Akik Fideszesek voltak de kiábrábdultak, nektek mi volt az utolsó csepp a pohárban?
Mitől ábrándultatok ki végleg?
Nekem a következők voltak elfogadhatatlanok:
- Rabszolgatörvény
- Megtiltották, hogy párommal gyermeket fogadjunk örökbe (neki eü. okok miatt nem lehet gyereke). Ez csak azért, mert nem vagyunk házasok...Most házasodjunk össze, mert az állam arra kötelez!
- Járványkezelés: Titoktartási kötelezettség a kórházakban a járvány idején. Tilos bent felvételt készíteni. De nővérem ápolónő, úgyhogy ő elmondta, mekkora a káosz. Még az is előfordult, hogy Covidos kolléga nem maradhatott otthon, olyan kevés a személyzet. Nem vicc.
- Hitel felvétele 30 évre.
+1: Demeter Szilárd náci kijelentése az egyébként zsidó, holokauszt túlélő Soros Györgyről: "Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni. A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók."
LiberÁRJÁK.
Ehhez nekem már nincs gyomrom.
"Oktatas,egeszsegugy lenyomasa"
Mikor volt felemelve?
"kenyszeroltas törvény"
Miről beszélsz?
"katonak a korhazakban"
Árvízkor meg az árokpartokon. Na és? Segítenek.
Azt megkérdezhetem, hogy a "rabszolgatörvénnyel" mi a baj azon kívül, hogy az ellenzék kiverte a kamuhisztit, hogy "k*va erős képek" készüljenek? :D
Amióta bevezették, én egyszer se hallottam volna, hogy bárhol megvalósult volna az, amire az ellenzék akkor figyelmeztetett
És továbbra is itt hazudozik :D mutasd meg screenshottal, ha igaz. Ja, hogy nem igaz :D
Ne mindegy, hagyjuk is szegényt, valaki más aki tudna a rabszolgatörvényes kérdésemre válaszolni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!