Mit gondoltok ennek a PestiSrácok-on megjelent írásnak az alábbi, képmutatást és álszentséget relativizáló sorairól?
A cikk egy kommentár Alföldi Róbert egy facebook-posztjához, de most nem ez a lényeg. A lényeg ez a két sor:
"Igaz, ha valaki közreműködik a társadalom keresztény értékek felé mozdításában, az máris hasznossá tette magát. Azt pedig csak remélhetjük, hogy közben ő maga is próbál megfelelni az elvárásoknak, de ez csak az ő és a Jóisten dolga, legkevésbé sem nyílttársadalmi agitátoroké."
Nagyon úgy tűnik nekem, hogy itt a szerző azokat a "keresztény" politikusokat próbálja erkölcsileg támadhatatlanná tenni, akik szavak szintjén ugyan "keresztény értékekről" papolnak, de cselekedetek szintjén a legutolsó, legnyomorultabb bűnösök közé tartoznak (gondoljunk csak Borkaira vagy Szájerre). Azt írja a szerző, hogy ezek miatt NEM lehet őket számonkérni, azaz Istenen kívül más nem kérheti őket számon. Sőt, az embereknek még el is kell ismerni, hogy nyomorult álszent mivoltuk ellenére "legalább" a "keresztény értékek" felé mozdították a társadalmat (ami egyébként itt Magyarországon, úgy látom, nem nagyon valósul meg, talán épp emiatt a farizeus álszentség miatt). Viszont felteszem a kérdést: ha fel lehet róni egy kereszténységgel agitáló baloldalinak, hogy a homoszexuális életmódot mindeközben támogatja, akkor miért kéne elfogadnunk azt, ha valaki a kereszténység tanításait próbálja védeni, viszont az álszentséget megengedhetőnek próbálja beállítani? Jézus tanításai e tekintetben szerintem elég határozottak. Amit például Borkai és Szájer tett, megengedhetetlen, "keresztény értékek" hirdetése ide vagy oda, és ezt egy keresztény szavazónak igenis joga van, sőt, talán kötelessége felróni nekik és azt mondani, hogy ezek az emberek márpedig hiteltelenek az ő szemében, mindezt pedig nem politikai okokból teszi, hanem tisztán Jézus tanításai alapján! Hogy jön ez a szerző ahhoz, hogy relativizálni próbálja a legalja, farizeus képmutatást? Az utolsó szó nyilván Istené az adott politikus ügyében, de szerintem egy keresztény (nem egy "agitátor") igenis el kell, hogy ítélje a kétszínű, Jézus szavai mögé bújó álszenteket, hiába "tereli" a társadalmat ilyen meg olyan irányba. Van olyan keresztény, aki szerint mindez megengedhető? Túl szigorú lenne egy olyan keresztény, aki elvárja egy keresztény értékek mellett kiálló politikustól, hogy ő is azok szerint éljen? Szerintem nem, mert ha nem várná el, akkor hallgatólagosan megengedhetőnek tételezné az álszent magatartást, amiről Jézus világosan azt tanította, hogy bűn.
#2
Valóban, teljes mértékben egyet tudok érteni veled, én is ezt gondolom.
A kormánymédia 57 helyreigazítási pert vesztett 2020-ban. Origo:20, Pesti Srácok:15, Magyar Nemzet:9. A "libsi" média: RTL Klub:1, HVG:1, 444:1.
Ennyit a pesti srácokról.
Vesztett per = -x forint, +x behülyített hazafi.
Pénzből van bőven, úgyhogy win-win a szituáció.
A pénz meg a befizetett adóforintjainkból van, szóval igazából amit elszednek annak egy részét visszaadják. És akkor még fel is vannak háborodva és még a bíróságokat is elfideszesítenék ha tehetnék, mert GYÚCSÁNYFERENC. Akit amúgy mintha direkt nem vonnának felelősségre, mert így legalább lehet szemkilövetőzni a végtelenségig.
A pereléseknél nem a nyerés a lényeg, hanem a figyelem ráirányítása az adott dologra. Nem is nyerhetnek, hiszen még a kommunista rendszer utódai ülnek a bíróságokon.
Ajánlom megnézésre a beszélgetést a viva natura tévén azzal az emberrel, aki Gyurcsányt perelte, és tessék figyelni, amikor elmondja, hogy miért nem ül ma börtönben a bűnei ellenére Gyurcsány.
Mégcsak nem is a magyar bíróságokról beszél.
" kommunista rendszer utódai ülnek a bíróságokon"
Hát persze, nem azért vesztik el sorra a helyreigazítási pereseket a kormányközeli médiumok, mert hazudnak, hanem mert minden bíró komcsi. Ez aztán a magyarázat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!