Helyes lenne, ha az ellenzéki politikusok kevesebb fizetést kapnának, mint a kormánypártiak, mivel nekik kevesebb a munkájuk és felelősségük?
Az ellenzéknek legalább ugyanannyi dolga van mint a kormánypártiaknak, plusz elvben egyfajta kontrollt tartanak (azaz nyafognak ha valaki lop, stb)
A kormánypártból az extra munkát a miniszterek és egyéb bizottságok vezetői végzik,ők pedig azért teljesen külön pénzt is kapnak.
Normális esetben nem kellene kevesebb munkájuk legyen illetve a felelőségük sem kellene sokkal kisebb legyen. Politikus attól még tud tisztségeket betölteni, tud különböző bizottságok tagja lenni illetve tud választó kerületet képviselni, hogy nem vesz részt a kormányzásban. Ha egy országban egy ellenzéki politikusnak semmi dolga nincsen, ott a rendszerben van valami hiba.
Néhány példa régebbről (mostanában nem annyira követem a közéletet, azért írok régebbi példákat): Sneider Tamás volt országgyűlési alelnök, részben ugyanazt a munkát (is) végezte mint Kövér László. Vagy Vona Gábor mezőgazdasági bizottságban, a szőlészeti és borászati albizottságban, valamint a megújuló energiával foglalkozó albizottságban is tag volt. Vagy Csárdi Antal Budapest 1.-et képviseli jelenleg is a parlamentben, mint LMP-s politikus.
Azoknak a politikusoknak, akiknek valameilyen felelőségteljesebb munkájuk van (pl. külügyminiszter, köztársasági elnök) azok pedig most is többet keresnek.
Az ellenzéknek egy demokráciában nincs kevesebb munkája semmivel sem, mint a kormánypártnak.
más kérdés, hogy a mi illiberális demokráciánkban (puha diktatúránkban...) az ellenzéknek gyakorlatilag nincs szerepe, csak dísznek vannak.
#7
Egy normális demokráciában a kormánypárt akkor is figyelembe veszi az ellenzéki javaslatokat, ha többsége van a parlamentbe. Nálun meg ugye mindenkinek kuss a neve a 2/3-ad alatt...
#8 Figyelembe veszik az ellenzéki javaslatokat. Számtalanszor jöttetek azzal, hogy ez vagy az nem is a fidesz ötlete volt hanem "ellopták" az egyik vagy másik ellenzéki javaslatát.
Az, hogy valaki figyelembe veszi a másik véleményét nem ugyanaz azzal, hogy valaki meg is változtatja a saját döntését csak mert az ellenzék totál másképpen akarná csinálni. Azért választottunk kormányt hogy ők döntsenek az irányról és ne azok akik ellenzékben maradtak.
"Figyelembe veszik az ellenzéki javaslatokat"
Hány ellenzéki módosító vagy törvényjavaslat lett megszavazva 2010 óta (!)? Segítek. N U L L A (0). Ennyit erről....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!