Kövér L. nem olvasgatja az előrejelzéseket? Közeleg a vihar, ami a bírságoló-lacit is elfogja sodorni?
"Závecz: a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, az összefogás most legyőzné a Fidesz-KDNP-t"
"...az ellenzéki lista 50 százalékon áll, a kormánypártoké 48 százalékon."
4: "1 év, és a gyenge szereplés miatt ismét győz a mostani párt..."
Azannyát! Évente lesznek választások? :))))
# 5:
Most ez viccesen hangzik, meg felnőtt egy generáció, mely nem emlékszik az 1990 és 2010 közötti időszak kormányválságaira, a koalícióban részt vevő kisebb pártok zsarolásaira. Illetve mivel egyetlen politikai ismeretük, hogy O1G nem néznek körül akár csak Európában.
A mindenféle szivárványkoalíciók sehol sem működnek. Van ahol minden évben választások vannak, van ahol évente miniszterelnökcsere, van ahol meg olyan pártok állnak össze, hogy meg legyen a többség akik egy évvel korábban még fűt-fát kiabáltak egymásra.
Közben meg az ország nem halad semerre, lásd úgy általában a déli államokat. Lehet itt diktatúrát kiáltani, de egy gyenge felhatalmazású kormányzat örökös kompromisszumokra kényszerül, sokszor azért, mert a koalíciós kispártoknak vmi a szívügyük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!