasági összeomlásához.

Visszatérve a kérdésedhez, tehát a teljes foglalkoztatottságot így oldották meg, de ennek az ára az volt, hogy nem volt hatékony a termelés. Mellesleg a munkanélküliséget büntették is ("közveszélyes munkakerülés" - ez volt a jogi megnevezése). Akkoriban pl. a személyi igazolványban a munkahelyek is föl voltak tüntetve, tehát a rendőr egy szimpla igazoltatásnál is látta, hogy van-e munkaviszonya valakinek, vagy nincs (sőt azt is, hogy korábban hol mennyi időt dolgozott). Aki iskolába járt, annak pedig az, hogy hova jár. Mint ahogy pl. a családi állapot és a 18 év alatti gyerekei adatai is fel voltak tüntetve. De benne volt a lakóhely és a tartózkodási hely is (csak az elnevezésük volt más).

Márpedig a munkanélküliség és a hajléktalanság szorosan összefügg. Ha valaki dolgozik, és kap onnan rendszeres jövedelmet, akkor kisebb az esély, hogy hajléktalan legyen. Ráadásul sokkal nagyobb volt a szociális bérlakások száma. Rengeteg munkásszállás volt, ahol pl. egy elvált férfi hajléktalanság helyett gyakorlatilag nyugdíjba meneteléig ellakhatott. Emellett politikai kérdés is volt, hogy a szocializmusban nincs hajléktalanság, tehát igyekeztek meg is oldani mindenki lakhatását, de nem is tűrték el az utcán élést.

Szóval ahogy gazdaságilag recsegni-ropogni kezdett a szocializmus az 1980-as évek második felében, egyre kevésbé volt tartható a teljes foglalkoztatottság. Először a bányabezárások kezdődtek, és a rá épülő kohászati ipar összeomlása. Ekkor csúszott le véglegesen Ózd, Borsod megye, ill. általában az egész Északi-középhegység vidéke. A budapesti nehézipar megroppanása pedig a Szabolcsból és környékéről Bp-re hetente ingázó (általában cigány) lakosság munkanélkülivé válását eredményezte. Ezért csúszott le az Észak-Alföld, különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

A lecsúszás egyenes következménye volt az etnikai problémák kiéleződése, a lopások terjedése, a segélyből élésre való berendezkedés, ami sokaknál már a harmadik generációnál tart. Akik egész nap otthon voltak, jobb híján, no meg a segélyekre számítva egymás után nemzették és szülték a gyerekeket. Életmódjuk miatt a tisztességes emberek egyre inkább elvándoroltak, így ezeknek a vidékeknek az etnikai térképe alaposan átrajzolódott - annak minden közbiztonsági, higiéniai stb. következményével együtt.

A munkanélküliség természetesen a nagyvárosi emberek egy részét is elérte, sok esetben belőlük lettek azok a "klasszikus" hajléktalanok, akiket nagyvárosi aluljárókban, pályaudvarokon látunk.

Amit írtam, abban persze vannak leegyszerűsítések, meg lehet, hogy mások ezt-azt másképp látnak, de fő vonalaiban ezek az összefüggések adnak magyarázatot a 14-es kérdésre - és arra is, hogy ez miért omlott össze.