Magyarországon miért nem sikerült még annyira szigorúan lekorlátozni az abortuszt, mint Lengyelországban?
@9: a nő általában (persze akadnak kivételek) dönthet ebben a kérdésben. Az a gyerek nem magától kerül bele, ahhoz szükség van a nő közreműködésére is. Szabadon eldöntheti, hogy részt vesz-e ebben a műveletben avagy nem. De ha igen, akkor avállalja a következményeit is, ne a gyereket ölje meg azért, amit ő tett.
De ezt nem lehet törvényekkel kényszeríteni; inkább azt kell elérni, hogy ez legyen a természetes...
#12 Nem arról van szó, hogy az abortusz, mint lehetőség ne létezzen, konkrétan a #9-ben megfogalmazott baromság az amire reagáltam, mert baromság.
Én is voltam fiatal és én is kerültem olyan helyzetben amikor az a bizonyos "baleset" megtörtént. Csakhogy abban az esetben is van megoldás még mielőtt a magzat élete lenne a kérdés. Semmibe nem kerül a nőnek erre előre gondolnia és a sürgősségi fogamzásgátlót, az esemény utáni tablettát használnia inkább. Az, hogy valaki fogamzásgátló használata mellett esik teherbe, megint más kategória és pont emiatt is legális az abortusz.
Azt pedig nem tiszted és jogod eldönteni hogy ki élhet és ki nem, csak a szülei alapján. Pontosan emiatt élünk társadalomban, hogy gondoskodjunk azokról a tagjainkról akinek erre szüksége van.
Éppen így álságos a nemi erőszakkal jönni, mert ott sem a gyerek az aki erről tehet - és ugyanúgy meg van a lehetőség a sürgősségi fogamzásgátlásra is meg az abortuszra is.
Szerintem is szüntessük be az abortuszt: minden 15 évnél idősebb fiún hajtsuk végre vasectomiát, így ha a fél életében dicsőcségesen össze-vissza kefél, akkor sem okoz gondot egy nőnek sem. Ez egy nagyon egyszerű műtét, vissza is fordítható, így ha majd a családtervezéshez ér az illető, akkor szépen meg lehet oldani.
Ameddig nem ilyeneket hallok a férfiak szájából, addig tessék kussolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!