Mit szólsz hozzá, hogy a baloldal azzal kampányol, hogy az elesetteket fogja támogatni a progresszív megadóztatásunkból?
#5 Mindig ezzel indult a kampányuk, aztán a valóság meg az lett hogy már az átlagbér a legmagasabb adósávba tartozott bele, az ingatlanadót mindenkire ki akarták vetni - kegyesen megengedve hogyha a nyugdíjas Mari néni nem tudja kifizetni évente az ingatlanadóját, akkor rá lehet terhelni az ingatlanjára a tartozását és majd az örökösök kifizetik belőle. Ha szerencséjük van akkor nem viszi el az egészet a tartozás mert Mari néni nem élt olyan soká.
Akármilyen hazugsággal is kampányoltak, a ballib kormányok alatt kivétel nélkül mindig a gazdagok jártak jól és a szegények fizettek több adót.
#11 Azok a fránya tények, scak nem tudnak veled egyetérteni, milyen kár, ugye?
"Negyedére csökkent Magyarországon a mélyszegénységben élők száma
Az Európai Unió statisztikai hivatala 2010-ben a Magyarországon mélyszegénységben élők számát 407 ezer főben állapította meg, mára kimutatásuk szerint ez a szám 100 ezerre csökkent."
"akik semmit nem tesznek a társadalmunkért. KMK stb."
A mai fiatalok, már ezt a fogalmat sem ismerik, kérdező! Magyarázzuk már meg nekik!
KMK = közveszélyes munkakerülés
A szocializmus idején ez egy büntetőjogi tényállás volt (gondolom vétség, nem bűncselekmény). Mivel akkoriban a hivatalos álláspont szerint teljes foglalkoztatottság volt, vagyis mindenki tudott dolgozni aki akart (és persze egészségi állapota engedte), ezért az állam büntette azokat, akiknek nem volt munkavégzésre irányuló jogviszonya. Akkoriban még a személyi igazolvány is tartalmazta ezt az adatot, tehát igazán könnyű volt ellenőriznie a rendőrnek igazoltatáskor.
Amikor az 1980-as évek második felében Szabolcsban, Borsodban és hasonló környékeken egyre inkább létező jelenség lett a munkanélküliség, egyre kevésbé szankcionálták ezt, majd szép csendben meg is szüntették ezt a tényállást.
Majd meglátjuk mihez kezd a baloldal, ha hatalomra kerül. Én jobboldaliként is azt mondom, hogy szükség lehet valami korrekcióra.
A minimálbérnél is nagyon magas 45% körüli állami elvonás van a járulékokkal együtt jelenleg, ugyanúgy mint a magas fizetéseknél.
A vállalkozók meg gyakran alig adóznak a jövedelmük után, akár 10% körül is megúszhatják legálisan, de nagy tételben még adóelkerülés is megy.
Logikus lehet a magas jövedelmekre egy magasabb adókulcs bevezetése, mondjuk 25% SZJA adókulcs, egy ilyen adóemelés még nem vetné vissza jelentősen a gazdaságot. Ha fejlesztenék belőle az oktatást, egészségügyet, infrastruktúrát, abból az egész társadalom profitálna. Az utóbbi évtizedekben gyakran tisztességtelenül, adózatlanul szerzett vagyon utólagos megadóztatása sem lenne szentségtörés például ingatlanadó kivetésével. Az ingatlant nehéz eltitkolni és kivinni sem lehet az országból.
A vállalkozások eszközeinek, vagyonának, magán bankbetétek, értékpapírszámlák megcsapolása vagyonadóval viszont rossz ötlet, többet ártana, mint használna. Orbán közműadóit sem tartom jónak.
A fenntarthatatlan, fejlődést nem segítő, inkább gátoló, pazarló költekező intézkedések bevezetését (pl. ígért 100 ezer forintos garantált minimumjövedelem vagy alapjövedelem) én is ellenzem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!