Mit tekintetek a mai Magyarország legjelentősebb problémájának?
#9 Ezek általános lózungok és ezzel van a baj.
Mi a lényege egy országnak egy társadalomnak? Az, hogy a társadalomban élők, az ország lakói élni tudják az életüket. Márpedig ehhez szükséges a közlekedés éppen úgy, mint az áramfogyasztás és így az áram termelése is, általánosságban a fogyasztás.
Mindig lehet és kell is javítani, de ilyenkor mérlegelni kell hogy van-e valódi értelme és haszna.
Magyarország, de még egész Európa is nagyon kicsi a Föld lakosságához, területéhez képest, ráadásul itt MÁR régóta fontos szempont a környezetvédelem. Attól mert te egyedül nem pisilsz bele a medencébe de a többiek igen, még nem lesz jobb. Ha ráadásul te korlátozod is még magad hogy nem is mehetsz a medencébe, azzal végképp nem javul semmi. De menjünk sorban - és előre szólok hogy nem vitatom ezeknek a fontosságát csak elmondom a véleményemet.
1. személygépkocsikra szükség van mert nem élhet mindenki olyan nagyvárosban ahol a tömegközlekedés kiválthatja vagy ahol lehet biciklivel közlekedni. Nézd meg mondjuk Veszprémet, ott hiába van egyetem és lenne rengeteg fiatal aki szívesen járna biciklivel busz vagy autó helyett, mivel meredek dombok vannak a városban ez még egy fiatalnak is kivitelezhetetlen, nemhogy egy kisgyerekesnek vagy idősebbnek. A tömegközlekedés nem olyan rossz, de ha választhatsz hogy a félóránként induló busszal majd átszállással, 40 perces utazással jutsz-e el a célodhoz pl. bevásárolni, meg vissza, és minkét végponton így is 5-10 perces gyaloglással éred el a buszmegállót, nem vitás hogy a személygépkocsi az ami jobb.
2. fűtéskorszerűsítés. Sajnos az utóbbi években pont azok körében lett nagy divatja a kandallónak meg a szilárd tüzelésnek (fa) akik környezetbarátnak gondolják magukat. Közben ez a legszennyezőbb egy lakott területen. Az teljesen jogos hogy fontos lenne a korszerű fűtés és vele egyszerre a megfelelő hőszigetelés is minden épületben. De ez a régi épületeknél nem kivitelezhető. Egy napkollektor felszerelése (nekünk van) akkora költség, hogy 15-20 év alatt nem hozza vissza az árát a megtakarított energiában.
3.Hogyan gondolod az áramfogyasztás visszafogását? Mert nem mindegy hogy megszüntetnéd a közvilágítást vagy bezárnád a plázákat, esetleg csak kicseréltetnéd a létező világítótesteket LED-ekre. A magyar embereknek soha nem volt pénze, nálunk nincsen energia pazarlás, mint a jóval gazdagabb országokban. Nálunk természetes hogy minden lámpát külön kapcsolsz, hogy amikor nem kell akkor le is kapcsolod magad után - szemben az amcsikkal ahol egy kapcsolóval fényárba borítod az egész házadat, csak mert úgy könnyebb.
4. a gyárakra szigorú környezetvédelmi szabályok vonatkoznak és ez okozza Európa lemaradását a gazdasági versenyben. Mert mellette az emberek viszont elvárják az olcsó terméket ami ilyen szabályozók mellett nem kaphatnak meg. Megveszik a kínai meg brazil és egyéb termékeket, amiket viszont valóban környezetszennyező módon állítanak elő és pont emiatt olcsóbban. Nem a gyárakat kell rászorítani, az embereknek kellene azt megvenni ami itt készült. Esetenként sokkal többet szennyezi a környezetet a termékek utaztatása keresztül a világon mint azok előállítás.
5. A zöldebb mezőgazdasággal hogy jön össze a kevesebb húsfogyasztás meg a rizstermelés csökkentése? Ha azokon a vidékeken lehetne mást hatékonyan termelni akkor eleve az terjedt volna el. Megint általánosítasz. NÁLUNK nem nagy sem a rizstermelés sem a rizsfogyasztás, ahogyan itt ebben az országban sokkal kevesebb húst fogyasztanak az emberek, mint sok más területen.
6. masszív erdőtelepítés folyik az országban.
7. ez is olyan általános lózung ami nem értelmezhető ebben az országban. Milyen fogyasztást szeretnél csökkenteni mikor nagyon le vagyunk maradva még a velünk egy közösségbe az EU-ba tartozó más országokhoz képest is? Miért lenne jó az ha itt nem születnének gyerekek?
A baj az, hogy a világban általánosságban bedobott jelszavakat hozod be te is és éppen ez okoz nagy kárt. Mert nem ész nélkül kell védeni a környezetet, a környezet védelmének, fenntartásának lényege hogy MI emberek tudjunk élni benne. Ha megszünteted a mi életünk feltételeit, azzal pont azt éred el ami miatt a környezetszennyezés olyan káros - hogy mi nem tudunk majd élni benne. Tök mindegy hogy azért vágod le valaki lábát mert autó balesetben megsérült vagy mert el akarod kerülni az autó balesetet és láb nélkül nem képes vezetni, az eredmény ugyanaz a rossz helyzet, nem lesz lába az illetőnek, nem tettél vele jót.
Nem általánosságokat kell hangoztatni, meg kell nézni hogy ott mit kell pontosan tenni és azt megtenni. Itt nem kell visszafogni sem a születéseket, sem a fogyasztást, ellenben rá kellene venni az embereket a helyi termékek vásárlására. Ahogy Kínában meg a gyárakat kellene rákényszeríteni a környezetszennyezés csökkentésére, a braziloknál a nagyvárosi embert arra hogy ne a tengerbe engedje a tisztítatlan szennyvizét, vagy éppen az esőerdők földtulajdonosait segíteni kellene abban hogy ne mezőgazdaságból éljenek meg az erdőket kiirtva, hanem turizmusból vagy másból ami éppen az élővilág megtartását, védelmét jelenteni.
"#9 Ezek általános lózungok és ezzel van a baj."
Rossz emberre vitatkozol, mondtam, hogy nem értek hozzá. Ezeket mondják a legkárosabbnak, tehát ezekkel kell kezdeni valamit. A lényeg, hogy azonnal és radikálisan, akkor is ha fáj, különben nemhogy kényelmes életvitel, de életvitel sem lesz.
"#13 Vagyis nem is olvastad el a válaszomat."
De, elolvastam, csak nincs kedvem 1) vitatkozni olyan témában, amihez nem értek, 2) kijavítani az összes téves infót, amit felsoroltál :p
Nem érdekel mit kell csinálni, de csinálják, mert mi ugyanúgy durván feléljük a környezetet, mint mások, és csinálják MOST, mert már most is késő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!