Miért szálltunk be az I VH-ba, ha érdekünk az ellenkezője volt, és miért jönnek az emberek ezekkel az ócska kifogásokkal Trianonról?

Lázadás volt 1848-ban. Nem volt sikeres.

Te mint az ország miniszterelnöke dönhetsz az alábbi kérdésben:

Az US a NATO nevében megkér, hogy indíts 100.000 honvédet a Don irányába. Mit lépsz? Van jó lépés? 1-es verzió: Engedelmeskedsz. 2-es: Megszállják az országot. Ellenálsz? Akkor is megszálják. Mindenesetre holnap nem leszel főnök. Valószínű egy hulla a Dunában. Utólag lehet okoskodni. Mi értelme?

Na, ez egy nagyon hosszú történet, megpróbálom összefoglalni.

A 19. században a francia forradalmak hatására a nemzetiségi mozgalmak irtózatosan megerősödtek. Ez Magyarországra is igaz volt. A 19. század előtt senkit nem zavart, hogy Magyarország egy több nemzetiségből álló "multikulti" állam volt.

'48-ban, ahogy láthattuk, a Habsburgok ezeket a feszültségeket kihasználták, és a Magyar Királyság területén élő délszláv nemzetiségeket (többségben a szlovéneket és a horvátokat) a magyar forradalmi törekvések ellen lázították. Az összes nemzetiség (beleértve a magyarokat is) a függetlenségre törekedett. Tőlünk keletebbre Havasalföldön és Moldáviában a románok is fellázadtak a törökök ellen. Erdélyben a román többség (mert ott ekkor már a magyarok kisebbségben voltak) a magyar forradalmárok ellen harcolt, miután a magyarokból, székelyekből, és szászokból álló országgyűlés elfogadta a Magyarországgal való egyesülést. Ezeket a törekvéseket leverték.

A szabadságharc, Kossuth emigrált. Külföldön, 1850-ben vázolta fel a Dunai Államkonföderáció tervét, miszerint Magyarországnak akkor és csak akkor lehet jövője, ha kilép a félfeudalista, nacionalista mocsárból, és a Magyar Királyságot átszervezik egy laza, több autonóm egységből álló államkonföderációra, ahol a különböző nemzetségek szabadon gyakorolhatják a nyelvüket, a kultúrájukat, és az identitásukat, és önálló nemzetgyűlésük, törvénykezésük lehetett volna. Na, ettől a magyarországi arisztokrácia (akik nagyrészt a régi magyar nyelvű nagynemességből kerültek ki) összefosta magát: ez a terv egyrészt felszámolta volna a nemesség hatalmának nagy részét, másrészt a nemzetiségek által lakott területeken nagyrészt magyar nemesek uralkodtak, akiknek fel kellett volna adniuk a földjeiket és a vagyonukat. Ez a terv minden magyar függetlenségi mozgalmat a padlóra vert, és a nemesség nagy része rájött, hogy csak akkor tarthatják meg a hatalmi pozíciójukat, ha a Habsburgokkal szövetkeznek. Megkezdődött az út a kiegyezés felé, ami a magyarokat nominálisan az ausztriai németekkel egyenlővé tette, de ennek hatására a nemzetiségi mozgalmak is megerősödtek (a császári területeken főleg a csehek és az olaszok, a királyi területeken pedig a délszlávok és a románok).

Kicsi mellékút, de szerintem egyértelmű, hogy a Dunai Államkonföderáció egy nagyságrendekkel jobb megoldás lett volna: ezzel elkerülhettük volna az I. világháborúba való belépést, másrészt ezzel a nemzetiségi mozgalmak vitorlájából szedtük volna ki a szelet. Igazából az Államkonföderációnak egyetlen egy vesztes csoportja lett volna: az arisztokrácia. De rájuk még visszatérünk.

A Kiegyezés után Magyarország nem tudta eldönteni, hogy milyen nemzetiségi politikát folytasson. Két út volt lehetséges:

1. A nemzetiségek erőszakos magyarizációja, a nemzetiségi nyelvek és kultúrák elnyomása, és a beolvasztásuk a magyar többségbe, vagy

2. Teljeskörű kultúrális, nyelvi, gazdasági, és politikai autonómia a nemzetiségeknek.

Namost igazából egyik megoldás sem tetszett mindenkinek: az első megoldás pl. Franciaországban működött, de ott a nemzetiségeknek nem volt önálló identitása, illetve nem voltak szomszédos országok, ahol ők voltak a domináns nemzetiség. Közel sem volt garancia arra, hogy ez az út Magyarországon is működőképes lett volna (plusz láthattuk hogy a magyarok germanizációja mennyire sikeres volt. Ja, nem.) A második megoldást már az előbb említett okok miatt az arisztokrácia nem kedvelte.

Na, Magyarország megpróbálkozott mindkét megoldással, és ennek az eredménye az lett, hogy két ló között a földre estünk. Magyarországon az európai viszonyokhoz képest a nemzetiségek viszonylag magas szintű kultúrális és nyelvi autonómiával rendelkeztek, viszont a gazdasági és a politikai szférában továbbra is a magyar arisztokrácia uralkodott. Ennek hatására a nemzetiségek viszonylag szabadon gyakorolhatták a nyelvüket és a kultúrájukat (egészen a századfordulóig, ahol a magyar vezetés elkezdte a beolvasztást és a magyarizációt preferálni, bár ez sem fejeződött be), és ezáltal nagyobb hangot kaptak a nemzetiségi törekvések.

És akkor el is érkeztünk az I. világháborúig. Az elmúlt évszázadban a magyarok által lakott területeken nem ment végbe az iparosodás. Ennek a fő oka az volt, hogy a Habsburgok jobban féltek a magyar nemzetiségtől, mint a többitől, ezért az volt az érdekük, hogy a magyarok által lakott területek a mezőgazdaságra épüljenek. A magyar arisztokrácia ebben partner volt, hiszen látták, ahogy a német, francia, vagy angol nemesi réteg az iparosodás hatására atomjaira bomlott, hatalmát elvesztette, és egy új társadalmi csoport, a tőkésréteg vette át a gazdasági és a politikai hatalmat, szóval a Magyar Királyság szinte teljes ipari kapacitása a nemzetiségi területekre szorult. Apró megjegyzés, hogy ebbe természetesen a földrajzi adottságok is közrejátszottak: több erőforrás állt rendelkezésre az erdélyi, vagy a felvidék hegyvidékeken, mint a mai Magyarország területén. Magyarul a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt: a magyar nemzetiségi területeken nem volt ipar, amivel fel tudtak volna lázadni a Habsburgok ellen, és az arisztokrácia is megtarthatta a hatalmát.

Az a baj igazából a kérdéseddel, hogy 1914-ben senki nem tudta megjósolni, hogy az I. világháború négy évig fog tartani, és ilyen szintű társadalmi, politikai, és gazdasági következményei lesznek. Szinte minden ország vezetősége abban a hitben volt, hogy ez egy "villámháború" lesz, és az egész véget ér, "mielőtt a levelek lehullanak a fákról". Hát nem így lett. A háború alatt a polgári réteg és az arisztokrácia mellett megjelent egy másik jelentős társadalmi erő is: a munkás-paraszt osztály. Ők nagyrészt kommunistákból, anarchistákból, és szocialistákból álltak, és háborúellenesek voltak. Ezek a politikai mozgalmak mind-mind háborúellenesek voltak, és ezáltal az uralkodó politikai erők patthelyzetbe kerültek: az arisztokrácia és és a polgári réteg kommunista-ellenes volt, és támogatták a háborút, a munkás-paraszt réteg viszont nem. Ha kilépnek a háborúból, azzal a kommunistákat erősítik (akik hát finoman fogalmazva nem bírták az arisztokráciát és a polgári réteget), ha bent maradnak, akkor meg talán valahogy meg tudják nyerni a háborút, és ezáltal kivenni a szelet a kommunisták vitorlájából. Hát ez nem jött be, az OMM elvesztette a háborút, szétesett, és Magyarország önálló állam lett, ellenségekkel körülvéve. A helyi nemzetiségek közül csupán a legkisebbek támogatták a magyarokat, a nagyobb nemzetiségeket az elmúlt évtizedek proto-magyarizációja egyértelműen a nemzetállamok felé terelték, és ők uralták az ipari területeket. Ezt a Tanácsköztársaság megpróbálta orvosolni az északi hadjáratával, de a TK előbb megbukott, minthogy ezt végigvihették volna.

Megpróbálok válaszolni pár "téveszmére".

"A katonáknak nem volt kedvük harcolni. (Az ellenségnek még kevésbé volt. Máig nagy trauma Trianon, rengetegen harcoltak volna, a haderő addig is 4 évig hadra fogható volt rosszabb körülmények között.)"

Az irredentizmus inkább a huszas évekre volt jellemző, Trianon előtt a társadalom nagy része háborúellenes volt, elegük volt az egészből. A Tanácsköztársaság pont ezért bukott meg, mert elvesztették a társadalmi bázisukat azzal, hogy folytatták a háborúzást (mondjuk nem sok választásuk volt, de hát ez van).

"Az embereknek elegük volt a háborúból. (Azért trianonozunk máig, mi? Az ellenségnek nem volt?)"

Lásd előző válaszom.

"A katonák fosztogattak."

Valóban fosztogattak, de ez igazából nem volt jelentős faktor Trianonnál.

"Az ellenség erősebb volt. (Gyenge, motiválatlan haderők, melyeket néhány csendőr is visszavert, a magyar haderő legalább olyan erős lehetett volna, számban is.)"

Hangsúly a "lehetett volnán" van. Talán. De nem volt az.

"Nem volt muníciónk, nekik volt. (Volt és lett volna, ha nem küldjük át az ellenségnek, a háború pedig nem tartott volna évekig.)"

Megint csak az a fránya "volna". Már részleteztem, hogy a háborúból a kimaradás vagy a kiugrás miért nem volt opció feljebb.

“ Az ellenségnek ugyanúgy, sőt még jobban elege volt a háborúból.”

Ezt a hülyeséget mégis mivel támasztod alá?

Ott volt a győztes (!!!), masszív területet nyert Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia, és mögöttük az antant.

Másik oldalon ott voltunk mi, külön-külön is kisebb ország, mint a másik három.

Semmiben sem hasonlítható a helyzet a török-görög háborúhoz.

Trianon megakadályozásához vagy visszacsinálásához egyszerre kellett volna megverni három szomszédunkat, esélytelen volt.