Ha Gyurcsány Ferenc maradt volna hatalmon 2010 után, akkor fele annyi halott áldozata se lenne a covid-nak?
Gyurcsány idején még gazdag ország voltunk rengetegen ide jártak, most már Bulgáriával versenyzünk, az EÜ szerintem már ott is jobb. Amíg 10 éven keresztül Orbán ostoba hobbijának hódoltunk, a stadionépítéseknek és a focinak, addig ezt a rengeteg pénzt (meg még amit lenyúltak ebből a NER lovagok), gazdaság, egészségügy, oktatás, bérfejlesztésre költhettünk volna.
Most meg ott tartunk, hogy teljesen lesüllyedtünk minden szempontból, a kutya sem jön ide dolgozni, sőt mindenki menekül az itteni EÜ-ből. Ezért hát összeomlott a borzalmas körülmények, ember és felszerelés hiány miatt.
Ha Gyurcsány lett volna azóta hatalmon, akkor itt szép, csinos, vidám, 18-22 éves román, bolgár, szerb, albán, koszovói, ukrán ápolókkal lenne tele az EÜ, és a mostani áldozatok fele menthető lett volna? Azért mert annak idején mi voltunk a környék gazdag országa, csak nem kellett volna elcseszni mindent az Orbán-rezsimnek.
#12, ne ess ilyen drámai túlzásokba!
Viszont 2009-ben az átlagnál kicsit magasabb béremmel csak az SZJA 42% volt.
#13: A legnagyobb kulcs is 40% volt, de ahhoz az átlagnál kicsit magasabb béreddel közöd nem volt, szóval abba lehet hagyni a hazudozást. És akkor az adójóváírás még szóba sem került.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!