Mire tippeltek, egy héten belül lesz teljes lezárás?
Csak tipp, a döntést úgysem ti, hanem Orbán király fogja meghozni. Mi pórnép csak tippelhetünk.
A kérdés tehát az, hogy be lesznek-e zárva 1 hét múlva az általános iskolák, gyárak, stb. és lesz-e teljes karantén?
(Nem az a kérdés, hogy te szeretnéd hogy legyen-e, hanem hogy szerinted lesz-e, ezt gondoljátok meg, mert nem ugyanaz)
Nem egy hét múlva, mert hosszabb idő azt előkészíteni, de valószínűleg folyik már a háttérben, és sor kerül rá belátható időn belül.
Majd a hadsereg koordinálja, hogy a lehetőségekhez képest működjön a legalapvetőbb szükségletek előállítása és elosztása, egyébként meg leáll minden. Akit nem vezényelnek ki munkára valamelyik létfontosságúnak tekintett üzembe vagy intézménybe munkára, az semmilyen körülmények között nem hagyhatja el a lakását (legfeljebb egészségügyi vészhelyzet esetén mentővel, amennyiben van olyan kórház, ahol el tudják még látni); akit pedig igen, azt 1-2 hetes váltásban, bentlakásosan foglalkoztatják majd. Tömegközlekedés leáll, egyéni közlekedés csak térben és időben meghatározott, külön hatósági engedéllyel lehetséges. A renitensekre azonnali hatályú elzárás vár, ellenszegülés esetére tűzparancs érvényes. Emellett ellátási nehézségek esetén, a hatóságok padlássöpréssel is élhetnek majd az előírtnál nagyobb mennyiségben felhalmozók esetében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!