Mi a véleményetek Karácsony Gergelyről?
Puzsér ma tökéletesen leírta, bemásolom:
"Másfél éven át – amennyire közéletet narráló értelmiségiként tehettem – kerülni igyekeztem Karácsony Gergely bírálatát. Annak ellenére álltam így az MSZP örökös jelöltjének személyéhez, hogy politikai ellenfelek voltunk, így nálam legfeljebb Tarlós Istvánnak lehetett több oka és joga számonkérni a hivatalban lévő főpolgármester kampányhazugságait. Másfél éven át mégsem álltam bele Karácsony Gergelybe, bármennyire viszketett a tenyerem, mert lesújtó véleményem ellenére meg akartam adni a hivatalba lépő főpolgármesternek azt az öt évet, amelyre a budapestiektől megbízatást kapott. Úgy éreztem, simán megengedhetem magamnak, hogy nagyvonalú legyek – e téren is példát akartam mutatni.
Másfél év alatt, amíg én ki sem mondtam, és le sem írtam a nevét, Karácsony Gergely feltöltötte az Orbán fülkeforradalmát megelőző nyolc év balliberális politikuselitjével a Városházát, Tarlós Istvánt a beígért elszámoltatás helyett Budapest díszpolgárává avatta, sárga festék szétkenésével farolt ki a kampányígéreteiből – hazugságnak bizonyult a stadionstop és a Tiborcz-adó vállalása is. Aztán – ahogy az várható volt – Karácsony Gergely másfél év után dobja a fővárost, mint egy rühes szajhát, és újra az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként parádézik. Budapest nem volt más neki, mint zsákmány és ugródeszka."
egy bűnszervezettel való szembenálláshoz, érdekérvényesítéshez ő kevés és túlcivilizált.
a jelen kor nem a párbeszédek és logikus okfejtések kora.
neki akkor lenne itt az ideje, ha már bukott volna a fidesz.
de jelen helyzetben amikor még itt van a fidesz, karácsony csak kolonc.
Látszik, hogy a fideszesek egy valóságtól elzárt buborékban "tájékozódnak". Karácsonynak egy nagyon jó programcsomagja volt, kár, hogy nem valósítja meg. A Tiborcz-adó ötlete népszerű volt, forrást teremtve a szociális lakásprogramnak, de ebbe sem nagyon állt bele, ahogy az airbnb korlátozásába sem, pedig ez is benne volt a programjában. A lakhatási válság volt az egyik sarokköve a programjának, és gyakorlatilag nem kezdett a témával kb. semmit.
A közösségi költségvetés is benne van a Párbeszéd programjában, ami pont az önkormányzati politika terepén megvalósítható, hogy a helyi lakosok közvetlenül szavazhassanak a helyi költségvetés egy meghatározott százalékáról, sőt, a saját ötleteikkel, javaslataikkal, elképzeléseikkel is előállhatnának. Ezt Kispesten már csinálják, de ebbe a vonalba sem igazán álltak bele.
Elméletben a Párbeszéd a legfelkészültebb párt az országban, sok új ötletük nincs, de arra azért veszik a fáradtságot, hogy a világszerte sikeres és népszerű baloldali ötleteket beemeljék a saját programjukba (az alapjövedelmet is). A gyakorlatban viszont elmaradtak a programban megfogalmazott elemek, pedig a lakhatási válság volt a kampányának az egyik sarkalatos pontja.
Ez persze nem csak az ő hibája, szembesülnie kellett vele, hogy a rá szavazók egy része - tisztelet a kivételnek - nem baloldali, hanem neoliberális, és egyből hőzöngeni kezdtek, ahogy az airbnb-t korlátozni akarta. Gyorsan visszavonulót is fújt. Ahogy azért is fikázták a momentumosok, hogy miért akar Tiborcz-adót, jaj, mi lesz szegény gazdagokkal, ne hogy már szegény gazdagok rosszul járjanak. Szóval progresszívként, baloldaliként benne van egy neolib katyvaszban, amiben erősen meg van kötve a keze. Az ellenzéki palettáról ő ér kb. a legtöbbet, de ezt nem biztos, hogy a gyakorlatba is át tudja ültetni, akár főpolgármesterként, akár miniszterelnökként, mert ott van körülötte a neolib nyomás.
Kevés a válaszlehetőség, ezért kihagytam ezt a szavazást, kb. a "tájékozott és ötletes, de eddig nem jó érdekérvényesítő" lenne a megfelelő opció.
#15 "Látszik, hogy a fideszesek egy valóságtól elzárt buborékban "tájékozódnak". Karácsonynak egy nagyon jó programcsomagja volt, kár, hogy nem valósítja meg. "
Tudod ez az amit próbáltunk nektek a legelejétől magyarázni, hogy nem is fogja megvalósítani, mert az egész csak egy hazugság, csak kampány.
Most, hogy már te is látod azt amit mi már a választások előtt mondtunk, nem oda jutsz hogy jé, ezeknek igaza volt és Karácsony tényleg csak hazudott hogy megválasszák - hanem megint ugyanott toporogsz, hogy mi vagyunk azok akik nem jó helyről tájékozódnak.
"Elméletben a Párbeszéd a legfelkészültebb párt az országban, sok új ötletük nincs, de arra azért veszik a fáradtságot, hogy a világszerte sikeres és népszerű baloldali ötleteket beemeljék a saját programjukba (az alapjövedelmet is).A gyakorlatban viszont elmaradtak a programban megfogalmazott elemek..."
IGEN!
EZ jelenti pontosan azt amit mondtunk: HAZUDNAK! Összeszedték azt amit a haladóprogresszívek majd megszavaznak, minden alap nélkül ígérgettek és amint megszerezték hozzá a hatalmat nem csinálják meg. Ti meg lecseréltétek a működő rendszert, azt a főpolgármestert aki valóban fejlesztette a fővárost, egy ígéretre amiről már előre lehetett látni hogy nem fogják megvalósítani.
Ezért kellene NEKED a múlt történéseiből tájékozódnod és felismerni, hogy aki eddig is hazudott az ezután is hazudni fog. Hogy a mese, a reklám csak beetetés, és nem lesz belőle semmi. De nem, te megint elkezdesz másokat hibáztatni. Nem Karácsony a hibás azért, hogy újra a régi mszp-szdsz kormány tagjait ültette pozíciókba. Nem Karácsony a hibás abban hogy nem csinált másfél év alatt semmit.
De igen. Ő a hibás. Azért szavaztátok meg őt ebbe a pozícióba hogy azt tegye meg amit nektek beígért. Van hozzá hatalma, van rá ideje és ez a munkája. Ehelyett még azt sem rovod fel neki hogy az 5 évéből alig másfél év után már nem is főpolgármester akar lenni hanem miniszterelnök. Mikor fogod elvárni tőle hogy a munkáját végezze?
17: Az előbb írtam már, hogy tájékozódj, ne csak a saját buborékodban tobzódj. Nem figyelsz.
Az álláskeresők díjmentes bérletétől kezdve az álláskeresőket segítő irodáig egy csomó dolgot megvalósított. Sok mindent nem, és nem is valószínű, hogy fog, lásd fentebb. Tarlósnál már most ezerszer jobb.
"Ti meg lecseréltétek a működő rendszert, azt a főpolgármestert aki valóban fejlesztette a fővárost", pfff, főleg, amikor napi szinten lerohadtak a BKV-szerelvények. Nagyon "működött", igen. A legalapvetőbb dolog volt Tarlós elzavarása.
18: A Tiborcz-adó egy ingatlanadó. Bármelyik város vethet ki ingatlanadót, sok városban van is. Lehet, hogy a buborékotokban azt rágják a szátokba, hogy nem létezik ingatlanadó, de, létezik. Más kérdés, hogy ezt az ellenzéki oldal (neo)liberális szárnya ellenzi. A Fidesz parlagfűirtásban pont nem jeleskedik, csak a büntetéseket szórják ki, tavaly 152 millió forintnyi bírságot szedtek be, de az irtásért két szalmaszálat nem tesznek keresztbe. Inkább arra mennek rá, hogy legyen parlagfű, és szórják a büntetéseket. Maga az irtás kb. nem céljuk. Miközben egyre több az allergiás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!