Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem gyanús, hogy Kínában már...

Nem gyanús, hogy Kínában már egy éve nincs jelen a Covid itt európában pedig egyre erősödő mutációk jönnek?

Figyelt kérdés
A csóró afrikában is mindenhol legyőzték a covidot. Kínában az első hullám után semmi. Ma is csak 19 új eset van egész Kínában, pedig még most is eszik a nyers állatot. Ott kellene burjánzani leginkább. Ehelyett a gazdag nyugat-európai régióban tarol a járvány, ahol vesznek vakcinát. Nem gyanús ez!? 🤔

2021. márc. 1. 18:07
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
48%

Forgatókönyv szerint zajlik. Sátánista pedofilok irányítása alatt. Körülbelül kilencezer emberből áll, de közülük csak tizenvalahány a legfelsőbb döntéshozó.


Egyrészt Kína visszaszorítása. Az amerikaiak tudvalevőleg ezt csinálták már a madárinfluenzánál, meg a sertésinfluenzánál is, utóbbinál általuk lefizetett áruló kínaiak drónokkal szórták szét a víruspermetet az ország felett, amíg a kínai hatóságok le nem kapcsolták őket. Kína tönkretételét szolgálják Amerikában azok a perek, amelyeket a kínai állam ellen indítottak, mondván, az felelős a járvány elterjedéséért és ezért csillagászati kártérítéssel tartozik, aminek a végén majd a kínai kezekben lévő amerikai államadósság értéktelenné válik. (Az is bizonyítja, hogy a covid biológiai fegyver, hogy időrendben Kína után a másik ország, ahol berobbant a járvány, a szintén ősellenség Irán lett.) De ez csak az egyik cél. Igaz, a másik már kicsit nehezebben érthető. A lényege, hogy a világban a gazdasági folyamatok bizonyos időközönként fenntarthatatlanná válnak, s ezeket a helyzeteket általában világháborúval szokták kezelni.


Most viszont ez túl kockázatos lenne a nukleáris hatalommá lett Kína (és Oroszország) ellen, ezért egy finomabb „biológiai világháború” mellett döntöttek.


A SARS-járvány kitörésekor például dollármilliárdokat öltek az oltás kifejlesztésébe, csakhogy addigra a járvány magától elmúlt, a befektetett pénzből pedig semmi nem térült meg. Egyébként is: viszonylag könnyű, de nem feltétlenül helyes megoldás egyenlőségjelet tenni okozó és aközé, aki valamilyen szempontból jól jár egy helyzettel.


Az egyelőre vitatott, hogy a bolygó lakosságának mekkora részét kell kiirtani, mire a megmaradt droidokra be lehet vezetni az új világrendet, a New World Ordert.


Amerikában ellenben létezik teljesen más olvasat is. Ennek a középpontjában az elmúlt évek legnagyobb hatású amerikai összeesküvés-elmélete, a QAnon áll. Ez egy 2017-ben megjelent anonim bejegyzésből ered, amelyet titokzatos szerzője csak Q-ként írt alá.


arról számol be, hogy létezik egy Sátán-imádó pedofilokból álló, világuralomra törő titokzatos szekta.

Ehhez tudni kell, hogy a szekta tagjai a sátánista szertartásokon megkínzott gyerekekből kinyert anyagot (adrenochrome) fogyasztanak. Igen ám, de a jó oldalon harcolók rájöttek, hogy Gatesék mire készülnek, és épp a vírussal és sikerült borsot törni az orruk alá. Kétszeresen is. Egyrészt sikerült a vírust bejuttatniuk az adrenachrome-ba, ezért lett az elit, vagyis a szekta annyi tagja fertőzött: Tom Hankstől egy rakás politikusig. Másrészt a vírus elszabadulása tulajdonképpen magának Trumpnak teremt lehetőséget arra, hogy rá hivatkozva katonai diktatúrát vezessen be az országban, hogy így végképp leszámoljon a szektával.


Vélhetően az az igazság, hogy különösen ilyen helyzetben, amikor egy semmiből föltűnt félelmetes járvány mindenki életét felforgatja, sokaknak egyszerűen szükségük van ezekre az elméletekre. Amiből sajnos az is következik, hogy igazán harcolni sem nagyon lehet ellenük

Úgyhogy a legjobb, amit ezekkel ez elméletekkel tehetünk: élvezzük őket.

(Drábik János)

2021. márc. 5. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:

A hangfile első feléből megérthető:


[link]

2021. ápr. 11. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
65%
Mert Európát ki akarják csinálni gazdaságilag.
2021. ápr. 11. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
0%

#23


Nem hallgattad meg a hangfilet.

2021. ápr. 11. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 Kroms ***** válasza:
61%
Mivel csak egy politikai járványról van szó, ezért nem mondhatnám, hogy gyanús.
2021. ápr. 22. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!