Nincs demokrácia ? Most már bebizonyosódott?
Te nem tudod hogy a rendőrség miért tartóztatta le és ebből az jön ki neked, hogy nincs demokrácia?
Nem csodálom, hogy odavoltál érte, zsák és a foltja.
- 150 milliós állami támogatást vett fel 2018-ban a kamupártjára hivatkozva, amit azóta se fizetett vissza,
- járványkezelési szempontból veszélyes információkat terjesztett miközben gyógyszerésznek (sokak szerint szakértőnek) nevezi magát?
Csak tippelek...
"Gál Kristóf, az ORFK szóvivője az operatív törzs péntek reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a rendőrség folyamatosan figyelemmel kíséri a Covid–19-ről megjelenő híreket, internetes tartalmakat, közösségi bejegyzéseket."
Baráti tanács a 3-astól!
Csak kihallgatták, meg átvizsgálták az eszközeit semmi több.
Próbálkoznak fogást találni rajta, mert a gazdasági versenyhivatal is támadta és meg is bírságolta pár millióra "etikátlan reklámozásért".
Kimondja a szakszerű véleményét ez pedig zavarja a "tökések", "Egészségügyi kereskedők", "gyártók" érdekeit.
Egyet lehet tenni érte.
Megvenni a könyvét meg nyomni egy lájkot / feliratkozást a csatornájára.
És ez ellen még a Jóisten se tehet semmit!
Én azzal pont nem ertek egyet hogy a véleménye miatt vitték el, bár az tény hogy valamilyen formában, ha csak kisebb mértékben is de veszélyeztetett embereket. Az szerintem sokkal nagyobb probléma hogy a kamupártja mennyi pénzt vitt el.
Egyébként kérdező nem mondanám őszintének Gödényt. De az tény hogy nagyon jó marketinges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!