Szerintetek milyen bejelentések várhatóak dec.11-én?
Remélem a nyomorult idősávot eltörlik végre. Ma reggel fél 7-kor a tecsóban szinte TELTHÁZ volt. 4-5 pénztár működött folyamatosan. Összehasonlításképpen pár héttel ezelőtt az idősáv előtt EGYETLEN pénztár sem működött, kizárólag az önkiszolgáló pénztárak.
Kérdezem én: ki a francnak érdeke, hogy vírusos időszakban még inkább összetömörítsék a forgalmat, főleg így az ünnepek előtti időszakban? Ezzel nem éppen ellenkező hatást érnek el, mint amit szeretnének?! Nem lenne ideje az "idősek tanácsának" (élükön Orbán és Varga elvtársakkal/elvtársnőkkel) újragondolni ezt a történetet, hogy egy ótvar nagy tévedésben élnek?!
A halálesetek száma folyamatosan csak növekszik, többségében idős krónikus betegek halnak meg. Az idősekre nem kötelező érvényű az idősáv, és nem is nagyon foglalkoznak vele, mennek bele vakon a tömegbe a feltorlódott forgalom miatt.
És ne gyertek azzal, hogy ez csak a gyógyszertárakra és az élelmiszer boltokra vonatkozik, ugyanis aki be akar vásárolni bármit is, az összeköti a többi dolgát is ezzel az eseménnyel, így a többi bolt forgalma is torzul az élelmiszer boltok elérhetőségével együtt.
Könyörgöm, ebben az országban mindenki agyhalott, hogy nem látják a nyilvánvalót és még tapsikolnak is ennek az agyatlan baromságnak?!
"Jéé, hirtelen zuhanni kedett a megbetegedések száma! Menjenek nyogodtan vásárolni. Főleg a CBA-ba és a Reálba."
Január: "Meghökkentő! Ismét rekord sebességgel nő a halálozási szám."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!