Miért nem végeznek el egy ilyen kísérletet, hogy megtudjuk, hogy a cigányok viselkedése genetikai vagy neveltetési dolog?
Egy elárvult cigánycsecsemőt kivisznek egy olyan országba, ahol nem nézik ki a cigánysága miatt pl. Dél-Koreába, mert számukra csak annyira lesz más, mint bármilyen nem-ázsiai, és ott örökbe adják egy jól megélő koreai családba, hogy felneveljék.
Amennyiben a cigánygyerek olyan lesz, mint koreai társai, szellemi és szociális képességekben, akkor bebizonyosodik, hogy a magyarcigányok azért olyanok, amilyenek, mert rossz kultúrális hatások érik őket a cigánycsaládban.
Én cigány vagyok félig. Amikor megszülettem, pár év múlva az apám itt hagyott minket.(Ő a cigány)
És az anyámmal élek azóta.(Ő a magyar)
Elhiheted hogy nem öltem még meg senkit.
Tessék, elvégeztem a kísérleted.
Nem kell ehhez kísérlet! A körülmények miatt ilyenek! A Kádár-rendszerben mind dolgozott,még a n ők is. A gyerekek cugányiskolába jártak,legalább a 6 osztályt elvégezték. Nem segélyből,munkanélkül éltek. És senki nem akarta őket kivégezni,üldözni!
Gyerekkoromban a városban alkó cigányok vályogvetésből éltek, a szomszéd községbeliek pedig teknővájók voltak,fakanalakat árultak. ERzekre ma már senkinek ninc szüksége. A félrfiak eljártak WQC-t pucolni,kertet ásni,trágyát hordani, a nők disznóvágáskor,nagymosáskor vizet hordani, padlót súrolni. Ahol dolgoztak,vagy azon a környéken, ahol laktak soha nem loptak semmit. Ha rikán előforult egy besurranó tolvajlás, a vajda ítélkezett felettük. A vajdaságot megszüntették ( a mostaniak csak nevükben azok), széttelepítették őket , a rendszerváltás után elvesztették a munkalehetőséget,és maradt a segély!
Senki nem akarja megoldani a dolgot, csak a Jogvédők jártatják a szájukat,ahelyett,hogy elfogadható programokat ajánlanának.
Fiatalasszony koromban jozzám is járt cigányasszony takarítani,és nem kellett a sakában lennem,hogy ne lopjpn el valamit. Ma már a kapun sem engedek be cigányt. Igaz,hogy jól öltözzött,ismeretlen magyar embert sem.
Megköszönhetik Kádár Jancsi bácsinak, aki ipari robotokat csinált belőlük, koncentrálva, és a régi hagyományaikat teljesen feladva. És köszönhetik a liberális felfogásnak, akik beszéltek beszéltek, szép rózsaszín ködöket eregetve, csak épp a lényeg mellett mentek el minden esetben.
Minden józan felfogású ember tudja hogy mi a helyzet, a Jobbikosok is!
Csak éppen a Jobbikon kívül senki nem akar tenni semmit, mert az számára szavazat vesztés.
És természetesen eddig nem lehetett a nagytőkével sem szembe menni akiknek sok szerepe volt abban „ persze nem közvetlen” hogy ennyire lecsökkent az alacsony képzettségűek alkalmazhatósága. „ mezőgazdaság, állattenyésztés, földmunka, ép-ipar, stb!
Egy kis slussz!!!
Nem keresve a kapcsolatot.
Az amcsik már rég kísérleteznek egy genetikai biofegyverrel ami, az arabokra jellemző
Nukleinsavak struktúrák sejt genetikai receptorait támadják.
Ez annyit jelent hogy, áll egy arab és áll sok más fajú ember egy téren, jön valami a levegőben amit nem lehet tapasztalni és az arab megfertőződik.
Sőt, ha jól vettem ki, áttéteket is képezhet mint hordozó „ hosszú tünetmentességgel amikor már fertőz” alacsony túlélési aránnyal és a tünetek megjelenésétől gyors lefolyással!
Végül is Amerika, a nagy liberalizmus Hirosímával és Nadaszakival!!!!!
Biztos, hogy valamilyen szinten genetikai dolog.
Ismerek egy örökbefogadó családot. Tisztességes pótapa, pótanya. Van három kisgyerek. Egy 7 éves magyar kisfiú, egy 5 éves roma kislány és egy 1,5 éves kisbaba (őt nem tudom, hogy milyen nemű).
Mindhármukat egyformán szeretik, megadnak nekik mindent amit tudnak. Ehhez képest a kislány rengetegszer veri, és nem egyszer kapták rajta, hogy erőszakkal levetkőztette a bátyját.
Az idősebb gyerek nagyon zárkózott lett, a középsőn pedig már igen csak mutatkoznak a cigányság jelei...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!