Szerintetek a Fidesz meg tudja őrizni a fővárosi lakáspiac magas árait, vagy hiába minden, recesszió jön?
Minden eszközzel próbálja tartani a kormány az árakat, de egyelőre hiába. Egyszerűen már nincsenek szülni vágyó szingli nők az országban, ezt a társkeresők is igazolják, ahol több mint 10-szer annyi szingli férfi keresne feleséget, mint nő férjet. És mivel már mindenki felvette a CSOK-ot aki akarta, így már hiába emelik még tovább, nincs aki igénybe vegye, csak fantom intézkedés, nem okoz további áremelkedést vagy jelen esetben ármegtartást.
Már pedig ami egyszer elindul lefelé a lejtőn, az ki tudja milyen mélyre gurul végül. Lásd. a 2008-2009-es válság után is 2013-2014-es ingatlanpiaci mélypontig meddig mentek le az árak.
És a válság még csak most kezdődik, Budapesten tombol a munkanélküliség, a leépítések folyamatosan tartanak még most is. Ezt szintén alátámasztják a munkaerőpiaci felmérések.
A vámpírkormány tehetetlenül nézi ahogy a koronavírus elönti az országot, ennek az lesz a vége hogy összeomlik a gazdaság nagyszámban szünnek meg a mukahejek és nemlesz aki lakást házat vegyen ez lenyomja az árakat sok építőipari vállalkozó tönkremegy , tehát beindul a láncreakció.
Ezeknek a focistadion meg az űrbázis építés a fontos továbbra is mert ezekből dől a lé, a kisemberek meg hagy haldokoljanak az orvosnélküli szegényesen működő kórházakban.
Kérdező, átlagban mennyit kell agyalni egy ilyen hülye kérdésen? Ennyire ráérsz?
1. a fidesz nem akarja magasan tartani a lakáspiac árait. az új lakások építésével bővül a lakáspiac és az természetesen fogja idővel magával hozni hogy csökkennek majd az ingatlanárak.
2. a babaváró hitel alig 1 éve lett bevezetve. 5 éven belül kell gyereket "produkálniuk" azoknak akik a kedvezményeket meg szeretnék vele tartani. Nem most, nem eddig, majd az elkövetkezendő években. A csok-nál ugyanez a helyzet. Aki most veszi fel annak van ideje teljesíteni a feltételeket.
3. itt hisztiztek folyamatosan azért hogy az állam adjon pénzt ennek is meg annak is mert a válság... Hát ad. Nem segélyt, nem alapjövedelmet hanem lehetőséget arra hogy valakiknek (családosoknak) javuljanak a lakhatási körülményei ÉS ezzel egyben munkahelyek legyenek belőle.
4. a 2008-as válság alapja a devizahitelek megborulása volt. Nem volt az embereknek pénze és mindenki eladni akarta az ingatlanát venni meg senki. Most van az embereknek pénze és venni akarnak meg építkezni. Hiányzik a negatív rész.
5. Tudom hogy fájdalmas, de jól csinálják. Megy a gazdaság, nem dőlt be az építőipar, nem lesz tömeges munkanélküliség. akkor sem ha ebben reménykedtek.
Ja, és bizony egyre több gyerek születik.
Miért lenne baj ha a lakáspiaci árak esnének?
Hogy lehet, hogy a CSOK Budapesten 2-3-szor akkora ingatlanáremelkedést okozott, mint megyeszékhelyeken?
A társkeresős okfejtésed meg elég érdekes, mert én mindig is azt tapasztaltam, hogy több a kanos pasi, mint a nő.
Illetve ez a tombol a munkanélküliség is érdekes, 2007-ben amikor 760 ezren dolgozta akkor nem tombolt de most, hogy 857 ezerről 846 ezerre esett hirtelen elkezdett tombolni?
a lakás árak esése megint a gazdagoknak kedvezne mert nekik vannak tartalékaik amiből akár több lakást is feltudnak vásárolni
A kisemberek akik napról napra élnek nincsen sok megtakarítása soknak semmilyen megtakarítása sincs, ők kölcsönből és a havi jövedelmükből tudtak lakást venni, de ha a vírus miatt elvesztik a munkájukat esélyük sem lesz lakást venni, a vámpírkormány meg ölbetett kézzel tehetetlenül nézi a vírus terjedését.
#4 Persze, tudjuk, a devizaválságot is Orbán csinálta, a migránsok is miatta vándoroltak el az otthonaikból Európába, az izlandi vulkán i miatta tört ki és bizonyára a vírust is direkte ő terjesztette el a világban, csak hogy neked itt nehezebb legyen lakást venni. Értem.
Gyógyszert bevetted már?
De nem is ez a kérdés, hanem hogy meg tudják-e akadályozni a mostani intézkedésekkel az ár kollapszust?
Mert CSOK-ot igényelni akaró fiatal pár már nincsen. Mondom, nincs már szabad nő aki szülni akar.
Akkor lehetne horror magasan tartani az árakat, ha bevezetnék a "szingli CSOK-ot", azaz feltétel nélkül adnának ingyen pénzt ingatlanra mindenkinek, de ez megvalósíthatatlan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!