Orbán máris az államcsőd ellen küzd. Eddig bírta a "stabil" gazdasága amit kiépített?
Ennél még egy gyufaszál vékony ember is tovább bírná Mike Tyson ellen.
Már harmadszor emelt alapkamatot, szinte havonta emeli. Az alapkamat folyamatos emelése pedig az államcsőd ellen való küzdelem legcsalhatatlanabb jele. Ugyanezt csinálta Gyurcsány majd Bajnai is, hogy elkerüljék a forint hiperinflációját és a vele járó államcsődöt.
Pár éve még azt nyomatta a híveinek, hogy igaz, hogy nincsenek nyugati bérek, de a gazdaságunk az így meg úgy mennyire stabil, erős, bővülő meg stb.
Eddig bírta ez a király stabil gazdaság? :D
20as, jól tudod. Emellett a válság kialakulását és a gazdaság "profilját" is figyelembe kell venni. (Pl: Spanyol gazdaság nagyrésze turizmus, míg az angolok főleg a banki szolgáltatásokra építenek)
Illetve hogy hogyan "terjed" át egyik ágazatról a másikra. (Másik példa: A vírus miatt megnőtt az igény a technológiai megoldásokra, de a mikrochip gyártás folyamata maradt a régi, így az befolyásolta az autóipart, az elektronikai eszközöket, amik kihatottak egy csomó ember életére)
15ös voltam.
Ezt az összeszerelő dumát el lehet már felejteni
A merci karosszéria gyártás mit szerel össze, mivel?
Vagy a szentgotthárdi motorgyár, a Suzukiról már nem is beszélve!
De persze a zalai önvezető autócentrum is összeszerelés: egy autóutat egy csomó szenzorral, jeladóval, és szoftverekkel.
De az is összeszerelés, mert egymás után írsz egy csomó szót: begin, end meg ilyesmiket.
"15) közgazdász létedre fogalmazhatnál világosabban is..20 éve van itt a suzuki,mit profitáltunk belőle technológiailag?talán lemásoltuk és olcsóbban a világpiacra dobtuk?nyilvánulj már meg normálisan."
Először is, a gyártástechnológia megalapozása. Amikor egy már profitáló cég egy másik országban hoz létre egy telepet, akkor oda már a meglévő technikákat viszi, nem fogja nulláról kezdeni az egészet. (Most nem kell bonyolultra gondolni, de a kisdolgokon sok múlik: robot beállítások, présüzemi folyamatok optimalizálása, egyebek). A cégek, amennyiben ezekkel nincsenek tisztában az elején, igen sokat szoktak bukni rajta.
Másodszor. Amennyiben megfelelő folyamatú a gyártás, abban az esetben, már megéri a fejlesztéseket is helyben kiadni. Lásd agogy az Audi gyár löki a pénzt a Széchényi egyetembe hogy "kidolgozza" magának a leendő alkalmazottjait. Akár duális képzéssel, akkár anélkül.
Harmadrészt, egy jól működő gyárat nehezebb mozgatni, mint egy irodát, amiben a fejlesztések vannak. Így jobban megéri azt a 4-5 mérnököt kiküldetni az adott projekthez, mint az 50-100 melóst átvinni a gépekkel együtt a mérnökökhöz.
Az ilyen beruházásokat hosszútávon kell nézni.
De ezt megint csak nagyon leegyszerűsítettem, mert a jogszabályok, szakszervezeti felépítések, vámhatárok, és egyéb finomságokat (amik egyébként nagyon megtudják nehezíteni az ember életét) nagyvonalúan kihagytam.
15ös voltam.
"26) ettől még az itt előálított terméket a külföldi multi fogja értékesíteni.a második példád még érthető,ide befektet az audi, különféle technógiákba.de ez összességében még mindig nagyon kevés:magyarországot a tanult emberek is elhagyják,a szellemi tőke kifelé áramlik."
Igen, de még mindig jobb hogy itthon állítja elő és fizet adót, mintha szlovákiában és mi nem kapunk semmit. Persze, egy saját gyár jobb lenne, de ahhoz még nincs elég tudás hozzá, azt most kell gyűjteni.
A gazdaság pedig befektetésekkel fejlődik. Ha erős a gazdaság, a bérek nőnek. Emellett mint mondtam, ezek a gyárak próbálják maguknak "kiképezni" a leendő munkaerőt, helyben. Tehát próbálják itt tartani. Egy ~200 fős mérnöki karon, amibe befektet egy ilyen gyár, ha kell nekik 50 ember, akkor sokat mondok. De a többit ugyanúgy kitanítják.
Remélem érthetően magyaráztam, de ha nem, nyugodtan mondd, mert egyrészt a tévedés jogát mindig fenn tartom, másrészt a gazdaság egy nagyon bonyolult szerkezet, pláne ha magyarázni kell, mert ha egy helyen változtatsz, kihathat a többire. A hozott példa (autóipar) pedig pláne ilyen, hiszen a biztonságtechnika miatt hatványozott az ellenőrzés és az óvatosság a műszaki okokból keletkező balesetek elkerülése miatt.
Hú
Ez nagyon gyenge
Szedd össze magad mert ezt nem fogják kifizetni a DK székházban
28) pont hogy nem nőnek a bérek.Ami bérnövekedés van azt egymástól független,egyéni sztrájksorozattal tudták csak kiharcolni a munkavállalók.Ettől eltekintve, semmilyen bérnövekedés nem volt.van ellenben adókedvezménye a multiknak, azért is ilyen magasak a lakossági adók mert minekünk kell megfizetni amit a multik nem tesznek be az államkasszába.
"Igen, de még mindig jobb hogy itthon állítja elő és fizet adót, mintha szlovákiában és mi nem kapunk semmit."-te is csak azt hangoztatod hogy örüljünk annak ami van,de ebből és nem tudok következtetni semmiféle hosszútávú gazdasági előnyre.
Az esztergomi szuzuki 2 műszakra fizet nettó 600 eurót.ez rabszolgamunka semmi több.és már 20 éve itt vannak mint említettem.
Ehhez képest igen drágán mérik az autójukat,marha nagy haszonkulccsal dolgozhatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!