Milyen a politikai beállítottságod?
#2
"gazdaságilag jobboldali, társadalmilag liberális"
Ez amúgy eléggé 2002-2008 mszp kormányzás.
Mármint attól függetlenül, hogy magukat baloldalinak hívták, amit csináltak az inkább volt gazdaságilag jobb.
#4
A mihazánk oligarchája a fidesz.
Mellesleg a mihazánk programja sok esetben még a tényekkel is szembemegy, ami miatt elég vicces, amit mondanak, de egyáltalán nem kivitelezhető.
A kedvencem az volt, amikor valami szakmai anyagot úgy kezdtek kb., hogy "ez a tudományos konszenzus a kérdésben, de mi ebben nem hiszünk". :DDD
Jót röhögtem. :D
#12 A Mi Hazánk-ot azért tartjátok Fidesz-bábnak, mert mérsékelt jobboldali ellenzék? Tehát vannak dolgok amikkel nem értenek egyet a Fidesszel és vannak dolgok amikkel egyetértenek.
(A gondolatmeneted alapján a Jobbik is Fidesz-báb, mert megszavazta a pedofil ellenes-törvényt?)
Talán ha a bal oldali ellenzék nem menne mindig szembe a Fidesszel (mert a Fidesznek is vannak jó programjai), akkor szívesen szavaznék én is a bal oldalra, de úgy hogy az ellenzéki összefogásnak még mindig nincs közös programja (mert azt hiszik hogy a Fidesz lenyúlná), addig számomra marad a Mi Hazánk Mozgalom, amúgy is inkább megbízok Toroczkai László szavában mint bármelyik másik leszerepelt politikusban. De most komolyan, ha Gyurcsány nélküli baloldalról lenne szó, akkor oké látnék abban fantáziát hogy jól tudnának kormányozni, viszont a gyakorlatban ott van DK (Dobrev Klára/Gyurcsányné), Karácsony Gergely aki gyakorlatilag tönkretette a Clark Ádám-teret, de említhetném Szél Bernadettet is aki azt hiszi hogy egy hajnyírással elfelejtik az emberek hogy volt már MSZP-s, LMP-s most meg Momentumos. Az egész bal oldal egy átjáróház, ott nincs olyan hogy érték, kultúra megőrzés, egység, összetartás, hazaszeretet, ellenben van egy globalista program ami (a Holland Miniszterelnök szavaival élve:) térdre kényszerítheti a magyarokat.
Persze abban a tekintetben örülni fogok ha nyer a bal oldali ellenzéki összefogás, hogy egyrészt meglátjuk ők hogyan tesznek azért hogy jobbak legyenek mint a Fidesz, másrészt ha csak egy kicsit is elrontják akkor el fog indulni egy 2005-2006-hoz hasonló tüntetéssorozat (pláne ha Gyurcsány ténylegesen bele fog avatkozni a kormányzásba). Ha így alakul, akkor én azért szavazok a Mi Hazánkra, hogy legyen egy értelmes alternatív párt akit megválaszthatnánk 2026-ban, de majd meglátjátok Ti baloldaliak is, hogy nem szélsőjobbról van szó, hanem egy olyan pártról akik oligarchák nélkül a Fidesznél jobban tudnának kormányozni. Pláne arról nem is beszélve hogy nagyrészt vidéki magyarok építik fel a Mi Hazánk Mozgalmat, így jó eséllyel nem csak Budapest és környéke fejlődne, hanem Kelet-Magyarország is.
A Mi Hazánk-on kívül egyik pártnak sem érdeke a társadalmi-ollót összébb csukni, tehát a szegényebb rétegeket a megélhetési határig feltornázni. Mind a bal, mind a Fidesz alatt aki gazdag volt tovább gazdagodott, aki pedig 300.000Ft nettó alatt keres azok kénytelenek nélkülözni, spórolni és úgy éppen hogy kitudnak jönni a hónap végén.
Lehet hogy Te kedves #12-es nem érzed az inflációt és azért vagy ellenzéki mert Neked semmi se jó, de veled ellentétben szerencsére sokan nem divatszavazók (értem én ezalatt hogy mindig az aktuális kormány ellen szavazol és hidd el Te leszel 3 év múlva az aki majd az ellenzéki összefogás ellen fog itt hergelni).
#13
"A Mi Hazánk-ot azért tartjátok Fidesz-bábnak, mert mérsékelt jobboldali ellenzék?"
Nem tudom mi ez a többes szám, de.
A mihazánk nem mérsékelt jobb, hanem szélsőjobb. Ma Mo.-on a jobbik egyedül mérsékelt jobb.
Másrészt, nem amiatt a fidesz bábja, mert egyetértenek. Arról van szó, hogy akkor értenek egyet amikor a fidesznek is fontos, pl. olyan szavazásoknál.
Szintén érdekes, hogy a mihazánk saját bevallása szerint tudja, hogy a választási rendszer igazságtalan, vagyis tisztában van vele, hogy több, külön induló párt a fidesznek kedvez. Ennek ellenére mindenképp így indulnak, ami kinek is kedvez? Pontosan, a fidesznek.
Emellett szintén érdekes jelenség, hogy valamiért ők kapnak fideszes plakát helyeket és velük normálisabb interjók készülnek pl. a közTV-ben.
Akárhogy nézzük minimum gyanús, ami történik. Minden pont azt mutatja, hogy a fidesz támogatja a mihazánkot.
"bal oldali ellenzék nem menne mindig szembe a Fidesszel"
Nem megy vele mindig szembe, pl. amikor a fidesz bezárt tavasszal, akkor az ellenzék egyetértett, csak azt mondta, hogy miért nem előbb.
Nem tudom, hogy ezeket a hülyeségeket honnan szeded.
"mert a Fidesznek is vannak jó programjai"
Ez pl. szintén hazugság, ami a fidesztől indult eredetileg, tehát nem az ellenzéktől vette át, az még sosem volt "jó". Esetleg voltak benne jó elemek, de összességében mindig rosszabb volt, mint előtte.
"úgy hogy az ellenzéki összefogásnak még mindig nincs közös programja"
Közös minimum program van, illetve a pártok jelentős része már saját programot is mutatott.
Szép hazugság.
"amúgy is inkább megbízok Toroczkai László szavában mint bármelyik másik leszerepelt politikusban"
Toroczkai az egyik legjobban leszerepelt politikus.
"viszont a gyakorlatban ott van DK (Dobrev Klára/Gyurcsányné)"
Azt mondtad leszerepelt politikusokkal van bajod. Dobrev nem nagyon volt eddig politikus, sőt, amúgy szakmailag teljesen vállalható személy.
"Karácsony Gergely aki gyakorlatilag tönkretette a Clark Ádám-teret"
Mivel? Hogy építkeznek? Minden építkezés alatt "tönkretesznek" dolgokat és a végén mégis - általában - szépen adják át.
"említhetném Szél Bernadettet is aki azt hiszi hogy egy hajnyírással elfelejtik az emberek hogy volt már MSZP-s, LMP-s most meg Momentumos"
De ez másokról nem mondható el, pl. Toroczkai sem MIÉP, jobbik, mihazánk utat járt be. Ja, de.
Elég logikus, hogy ha valaki nem ért egyet/csalódik a pártjában, akkor tovább áll.
Szóval ebben megint nincs semmi leszerepelés.
"Az egész bal oldal egy átjáróház, ott nincs olyan hogy érték"
Ha tényleg nem lenne, akkor pont arról lenne szó, hogy senki nem hagyja el az első pártját, mivel nincs érték, amiben csalódna, ha viszont vált, akkor van érték.
"kultúra megőrzés, egység, összetartás, hazaszeretet"
Igen, azok a programpontok, amik pont, hogy felvirágoztatnák az országot, azért vannak, mert gyűlölik azt.
Te sem vagy valami okos.
"ellenben van egy globalista program"
Az előbb még azt hazudtad, hogy nincs program. Nézd, itt:
"ellenzéki összefogásnak még mindig nincs közös programja"
Eldönthetnéd, hogy mit hazudsz.
Amúgy az a "globalista" elképzelés a magyaroknak pont jól jönne és gazdaságilag kifizetődő lenne, de persze ehhhez sem értesz, így midnegy mit mondok.
"legyen egy értelmes alternatív párt"
Nem értelmesek.
Én nem viccből írtam, amikor úgy kezdték az egyik anyagukat, hogy szembementek a tudomány jelenlegi állásával.
"Ti baloldaliak is"
Nem vagyok baloldali.
Minden politikai teszt bal-jobb skálán kb. középre tesz.
"nem szélsőjobbról van szó, hanem egy olyan pártról akik oligarchák nélkül a Fidesznél jobban tudnának kormányozni"
A szélsőség nem azt jelenti, hogy nincs oligarcha, hanem hogy mennyire ítélik el am ásik oldal elképzeléseit.
Leegyszerűsítve ,hogy mennyire kompromisszumképes egy párt.
A mihazánk semennyire, ahogy a fidesz sem.
"A Mi Hazánk-on kívül egyik pártnak sem érdeke a társadalmi-ollót összébb csukni, tehát a szegényebb rétegeket a megélhetési határig feltornázni."
Ennek ellenére mégis kizárólag baloldali pártok fogalmaztak meg programpontokat, amik ezen segítenének.
De megint csak egy szép hazugság. :)
"Mind a bal, mind a Fidesz alatt aki gazdag volt tovább gazdagodott"
Amúgy ez nem oldalfüggő, hanem így működik a gazdagság.
Ha van egy extra 1 milliód, akkor befekteted és kamatozik, így ha egy cégnél nem is lépsz előrébb, akkor is egyre több pénzed lesz.
Ez politikától független, a kapitalizmus működik így, ami amúgy jobboldali.
"Lehet hogy Te kedves #12-es nem érzed az inflációt"
Ennek a kijelentésnek semmi értelme.
"de veled ellentétben szerencsére sokan nem divatszavazók"
Én se, de te pl. láthatóan az vagy, mivel hogy logika nincs a mondandód mögött, az elég egyértelmű.
"értem én ezalatt hogy mindig az aktuális kormány ellen szavazol és hidd el Te leszel 3 év múlva az aki majd az ellenzéki összefogás ellen fog itt hergelni"
Nálam nemigen van racionálisabb szavazó.
És igen, ha az ellenzék szarul csinálja, akkor azt is le fogom írni. Egy gondolkodó szavazónak így KELL szavaznia, nem pedig ki kell tartania a választása mellett mindig, ahogy te képzeled.
Normális országban a szavazók elfordulása, politikusok pártváltása normális.
De gondolom ezt sem fogod megérteni, mert te akkor is leszavazol egy hazaáruló pártra, ha csak jobb opciók vannak, mivel neked az "összetartás" a fontos, akkor is, ha Mo. kárára válik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!