Magyarország a Szovjetúnió része volt a kommunizmusba?
Először a nyolcvanas, következőleg pedig a kétezres évek elején járt Magyarországon. „Akkoriban Magyarország a Szovjetunió bukása után elért demokratikus siker ékes példájának látszott. Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt”
"..szégyellném magam, ha nem szólalnék fel nyilvánosan az efféle tekintélyelvűség ellen, amelyben az Orbán-rezsim az ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat.”
Attól, hogy az 1990-es történéseket, amit mi a keleti blokk bukásának hívunk, azt egy amerikai a Szovjetunió bukásával összemossa, még nem jelenti, hogy ne látná pontosan jól a jelen politikai helyzetet.
És pont a te kérdésed is jól szemlélteti, hogy a '90 után született magyarok egy nem kis része sincs tisztában, hogy a Szovjetunió része voltunk-e, nem ritka, hogy az emberek összemossák a keleti blokkot és a Szovjetuniót.
Elméletileg nem voltunk a Szovjetúnió része, gyakorlatilag igen. Nem mondott túl nagy hülyeséget.
Ezzel próbálják lejáratni, miután cáfolta a vádakat, hogy bármi köze lenne Soroshoz.
A Magyar Népköztársaság nem volt Szovjetunió tagállama, de annak érdekszfrérájában és szövetségi rendszerében vett részt, így a KGST-ben és a Varsói Szerződésben.
George Clooney igazából eléggé leegyszerűsítette a témát, bár hozzá kell tenni ez nem az Ő hibája, igazából azt tapasztalom nemzetközi cégnél dolgozva, hogy Nyugat-Európából nézve Németország, Csehország, Ausztria és Olaszország mentén van egy határ, attól keletre van észak és dél Balkán, majd Oroszország. Van az a vicc, hogy összekeverik Bukarestet Budapesttel, hát ez egyáltalán nem légből kapott, az esetemben is volt olyan, hogy kaptam már úgy e-maileket francia, német, brit munkatársaktól, hogy hol lengyelnek, hol románnak gondoltak. :)
#4 "Ezzel próbálják lejáratni, miután cáfolta a vádakat, hogy bármi köze lenne Soroshoz."
NEM cáfolta a vádakat. MEGPRÓBÁLTA cáfolni, és ennyi.
Életében 1-szer találkozott Sorossal és a fiával is egy nemzetközi konferencián.
Amúgy nem ciki, hogy bárki kritizálja Orbánt a világban, a fidesz szerint Soros van mögötte? Annyira kilóg a lóláb.
Más hírösszeállítást olvashattam, mert abban nem olvastam, hogy Clooney Magyarországot a Szovjetunió tagállamának mondta volna. Azt viszont igen, hogy szerinte a világot elárasztja a düh és a gyűlölet, és ezt többek között olyan politikusok táplálják, mint Jair Bolsonaro brazil elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Szívélyes barátságukról készült fotó is:
Tagállama ugyan nem voltunk a Szovjetuniónak, de a moszkvai elvtársak nélkül a magyar kommunista vezetők önállóan lépni nem mertek. Nyomatékul hazánk területén állomásozott a Vörös Hadsereg, míg Romániában és Jugoszláviában nem. Talán mert ők a Vörös Hadsereggel együtt harcoltak 1944-től a németek ellen, mi meg nem fordultunk szembe Hitlerrel.
Egyszerű, nálunk NEM volt orosz a hivatalos nyelv, sőt nem kellett a felső vezetésnek orosznak lenni.
Legközelebb akkor voltunk ehhez, amikor Rákosinak szovjet neje volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!