A nagy gazdaságpörgető fiatalok hétvégén kinyírtak több ezer embert?
#20
Ezért vonultak önként karanténba. Mert azt felismerték, hogy az emberek egymást fertőzik. De ők a kor művelt emberei voltak.
Szerintem sokkal nagyobb gyilkos az aki egy hetet, betegen, taknyosan, lázasan jön be dolgozni az éjszakai pótlék miatt, majd péntekre kiderül hogy covid-os de a munkatársait lefertőzte, meg az otthoniakat is.
Kedves kérdező, a sör mellett mennyivel rosszabbak az esélyek mint ilyen baromokkal a munka?
Aki fél a mumustól az már be van oltva nem? Ergó ő könnyebben átvészeli ha elkapja, szóval innentől kezdve lehet tovább ballagni a témán. :)
#17 Egyetlen vegán ismerősöm kapta el a vírust, ő is csak "papír"-covidos volt, munkahelyi tesztelés során derült ki a dolog, egyébként semmiféle tünete nem jelentkezett. Nem, nem három vegánt ismerek, meglehetősen kiterjedt e téren az ismertségi köröm.
#18 Igazad van, az általában vett egészséges életmód követése sokat segít, ennek része lehet a (döntően) növényi alapú étrend is (nyilván nem azokra gondolok, akik napi szinten tésztát meg vegaburger-krumpli kombót zabálnak).
Csak azt tudnám, hogy miért nekünk, egészségesen élő embereknek kell alkalmazkodni az agy nélkül zabáló és lustálkodó primitív tömegekhez bármiben is?
Nekem tetszett, hogy a csurhe teraszozott, mert igy alig volt ember a termeszetben ... vegre fellehetett lelegezni :)
Ket heten belul kiderul, hogy mekkora arca lesz a lazongo ifjusagnak a kesobbiekben.
Még mindig nem értem aki szidja a "csürhét", hisz meg van engedve már nem? Nyitás van nem? A királyotok megnyitotta a teraszokat, a többiek mehetne be a benti részbe, igy is ment a ku*va anyázás az intézkedések miatt, akkor miért zavar ha a teraszon űlnek az emberek! Direkt embereket irtam mert láttam én családokat is kint Gödöllőn szombaton akkor?
Ha a halálért akarsz valakit felelősségre vonni azt inkább a Fidesz nevezetű párt-nál kezd el.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!