Miért kötelező még mindig a szájmaszk, amikor nem állította meg a covid következő hullámának berobbanását? Mikor lesz már maszkledobás?

Valamit elronthattál a szakmunkásban, ha nem vetted észre, épp a szájmaszk ellenére is naponta több száz magyar ember hal meg.

Tényleg szedd össze magad.

Nélküle még rosszabb lenne a helyzet. A maszk egy apró kellemetlenség. Ha csak pár életet megmentesz vele, szerintem a minimum egy ilyen apróságot elviselni.

Komolyan, annyi az érved, hogy te inkább látsz még több embert holtan, minthogy elviselj egy aprócska kellemetlenséget. Nem gondolod, hogy ez egy elég gáz vélemény?

Mert ezzel kiválóan el lehet húzni a "járványt", több okból is.

A maszk kiváló tenyészterület a legionella baktériumnak, amely a meleg és nedves környezetet kedveli. Ez tüdőgyulladást okozhat, amit a szándékosan rossz tesztelési eljárással covidként diagnosztizálnak.

Emellett magának a covidnak a terjedését is elősegíti. Felszáll egy beteg ember a buszra, felhúzza vagy megigazítja a vírusokkal teli maszkját, amitől a keze is tele lesz vírusokkal. Megfogja a kapaszkodót, átviszi rá a vírusokat. Utána megfogja a másik ember, összeszedi a kezével a vírusokat, majd leszállás után lehúzza a maszkját, amitől a maszk tele lesz vírusokkal, és azokat a következő maszkhasználatkor jól belélegzi.

Akik a maszk ellen vannak...

Gondoljatok bele,ha ilyen gáz a helyzet maszkkal,milyen rossz lenne nélküle...

„Az arcmaszkok használata következtében hang nélküli, alávetett lényekké válunk, és nem a tudomány, hanem a politika kényszerít rá, hogy viseljük őket. A koronavírus nevében az állam immár létezésünk minden zugába betette a lábát… Megtiltotta az öregeknek, hogy megöleljék unokáikat. Megtagadja tőlünk az esküvőket és a temetéseket, bezáratta a templomokat, elhallgattatta a székesegyházak kórusainak gregorián zenéjét, és 800 év után először megakadályozta Isten szabad imádását, továbbá (hacsak nem vagyunk baloldaliak) megtiltotta a nyilvános rendezvényeken való részvételt. Elrendelte, hogy maradjunk otthon, elmarasztalt vagy megbüntetett, ha napoztunk vagy elmentünk kirándulni… Több milliónkat arra kényszerített, hogy hagyjuk abba a munkát, szabotálta rengeteg fiatal iskolai és egyetemi oktatását, és főnökünkké és bérszámfejtőnkké vált életünknek és munkánknak a nem kommunisták által történt legnagyobb szabású állami kisajátítása során… Most pedig azt is meg akarja szabni, hogy mit viseljünk, és azt akarja, hogy nedves szövet szájkosarat öltsünk, arcon hordott pelenkát, amely viselőjét normál emberi lényből motyogó, hangtalan alávetett személlyé változtatja… A lakosság elhallgattatása még ennél is jobb. Az olyanok, mint én, akik úgy gondolják, hogy a miniszterek vírusra adott válaszlépései teljesen aránytalanok, ezidáig még képesek voltak megőrizni ép elméjüket a propaganda közepette. A szájkosár azonban a szolgai alárendeltség és az alávetettség jelképe. Azok, akik nyilvánosan viselik, egyetértenek a veszély szintjének a kormány általi őrült értékelésével. Azok a társadalmak, mint amilyenné a miénk is vált, ahol akadályozzák, hogy a polgárok szót emeljenek a rezsim ellen, rendkívül szégyenteljesek. Azok az országok azonban, ahol a polgárokat arra kényszerítik, hogy elfogadják az állam álláspontját, hatalmas lépést tesznek a zsarnokság felé vezető úton. A helyzet még ennél is rosszabb. Ezeknek a rongydaraboknak a viselőjükre gyakorolt lélektani hatása óriási. Ezenkívül további káros hatása van a társadalom egészére. A másként gondolkodók, akik nem hajlandóak felvenni a szájkosarat, kilógnak a behódoló többségből, amely utóbbi azután egyrészt lelkesen nyomást gyakorol a nonkonformistákra, hogy azt tegyék, amit mondanak nekik, másrészt besúgja őket… Amikor az egész elkezdődött, félelmet éreztem. Nem a betegségtől féltem, amit kezdettől fogva túllihegtek, hanem attól, ami velünk történik, hogy vége szakad az emberi szabadság évszázadainak, és hogy a világ egyik legszabadabb országa egy szigorúan szabályozott, állandó megfigyelés alatt álló konformista társadalommá válik, ahol az engedelmes lakosság a hatalom vigyázó szeme előtt éli életét.”

Peter Hitchens

angol író és sajtó- és rádiós újságíró