Miért olyan nagy baj az sokak számára, hogy a mai magyar fiatalok már nem nemzeti érzelműek, hanem globalizáltak?
Folyton ezt mondja néhány konzervatív ismerősöm (és néhány politikai párt is ezt hangoztatja), hogy milyen nemzetietlenek a mai magyar fiatalok, meg hogy az ő korukban sokkal hazaszeretőbbek voltak az emberek.
De miért is baj ez?
Hiszen új világ van most már: a globalizáció most a csúcson van, én is szinte csak külföldi zenéket hallgatok, külföldi írók könyveit olvasom és gyakran nézek amerikai filmeket, sorozatokat.
Több fiatal ismerősöm dolgozott (vagy dolgozik) Nyugat-Európában, ők is globalizáltak, mert sokan szeretik az ázsiai konyhát, a latin- amerikai zenét és néhányuknak skandináv stílusú lakásuk van.
Miért baj az egyeseknek, hogy a globalizáció ennyire felgyorsult a fiatalok körében?
Lipsi nem lehetsz mert azok csak gyökereket esznek , és egy mással házasodnak gyereket csak a tévében nevelnek .
Ez nem jött be fuss,neki még egyszer .10-es !
"Lipsi nem lehetsz mert azok csak gyökereket esznek , és egy mással házasodnak gyereket csak a tévében nevelnek ."
Pedig lipsi vagyok, először is utálom a fideszt, mint a sz-rt, másodszor egy röhejes hülyeségnek gondolom a kereszténységet, a nacionalizmust, a magyarkodást.
És mégis képes vagyok diófát kivágni, tüzet gyújtani.
Mindemellett minimum ~5x annyit kereshetek, mint te, beszélek 2 idegen nyelven, bejártam már szinte egész Európát, USA-t, Kanadát, rendszeresen Ibizára járok nyaralni, és a francia Alpokba síelni.
Ezzel szemben te.. még magyarul is alig tudsz, csirkefarhátat zabálsz, kannásbort és páleszt vedelsz, rohadnak a fogaid, a sarki kocsmánál messzebbre még soha nem jutottál otthonról, halvány gőzöd sincs, mi folyik a világban, mert az M1-et nézed csak, és a migránsoktól rettegsz a sz-ros ki faludban, holott nem hogy a migránsok nem akarnak odamenni, de még a valamirevaló magyar fiatalok is menekülnek otthon.
De ennek ellenére úgy dagonyázol a nemzeti büszkeségedben, mint a disznó a sz-rban.
Ezek vagytok ti.
10!
Te most éppen azt írtad le, hogy egy vidéki suttyó vagy, aki hamarosan disznót fog vágni az alkesz haverjaival?
13
Budapesten szerinted nem léteznek kertes házak? :D
Mondom én, hogy még életedben nem jutottál messzebb a sarki kocsmától :DDD
12-es !Magyarkodást!? Akkor milyen nemzetiségű tetszik lenni ?
Ilyen most divatos világpolgár ? Mint akik 40-évig bolyongtak, a sivatagban amit 3-nap alatt át lehet gyalogolni ?
Kérdeznék,egyet az említett hasonlatok után .
Hol találtak a világon először kereket ábrázoló lelet ?
És a szét szedet malaccal, mit tetszik kezdeni ?
"Hol találtak a világon először kereket ábrázoló lelet ?"
(Leletet, tanulj már magyarul, könyörgöm, ha már annyira büszke vagy rá.)
Fogalmam sincs, nem vagyok se történész, se régész.
Mérnök vagyok.
De te biztosan elolvastad az újvilágtudat meg a szittyaturulparittya blogon, hogy a magyaroknál - ahogy a piramisokat is ők építették, meg jézus is magyar volt nxilván.
"És a szét szedet malaccal, mit tetszik kezdeni ?"
És megint.. szedett, nem szedet, újra csak magyartanulást tudok javasolni, te turulok gyöngye.
Amúgy mindenki visz belőle, aki segít, ami meg nekem marad, megy a fagyasztóládába.
Ezek vagytok ti !
Tárolás, tudománya meg áll a fagyasztásnál friss magyarokra jellemző ez .
Akik már itt laknak mióta a Nap süt Magyarország égi egén.
Azoknál van füstölés,és zsírban tartósítás hagyománya ősi tudása .
Mérnők akinek korlátozott, a tudása !
Helyesírás? Hát mindég változtatják,a mostani németh ABC-használja de gondolom ez még megy mérnők ésszel is ?
14!
Aha, budapesti disznóvágás, reális!
Ez melyik romkocsmában találtad ki az alkesz haverjaiddal?
"Aha, budapesti disznóvágás, reális!"
Szóval szerinted nincsenek budapesten kertes házak.. :D
Jóvan, fiam, egyszer spórolj össze a közmunkás bérből egy buszjegyet onnan bivalybasznádról budapestre, aztán nézz szét :D
17
Hallod, nem vagyok orvos, de az tuti, hogy te valami kezelésre szorulnál.. :D
Kezdd a háziorvosnál, ő majd elirányít a megfelelő szakorvoshoz :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!