DK-sok, majd 15 év elteltével hogyan értékelitek Gyurcsány Ferenc öszödi beszédét? Mi volt az valójában?
Hehehe... #1-es!
Ha agymenés,akkor NEM igaz.
Akkor mire példálóznak már 14 éve a kormánypártok?!?
Szerintem igazából mindegy, mert ha szenvedélyes módon fel akarta ébreszteni az elvtársakat ( tegyük fel ezt a verziót), akkor is igaz az, hogy hazudtak éjjel nappal, trükkök százait vetették be a nulla teljesítmény alcázására, az emberek átverésére és persze pontosan a miniszterelnököt , azaz Gyurcsányt nem menti fel semmi alól. Hát nem ő volt a miniszterek stb feje fölött?? A nagy semmi kormányzásuk csak úgy jött, idefújta a szél talán, aztán Fletó négy év "kormànyozás" után egyszer csak úgy döntött, bakker most már kormányozni kellene?
Ráadásul az ország, a gazdaság, az emberek helyzete tökéletesen leképezte Gyurcsány addigi 4 éves borzalmát.
Ha olyan "tiszta szívű, igazi demokrata" lett volna, akkor miért is hagyta 2002- től 2006-ig ezt az egészet szó nélkül??
6
Szerintem is szimpatikusabb az, aki ugyan ezt csinálja, csak örömmel, a változás intenciójának a gondolata nélkül.
Hajrá hazugság, hajrá Magyarország! Az egyetlen hely, ahol bármit hazudnak, elhiszik!
Ha a kutyapárt nem csinálná egyértelműen a szatíra stílust, hanem komoly fejjel ígérne ingyen sört, meg örök életet, már régen kormányon lennének...
"Ráadásul az ország, a gazdaság, az emberek helyzete tökéletesen leképezte Gyurcsány addigi 4 éves borzalmát."
Valóban, igaz a beszéd elhangzásakor 2 éve sem volt miniszterelnök, de biztos a 4 év munkájáról ad tanúbizonyságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!