Támogatjátok a melegházasságot? (Miért?)
Ahogy ezt már leírtam, támogatom a melegházasságot és az azonos nemûek örökbefogadását is. Viszont erre a „még mindig jobb, mint az intézet” kijelentésre szeretnék reagálni. Ebbôl számomra az jön le, hogy alacsonyabb rendûnek tekinted a melegek gyereknevelési képességét, mint a heterókét.
Véleményem szerint, az azonos nemûek ugyan olyan gyereknevelési képességgel rendelkeznek, mint a heterók. Sokan jönnek azzal, hogy nem ismeri meg az anya-apa kapcsolatot. Ezt elôbb megcáfolnám azzal, hogy a gyerek nem fog 18 éves koráig 0-24-ben otthon ülni. Ott vannak a nagyszülôk, családi barátok, média és egy meleg pár is el tudja magyarázni, hogy a többség miként él. Viszont még, ami szintén ide tartozik: Miért kéne megismernie mélyebben az anya-apa kapcsolatot. Ez ösztönös és a heterók számára normális, mint ahogy egy meleg is rájön, hogy milyen egy meleg pár, pedig heterók nevelik.
Hogy ne csak olyan érveket kérdôjelezzek meg, amiket a homofóbok használnak: Sok meleg, melegbarát érvel azzal, hogy mennyivel jobb egy szeretô meleg családban a gyereknek, mint egy alkoholista apával, aki veri a feleségét. Nem minden heteró alkoholista és nem minden meleg pár tökéletes, bár az örökbefogadáshoz meg kell felelni néhány kritériumnak. Ugyanúgy lehetnek elfuserált meleg családok, ahogy heterók is és boldog, szeretô családok is lehetnek mindkét esetben.
Egy dolog, ami engem aggaszt az örökbefogadásnál az a gyerek mentális egészsége. (Nem, nem azért, mert melegek nevelik.) A homofóbok miatt... Mivel a vele egykorúak csúfolni fogják ôket, mert az érzelmi fogyatékos szüleiktôl ezt hallják otthon. (Ez amúgy szerintem sokkal jobban károsítja ezeket a heterók álltal nevelt gyerekeket, mint az összes negatív élethelyzet, amit egy azonos nemû pár gyereke élne át egy normális helyzetben.)
Támogatom a házasságot és az örökbefogadást is.
Szerintem a szeretet fontosabb, mint az, h ki milyen nemű emberrel él együtt.
#35
Korrekt válasz, köszi!
Ajánlatos megnézni és meghallgatni ezt a nem túl hosszú videót, előadójának közel 375 ezer a követője:
Akik a "hagyományos" családmodellel jönnek, remélem tisztában vannak azzal, hogy az apa+anya+gyerekek, mint családmodell, Magyarországon kb. 70 éves. Azelőtt a család úgy nézett ki, hogy apa+anya+gyerekek+nagyszülők+nagynénik+nagybácsik+unokatestvérek. A 20. sz. második felében a család definíciója "összement", és a nagyszülők, unokatestvérek, nagybácsik/nagynénik ma már csak "rokonok", míg az 20. sz. első feléig ők is szerves részei voltak a családnak, a "rokonok" kifejezés jelentése megegyezett a mai "távoli rokonok" kifejezés jelentésével. Ennek elég prózai okai vannak: a Horthy-korszakban és előtte Magyarország lakosságának nagy része mezőgazdasági munkát végzett, és vidéken élt. A 2. világháború után viszont az ország gyors ütemben iparosodott, aminek köszönhetően megindult az urbanizáció. Mivel a városban a lakosság nagyrészt kisebb méretű lakásokban lakik, mint vidéken, ezért egyszerűen nem volt hely arra, hogy három generáció összes tagja egy lakásban éljen. Az eredmény az lett, hogy a család definíciója megváltozott. Teszem hozzá, nem először: a feudalizmus előtt a "család", mint fogalom, a magyar kultúrában nem létezett. A törzs volt a legkisebb szociális egység, és a törzs tagjai együtt nevelték a gyerekeket. És bizony ott is előfordult, hogy a gyereket 2, 3, vagy több nő nevelte, míg a férfiak "kalandoztak".
Én támogatom a melegházasságot. Állítólag volt itt Európában egy olyan dolog, hogy felvilágosodás, ami kimondta, hogy "minden ember egyenlő". Ma Magyarországon nincsen jogegyenlőség, és ezen igazán túlléphetnénk már, így a 21. században.
Egyébként nyugodtan nézzetek rá azokra az országokra, ahol engedélyezték a melegházasságot, és az azonos nemű párok örökbefogadását. Nem esett szét a társadalom. Az USA-ban egészen addig, amíg a legfelső bíróság alkotmányellenesnek bírálta a melegházasság tiltását, egy eléggé szoros és éles vitatéma volt. Ma már a kutyát nem érdekli, mindenki túllépett rajta, még a legkonzervatívabb déliek is. Itthon is rengetegen éltek bejegyzett élettársi kapcsolatban, fogadták örökbe gyereket (habár közösen nem tehették), egyáltalán nem volt téma addig, amíg a kormány be nem dobta ezt a gumicsontot. A magyar kultúra nem fog attól összeomlani, ha holnaptól összeházasodhatnak vagy örökbefogadhatnak a melegek, és nem hiszem, hogy ez alapvetően bárkinek is ártana. Számtalan kutatás igazolta már, hogy a melegházasságnak nincsenek káros hatásai a társadalomra, illetve az azonos nemű párok örökbefogadása kifejezetten pozitív hatással bír a gyerekek szellemi fejlődésére az alternatívákhoz képest (sőt, az azonos nemű párok gyerekei átlagosan jobban teljesítenek az iskolában, mint a különböző nemű párok gyerekei).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!