Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Támogatnátok azt, hogy általán...

Támogatnátok azt, hogy általános iskolában a gyerekeknek még csak az antik, középkori, és kora-újkori tudás szerint tanítsák a tudományokat, mert azok az egy "józan paraszti ésszel" felfoghatóbb és intuitívabb szint?

Figyelt kérdés

Tehát általános iskolában a geocentrikus világképet tanulnák. Ez logikusabb, mert ha kimész a kertbe, azt látod, hogy a Nap kering a Föld körül, és az, hogy ez valójában nem így van, az nem oszt, nem szoroz egészen addig, amíg nem vágsz bele 1600-as éveknél fejlettebb asztronómiába, ez pedig a legtöbb munkakörben nem szükséges.


Kémiából a modern kémia helyett egyszerűen tanulják, hogy minden négy elemből épül fel, a földből, a tűzből, a levegőből, és a vízből. Úgyis ezt látják minden fantasy sorozatban, és irodalmi referenciában, ráadásul logikus is: A négy elem, plusz Isten szentháromsága ami a lelket szimbolizálja, alkotja együtt a hetes számot, ami az embert jelenti, mutatva, hogy az ember több az állatoknál, de mégis az anyagi világ része.



Biológiából bestáriumokat tanulmányoznának. Ez egy intuitív megközelítése a zoológiának, ami azt vallja, hogy Isten minden állatfajt azért hozott létre, hogy valamire tanítsák az embert. Az oroszlán pl. a bölcsesség, a királyság, és a nemesség szimbóluma, és lényegében az állati megfelelője Jézus Krisztusnak. A kígyó ravaszságot és a gonoszt szimbolizálja, a kutya a hűséget és odaadást, a ló pedig a kitartást és a szolgálatot.



2021. márc. 15. 16:40
1 2 3
 21/21 anonim ***** válasza:
89%

Remélem trollkérdés. :D

Szerintem a jelenlegi oktatában az a baj, hogy túl sokat tanulunk, főleg, hogy nekem fizikusként minek kell tanulnom 2. idegennyelvet, avagy mondjuk Történelmet ennyire részletesen.

Általános iskolákban, 6. Osztályig nagyon jól meg van az oldva. 13-ig voltunk bent, aztán haza, és annyit tanultuk amennyit kell. 7.-ben +4 tantárgy miatt nehezebb volt, de át lehetett vészelni. A baj az, hogy túl sokat tanulunk, de amit te leírtál az marhaság, hiszen tudni kell, a világ működését, de nem ennyire részletesen, az is tény. (4atomos példád... Egy órára lenne tananyag)

2021. márc. 16. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!