Az ellenzéki fiatalok miért nincsenek felháborodva a Fidesz oltás-párti propagandáján? Pedig lehetnének
"Azok az emberek, akik elég tudatlanok ahhoz, hogy kísérleti oltást kapjanak, amely felgyorsítja a nagyon fertőző szuper törzsek képződését saját testükben, biológiai időzített bombaként járnak köztünk és veszélyt jelentenek a társadalomra."
"Legkésőbb egy év múlva, de lehet, hogy már kilenc hónapon belül új vakcinákra lesz szükség, mivel a jelenlegi oltóanyagok hatástalanná válhatnak"
Röviden a lényeg: Azok akik megkapták az oltást, ugyanúgy nem védettek semmitől, főleg az új mutációktól nem, ugyanúgy elkaphatják, fertőznek, és lélegeztetőgépre kerülhetnek és meghalhatnak. Viszont azáltal, hogy beoltották magukat, biológiai fegyverré váltak. Minél több a beoltott ember, a koronavírus annál gyorsabban és erőteljesebben mutálódik, így az új törzsek egyre fiatalabbakra is veszélyesebbé válnak. Már most hullanak a harmincas sőt a huszas éveikben járók is. Pedig még a veszélyes mutánsok ránk sem zúdultak, de ránk fognak pár hónapon belül.
Ha a Fideszesek fel lehetnek háborodva az ellenzék állítólagos oltásellenességén (ami sajnos nem is igaz, hiszen még Gyurcsány is beoltatta magát), akkor az ellenzékiek miért nem lehetnek felháborodva a Fidesz oltás-párti propagandáján?
Ha meg felháborodnak akkor oltásellenesek. A nyuszika és sapka esete.
Tipikus Fidesz troll.
influenza ellen is minden évben oltakozni kell
nem tudom ebben mi a meglepő
a védőoltás azért van, hogy aki veszélyeztetett és egyébként érdekli a saját egészsége, annak lehetősége legyen egyáltalán védekezni
nem lesz mindig hiány védőoltásból, a korlátozások meg azért vannak, mert korlátozott
"Ha meg felháborodnak akkor oltásellenesek. A nyuszika és sapka esete.
Tipikus Fidesz troll."
nem, ezt úgy hívják, hogy kibújt a szög a zsákból
halálbaloldal
7
Már hogyne tettünk volna ilyet? Nem is olyan régen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!