Annyiban igen, hogy szerintem az állam feladata az összes állampolgára érdekeinek képviselete és tudjuk, hogy ennek engedélyezése egyes állampolgáraink érdeke lenne. Ha az állam teszi a dolgát és elfogadja, hogy egyes polgárainak ez az érdeke (akár nem is érzelmi, de mondjuk öröklési jogi okokból), amit neki képviselni kell, akkor már csak az állhat a tiltás előtt, ha talál valaki másnál másik olyan jogos érdeket, ami megalapozhatja a tiltást. Ilyet viszont nem igazán lehet találni senkinél, hiszen senkinek kárt nem okozna a dolog.
Tehát ha az állam ideális működéséről szóló okosságokhoz kötjük magunkat, akkor nem igazán juthatunk más eredményre, mint arra, hogy engedélyezni kellene a melegek házasságkötését.
Természetesen ez csak az állami elismerésre vonatkozik, az egyházak általi elismerés vagy el nem ismerés teljesen más kérdés.
Igen,miért ne? Egyszerűen nincs ami ellene szól.
Gyereknevelést is, hisz az is sokkal jobb mint árvaházba szeretet nélkül felnőni. Gyerekre semmilyen hatással nem lenne, hisz ha meleg akkor annak született. Különben meg ha a gyerekre hatással lenne, akkor nem lennének melegek hisz nagy eséllyel melegek szülei heterok voltak.
"Annyiban igen, hogy szerintem az állam feladata az összes állampolgára érdekeinek képviselete és tudjuk, hogy ennek engedélyezése egyes állampolgáraink érdeke lenne."
Mi van akkor, ha az "egyes" állampolgárok akarata más állampolgárok akaratával szemben áll?
Egyszerre nem lehet mindenkinek jót tenni.
Amennyiben a társadalomban széleskörű, többségi ellenakarat nyilvánul meg a homoszexuálisok házassága kapcsán, úgy az állam nem támogathatja.
Ilyenkor a többségi elvnek kell érvényesülnie.
Az országgyűlési választásokon sem az megy, hogy egye-fene, nyerjen most a munkáspárt, legyen egy kis örömük nekik is, mert "egyes állampolgárok" (pár tízezren) őket szeretnék kormányon látni és az államnak az ő kívánságukat is ki kell elégíteniük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!