Mindenki belenyugodott már, hogy az összes közvélemény kutató szerint a Fidesz nyeri a következő választást is?
#19
Mire alapozod a Mi Hazánkos kijelentésed? Még a Kutyák is kenterbe verik a román krvafuttató Lacibohóc viccpártját.
Lacibohóc pártja szerintem sem fog bejutni, főleg, hogy a Jobbikot is sikerült visszarántani Jakabnak a süllyesztőből.
Nem tudom, mibe kellene belenyugodni amúgy - már most látszik, hogy marakodnak a még meg sem szerzett koncon az ellnzékben, 2022-ig valószínű úgy fogják széttépni egymást, hogy Orbánnak kisujját sem kell megmozdítania.
Az is vicc, hogy ezt az "összefogást" 12 évig tartott nekik összekalapálni. Milyen kormányzás lesz ebből vajon? Szerintem semmilyen. Lesz harmadik nemű wc meg a 0.1%-os hangos kisebbségek jogaitól fog éjjel nappal zengeni a média.
Pubikám, az összes közvéleménykutatónál az ellenzék vezet, de ne is zavarjon. Kivéve persze a fideszes Iránytű és Nézőpont intézetet, de nekik eddig sem sikerült eltalálni a 120%-os Fidesz győzelmet.
Persze ez semmit sem jelent, ki tudja addig hányan fognak pucér sggel lógni az ereszen, vagy mennyi nemzethy keresztyén pedo fog lebukni...
Csakhogy az az ELLENZÉK 5-6 párt felé oszlik el.
Ha narancs kap 44%ot,
Zöld 5-öt, piros 10et, kék 6 százalékot, hupilila 8%ot, a maradék meg szétoszlik a jelentéktelen minipártok között, akkor a narancs nyert, akkor is, ha kevesebb mint 50%.
"Idea Intézet: Fidesz 44, ellenzék 48
Závecz: Fidesz 46, ellenzék 50
Republikon: Fidesz 45, ellenzék 53
Szóval hol is vannak ezek a kérdésben megfogalmazott "összes közvélemény kutató"k?"
Kérdező, te ugye barlangban éltél eddig?
Súgok, az ellenzéki pártok (kivéve Mi Hazánk és Kétfarkú) koalícióban indulnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!