Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Úgy kb. 10 év múlva, amikor...

Úgy kb. 10 év múlva, amikor Kínai gyarmat leszünk és a magyarság kisebbségbe kerül, hogyan fognak kijönni a kínaiak és a romák együtt?

Figyelt kérdés

Nem titok, hogy Kína minket pécézett ki, mint első Európai gyarmatát, ahol terjeszkedhet majd. Így fokozatos és intenzív kínai bevándorlásra, és akár több milliós magyar kivándorlásra lehet számítani. Igen ám de elfeledkezett mindenki valamiről, hogy a roma lakosság még mindig iszonyú ütemben szaporodik, amiben az állam is segíti őket (babaváró=romaváró hitel). 10 év múlva már nagyon jelentős számban itt lesznek, meg lehet nézni Budapest és Sopron példáját, hogy mekkora betelepítések zajlanak, hónapról hónapra érezhetőbb, hogy kezdi elveszíteni magyar jellegét mindkét város.

Azon kívül még jönnek arabok és négerek is ám, mert Orbán sunyi módon erősen bevándorláspárti magyar ellenes. Afrikában plakát kampányol, hogy jöjjenek ide és éljenek itt. És havi 210 ezer forinttal támogatja a muszlim, és afrikai bevándorlókat.

De még így is a 3 fő etnikum a kínai, a roma és a magyar lesz 10 év múlva Magyarországon.

A kérdés az, hogy a kínaiak hogyan fognak tudni együtt élni a romákkal? Milyen lesz a viszonyuk? Mert hiába néztek ki minket mint meghódítandó gyarmatot, nem számoltak a már most itt élő és nagy károkat okozó, káros kisebbséggel.



2021. jún. 11. 12:29
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
30%
Az ujgurokhoz hasonlóan az átnevelőtáborok segítette teljes asszimiláció a cél, szóval nem lesz semmilyen "viszony".
2021. jún. 11. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
44%
Nem leszünk semmiféle kínai gyarmat, ez hülyeség.
2021. jún. 11. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
77%
Örüljenek a nyamvadt kínaiak, ha nem lesznek megöregezve! :)
2021. jún. 11. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
33%

A szocik EEÁ-t akarnak...Amúgy félig meddig így isúgyis gyarmat vagyunk az EUnak.


2. USA is tartozik Kínának, azt mondjátok!- akkor ők is gyarmat?

2021. jún. 11. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
62%
orbán azon dolgozik gőzerővel hogy kiszolgáltassa Magyaroszágot mindenkinek, így Kínának is, felveszi a hatalmas kölcsönöket mindenhonnan ezzel kiszolgáltatja az országot idegen hatalmaknak. Ez már hazaárulás amit ő csinál.
2021. jún. 11. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
21%
Vicces hogy a ballibek körében mennyire elszabadult a kínaiak elleni rasszista uszítás. Pogromokat is terveztek?
2021. jún. 11. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
35%

#5


De az nem hazaárulás, hogy a haverjaitokkal egy globalista internacionalista világkormányt akartok?


Hiába úgy adjátok elő, hogy az embereknek jobb lesz, nem lesz, max azoknak akik becsicskulnak a Nagy testvérnek.

2021. jún. 11. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
25%

Összefogunk a kínaiakkal és megeszünk titeket. Akiket végül nem eszünk meg feláldozzuk majd a jövő évi jó termésért.

Rettegjetek mindentől, úgy is csak ehhez értetek. :D

2021. jún. 11. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
37%
Sehogy, őket kiírják rövid úton.
2021. jún. 11. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
43%

Úgy emlékszem, hogy Orbán nem a Kínai Kommunista Pártot jelölte meg a fidesz testvérpártjának, hanem a LIKUDot.

Gondolom a bal-libernyákok már nem emlékeznek rá! (Igaz, a jobb-libernyákok is gyorsan elfelejtették!)

2021. jún. 11. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!