Ha bevezetik azt, hogy védettségi igazolvánnyal/oltási kártyával lehet csak bizonyos szolgáltatásokat igénybevenni, és nekem a tudtomra jut, hogy egy ezekkel nem rendelkező személy használ adott szolgáltatást, tehetek a rendőrségen bejelentést?

Idézet egy swéd pszichiátertől.

Sziasztok, a nevem David Eberhard. A stockholmi Prima Maria szenvedélybeteg-klinikán vagyok a személyzet vezetője. 1986 óta dolgozom pszichiátriával, az elmúlt tizenhárom évben pedig a Stockholm megyei pszichiátriai sürgősségi csoportjának vagyok tagja, az utolsó öt évben személyzeti vezetője.

Összefoglalva elmondhatom, hogy egész felnőtt életemet egy pszichiátriai sürgősségi osztályon töltöttem. És ha ezt valaki megéli, olyan emberekkel fog találkozni, akiket a felfoghatatlanságon túl traumatizáltak. Találkozni fog olyanokkal, akik elvesztették összes gyermeküket, akiket megerőszakoltak, bántalmaztak, megkínoztak. Ha pszichiátriai sürgősségi ellátással dolgozik valaki, mindent, vagy szinte mindent látott már...

Ahelyett, hogy a többlet elhalálozást figyelnénk, amely az egyetlen releváns mutató, a média több mint egy éve csak a mindennapi haláleseteket sulykolja. Tehát talán nem is olyan furcsa, hogy az emberek azt gondolják, hogy ha megkapják a betegséget, akkor biztosan meghalnak...

De az emberek állandóan halnak meg, ez összefügg azzal a ténnyel, hogy az emberek halandók. De a napi hírekben nem ezt halljuk.

A lakosságban az lesz az érzés, hogy semmi sincs kontroll alatt, ami a kockázatok túlértékelésére készteti őket. Azt látják, hogy biztos lezuhan a repülőgép, és ennek megfelelően járnak el. Ha minden nap sulykolod a halálesetek számát, az pánikot vált ki, és pontosan ez történt. Az egész világ így reagált az eseményekre, ahelyett, hogy releváns kockázatelemzést végeztek volna.

A kormányok világszerte teljes zárlatokat és kijárási tilalmat rendeltek el. A világ önkéntes szünetet tartott. És minél tovább tartott a járvány, annál drákóiabb intézkedéseket vezettek be a kormányok. És ebben furcsa versenyben, ahol erőt próbáltak mutatni, egyre több totalitárius törvényhozási intézkedést vezettek be, így próbálták magukat ébernek és erősnek feltüntetni.

Az adatokat figyelembe véve, a kormányok különböző lépései a Dunning Kruger-effektussal tudnánk legjobban megmagyarázni. A Dunning Kruger-effektus az a kognitív elfogultság, amikor tudatlan emberek, saját kompetenciájuk túlbecsülésével, súlyos hibákat követnek el. De ez nem lehet az egyetlen magyarázat a jelenségre, hiszen számos kimagaslóan képzett epidemiológus, akik nyilvánvalóan sokat tudnak az epidemiológiáról, hozzájárult a pánikkeltéshez.

A jelenség inkább azt az emberi alaptörvényét juttatja eszembe, amelyet Carlo Cipolla, az olasz gazdaságtörténész írt 1976-ban. Ebben a kis gyöngyszemben, Cipolla öt törvényt ír le az ostoba emberekkel kapcsolatban, amelyek magyarázatot ad sok társadalmi problémára.

Állítása szerint, az ostoba emberek száma nincs összefüggésben sem az iskolai végzettséggel, sem az IQ típusú intelligenciával.

Ostoba emberek fellelhetők mindenhol, még a Nobel-díjasok között is. Az ostoba embert az határozza meg, hogy cselekedetei mindig rossz és káros eredményekhez vezetnek, nem csak magára, de más emberek nézve is. A 0,2% körüli halálozási rátával rendelkező fertőzés túlbecsülése, és a korlátozások jelentős káros hatásainak figyelmen kívül hagyása, nem magyarázható meg más módon.

Gyerekek egész generációja, nem jár több mint egy éve iskolába. Miközben a vállalkozásokat ért rendkívül negatív gazdasági hatások, munkanélküliséget és a csődhullámokat okoztak. És a lakosságra gyakorolt mentális mellékhatások igazi mértékét még nem is kezdtük felmérni.

A „A biztonságfüggők országában” című könyvben, meghatároztam egy szindrómát, amelyet nemzeti pánik szindrómának neveztem el. Annak feltétele, hogy egy nemzetnél megállapítsuk ezt a betegséget, fellelhetőnek kell lennie a pánik és az elkerülő viselkedés tüneteinek.

Minél több a tünet, annál súlyosabban érintett egy adott ország. A szindrómát egy ördögi kör okozza, amely ahhoz vezet, hogy az emberek túlságosan félnek a haláltól. Ez bekorlátozza őket a valós veszélyek felmérésében és kezelésében. A nemzeti pánik szindrómában szenvedő országokban könnyen kialakulhat a biztonságfüggés szindróma. A biztonságfüggő szindrómában szenvedőknél jellemző, hogy egyre nagyobb biztonságra törekszenek, mivel egyre bizonytalanabbnak érzik magukat, annak ellenére, hogy a történelem legbiztonságosabb körülményei között élnek. És minél biztonságosabban élnek, annál több dolog tűnik ijesztőnek, mivel a valódi veszélyek nincsenek már igazán jelen. Minden valódi veszélytől, amelytől megszabadulnak, létrehoznak legalább tíz új veszélyt, melynek az lesz a következménye, hogy egyre több lesz a félelem.

De nem csak félni fognak, hanem nagy valószínűséggel el is lustulnak, beletörődnek a dolgokba és meghunyászkodnak. A legfontosabb, hogy a félő ember, nagyon könnyen irányítható, ezt látjuk most a pandémiá során. A nemzeti pánik szindróma globális önkárosító magatartássá alakult.

De ne feledd, mindez csak a fejedben zajlik!

Ahhoz, hogy a társadalom egészségesen működjön, meg kell szüntetnünk a kockázatkerülést, és ésszerű, tudatos módon, szembenézni a kialakult helyzettel. Ne feledd, hogy a várható élettartam, a nyugati világban messze meghaladja a nyolcvan évet. Annak a valószínűsége, hogy egy olyan fertőzésbe halsz bele, amelynek halálozási aránya körülbelül 0,2%, elhanyagolható. Főleg ha nem tartozol semmilyen kockázati csoportba, akkor még ennél is alacsonyabb a kockázat.

És bármit is csinálsz, ne feledd, hogy az élet nem a hosszúságról, hanem a minőségről szól!

Ha félelemben és elszigetelve élsz, akkor nincs értelme élni.

Ne zárd be önmagad, és ne hagyd, hogy mások megtegyék ezt veled. Az élet viszonylag rövid, ezért próbáld azt minőségben élni!

Egy bölcs ember egyszer azt mondta “az élet kemény, és utána meghalsz”.

Ne tedd nehezebbé...

(Roland Schütz fordítása)