Tényleg ennyit keres egy magyar orvos?kedvelitek bayer urat?
Az alapfizujuk biztosan nem ennyi, a rengeteg túlórával reális lehet (ne felejtsük el, hogy az orvosok rossz körülmények között túlhajszoltak).
"A gyakorlott szakorvosok nettó fizetése eléri a havi egymilliót" - írja egy 2020-as Magyar Nemzet cikk.
1. A legtöbb magyar orvos nem keres ennyit. Ha ezek az orvosok tényleg ennyi pénzt kerestek, akkor feltehetően legalább 25-30 éve a pályán vannak, úgyhogy Bayer talpnyalnok "Kiképeztük őket az emberek pénzén, és most a 2,7 millión fanyalogva elmennek." kiszólására csak annyit mondhatnak, hogy Bayer talpnyalnok lenyugodhat, ők már ledolgozták a magyar társadalom felé a kiképzésük árát.
2. Bayer talpnyalnok másik kiszólása, miszerint "A hét traumatológus pedig szedje nyugodtan a sátorfáját és menjen ki nyugatra. Ott majd kapnak 2,7 millió helyett 3,5 milliót is ( átszámítva), kétszer ennyi munkáért, és az életre (lakás, étel stb.) elkölthetnek minimum kétszer annyit, mint itthon." megint csak nem állja meg a helyét. Egyrészt nem kell kétszer annyit dolgoznia egy nyugati orvosnak. Sőt, tipikusan kevesebbet kell (nagyobb a humán erőforrás). Másrészt a németújvári kórház (Ausztria) egy órányira sincs Zalaegerszegtől, úgyhogy nem kell ezeknek ott élni. Tehát bármennyire is szeretné Bayer talpnyalnok a hívek lelkét azzal nyugtatni, hogy ezeknek az orvosoknak milyen rossz lesz nyugaton, hát, valószínűleg nem.
Mellesleg a kórháztól baromi etikátlan volt fizetéseket közölni. Különösen, hogy ezek az emberek nem a fizetésüket kevesellték, hanem az ügyeleti díjukat. Ennek részleteibe persze nem látunk bele, de mi van, ha valaki 33 év tapasztalattal mondjuk kapna 2,3M forint fizetést, és azt mondják neki, hogy havi plusz 200e-ért vigyél el havi 3-4 ügyeletet. Nyilván azt mondja, hogy köszöni, neki elég a 2,3M forint fizetés is a rendes hétköznap nappali munkára, inkább minden éjjel otthon alszik, és a hétvégéket is inkább a családja körében tölti, nem fog rongyos 200e-ért kórházasat játszani. Erre persze mondhatja azt neki a kórház vezetése, hogy kötelező ügyeletet vállalnia, de ő meg mondhatja azt, hogy akkor azt is tessék rendesen kifizetni vagy sátorfa. És ha a kórház köti az ebet a karóhoz, akkor sátorfa, Németújvár egy köpésnyire van.
Kiváló írás, csak pár "apróság" nem igaz:
-Egy átlagos orvos messze nem keres 2,7 milliót.
-Nem konkrétan a fizetésüket keveselték, hanem hogy nem arányos az ügyeleten eltöltött órákkal.
-Nyugaton nem kell kétszer annyit dolgoznia egy orvosnak (általában kevesebbet is kell, mert kisebb az orvoshiány).
-Nem kétszer annyi az alapvető cikkek ára nyugaton (Ausztriában pl. olcsóbban be tudsz vásárolni, mint Magyarországon).
Tényleg. (Nyilván nem mind, de akikről Bayer beszélt, azok ennyit kerestek.)
Igen, kedvelem, ő egy jó megmondóember, hajlandó azt is elküldeni a fenébe, akit más nem mer.
Nem az alapfizetésük (lett volna) ennyi, hanem az összkeresetük, a hétvégi és éjszakai ügyeleti díjakkal és egyéb kiegészítőkkel. Utóbbival volt a probléma.
A bértábla amúgy nyilvános:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!