Tudtad hogyan kezdődött?

Azt tudtátok, hogy a rendszerváltást, azt, hogy az oroszok tőlünk is kivonultak, megköszönhetjük a Lengyeleknek? Az 1980-as lengyelországi országos sztrájkok után, akkoriban a keleti blokk országai között náluk jött létre elsőként egy hivatalosan elismert ellenzéki mozgalom. 1981-ben a szovjetek kiszolgálói hadiállapotot vezettek be Jaruzelski vezetésével, amely az ellenzéki mozgalom szétverését célozta. Ezután a mozgalom illegálisan folytatódott tovább. Egészen az 1982-es drasztikus áremelésekig, amikor ez és a hadiállapot okozta helyzet és népharag miatt a kormányzás arra kényszerült, hogy engedményeket tegyen. 85-ben Gorbacsov lett a szovjet főtitkár, aki a demokrácia irányába mozdította el az addigi diktatórikus rendszert (peresztrojka, glasznoszty). 86-tól Lengyelországban ismét legálisan működhetett legális ellenzéki mozgalom, amely kérte Reagan elnököt, hogy oldja fel a gazdasági szankciókat. A kormánypárt meghívta II. János Pál pápát. 87-ben a párt kiírt egy népszavazást a reformokról. A lengyel társadalom csak úgy fogadta volna el ezt a népszavazást, ha ők is részt vehetnek a reformokban. 88 legelején országos sztrájk vette kezdetét, amelyet ugyan szétvertek, de a változás már megállíthatatlan volt. A munkások abbahagyták a munkát. A pártvezetés kényszerhelyzetbe került és végül engednie kellett a nyomásnak és június 13-én létrejött a Kerekasztal.

Országaink még keresik a helyüket, a helyes utat. Ez a folyamat nem ért véget, még eltarthat egy ideig. Még egy emberöltőnyit biztosan. A legfontosabb, amit a lengyelektől megtanulhatunk, hogy kitartással mindent el lehet érni. Tartsatok ki, mert ezzel nem csak magatoknak tartoztok, hanem a jövő nemzedékeinek is.

Egy régi írás, a netről mentettem le vagy 10 éve. Ma már nem találni.

Megint ötvenhatot szerveznek a Magyarnak?

Pénzisten Globális Papjainak háttérhatalmi törekvése Magyarhonban kitüntetett szereppel bír, ez egész biztos.

Mint 1956-ban, ma is körülményeket teremtenek, és a "nyáj" ismét a tervek szerint fog mozdulni. Az igazi birkáknak eszükbe nem jutna áttörni az elektromos kerítést, és a dús legelőt elhagyni, vagy a gazda ellen fordulni. Meg kell fertőzni a füvet, le kell bontani a kerítést, és egy farkast kell közéjük engedni - vajon mi fog történni? …1956! (A Vízöntő kor tudatosulása kizárja - idővel - hogy egy nép birkanyáj módjára terelhető és uszítható legyen!!! Tegyünk érte, hogy eljussunk ide, mihamarabb!!!)

Ha a hátteret mélyebben értelmezzük, kiderül, 1956-ban pontosan ez zajlott le. Vannak feltáró történészek, akik sejtik ugyan, hogy valami nincs rendjén a magyar szabadságharccal, de furcsamód nem néznek mélyebbre. A marionett színfalak mögé kukkantva látszanak a dróton rángatás trükkjei, de azt is érdemes tudni, ki mozgatja a bábukat, és ami mindennél fontosabb, hogy miért.

E. S. Fischer kilenc és fél évesen élte át a Budapesti ötvenhatos szörnyűségeket. Amikor 1995-ben felvetette első kételyeit, sokan támadták: ugyan minek beszél az, aki akkor még kisgyerek volt? - „A Magyar Forradalom titkos története” című könyvében frappáns választ adott: „Ezek szerint hallgasson mindenki, aki valahol nem volt jelen? Ha Henrik Schliemann, az amatőr német régész így gondolta volna, akkor soha, senki nem indul el kiásni Tróját. Vagy sohasem hallunk a magyar kettős honfoglalás kitűnő elméletéről, elvégre hány éves lehetett László Gyula, a történész 650-ben vagy 895-ben?

Viszont akik ott voltak - 1956-ban - sorozatban írják meg ugyanarról az eseményről a teljesen különböző ’látottakat-hallottakat’. Ez jobb? Tisztázzuk hát, nem biztos, hogy az lát jól mindent, aki az események sűrűjében forgolódott.” - Nagyon egyetértek. A nyáj közepén lökdösődve nem is sejti a birka, éppen ki tereli.

Érdemes E. S. Fischer könyvét jól áttanulmányozni. Az számomra is feltűnt, számomra, akinek annyi köze sem volt e kétes szabadságharchoz, mint az eseményeket gyerekként átélt Fischernek, hogy vajon miként szerzett a fiatalság fegyvert. Rádióban elhangzott megemlékezések irányították figyelmemet a témára, amikor ötvenhatosok ecsetelték: „…egyszer csak megállt a téren egy teherautó, és fegyvereket kezdtek osztogatni”. Honnan és kik?

Ma is képtelenség lenne egy teherautónyi fegyvert a spontán szerveződött tüntetőknek pár óra alatt biztosítani, de 1956-ban az államvédelmi ellenőrzés mellett képtelen feladat volt. Mégis sikerült, és nem is csak egy teherautó, de öt szállított fegyvereket a békés tüntetőknek.

Fischer szép sorjában feltárja a történteket. Röviden összefoglalom különös felismeréseit és következtetéseit:

? 1956. október 23-án délután 2-kor kezdődött a békés, rendszerjobbító tüntetés. Este 8-ra Budapest utcái és terei nyugodt felvonulókkal teltek meg, az erőszaknak nyoma sem volt. Nemhogy nem lőttek, de egy pofon se csattant.

A hangosodó, de békés tüntetésekkel egy időben a szovjet csapatokat mozgósítják, és Budapestre vezénylik, ahol ellenforradalmi fegyveres felkelés van - pedig nincs!

Este 8, fél 9 körül a Kálvin téren öt teherautóból több száz fegyvert kezdenek osztogatni.

? A fegyverek Budapest legnagyobb fegyvergyárából, a Soroksári útiból származtak. Fedőneve Lámpagyár volt. A gyárat a rettegett Államvédelmi Hivatal (ÁVH) védte, és a civileknek garantáltan megközelíthetetlen volt. 5-kor az ÁVH őrséget elvezényelték a gyárból. Ezt nem értette senki. A gyárban maradt személyzet nyilatkozta, hogy fél órával később öt teherkocsi érkezett, ellenállásba nem ütközve behatoltak, és fegyvereket vételeztek.

Rejtély, hogyha tényleg a felkelők? készültek a békés tüntetést fegyveres forradalommá változtatni, akkor miért vesztegeltek a kocsikkal 9-ig? Ugyan miért vártak a fegyverek kiosztásával? Valamiért fontos volt az időzítés. Ugyanakkor ez a 2 és fél, 3 óra miért nem volt elég a jól felkészült ÁVH-nak, hogy felderítse és leszerelje őket?

A fegyveres harc a rádió épületénél bontakozik ki. Az első áldozat fél 9 körül a rádió egy fegyvertelen védője, akit közelről terít le egy ismeretlen géppisztoly sorozata. Ebben a pillanatban a tömeg még megbotránkozik, mert az ő fegyvereinek se híre, se hamva. Senki nem készült a harcokra. A tömeg meglepetése csak fokozódik, amikor 9 körül fegyvereket kezdenek nekik osztogatni.

? ÁVH visszavonulás, hogy az ÁVH által védett rádió fegyverrel legyen támadható? És az adást nem szakították meg. Tehát a világ számára igazolva volt a szovjet jogos fegyveres beavatkozás. - Elvégre a pesti csőcselék lőtt!

Pedig a Magyar nép nem akart fegyvert használni, így minden jel szerint provokátorokat vetettek be. A szerző román érdekeltségre és közreműködésre is rávilágít. Fény derült néhány romániai férfi történetére, akiket Magyar mivoltuk ellenére Magyargyűlölővé kondicionáltak. Az adatok szerint 1956 nyarán Bukarestbe vezényelték őket, bizonyos képzésre, majd 1956. október 15-én szolgálatba vezényelték őket. Többségük csak karácsonyra tért haza, és nem beszélt titokzatos kiküldetéséről. ’57. februárjában valamennyien eltűntek, feleségeik beszámolója alapján a hatvanas években lettek halottnak nyilvánítva…

Vajon (csak) a Szovjetuniónak fűződött érdeke ahhoz, hogy még a színfalak mögött is tovább fertőzze a román-magyar viszonyt? Az mindenképpen jól jött nekik, hogy a világ ezekben a napokban Magyarországra figyelt. A szerző elsősorban ebben látja a magyar válsághelyzet szovjet kiprovokálásának okát, hogy tudniillik közben ők nyugodtan megvívhassák aljas érdekharcukat Szueznél.

E. S. Fischer alapos kutatást folytatott, logikai érvei bizonyító erejűek: a magyar népet feláldozták egy aljas világpolitikai játszmában. A szerző a szovjet érdekeket helyezi előtérbe, sőt, Európa megszállását is feltételezi háttérindokként, ami szerinte a szovjet vezetés belső viszálya miatt nem valósult meg. Az író éles szemmel felismeri az elvarratlan szálakat: az időzítés fontosságát; a külső provokáció valószínűségét; a magyar vezetés árulását; a szovjet háttérérdekeket… és ami sok mindent megMagyaráz, a bizonyítható előkészületekre is rávilágít:

Például, október 20-án a nyugati határőrségnél riadókészültséget rendelnek el, mondván: „nagyszámú határsértőre lehet számítani, akik el akarják kerülni a közelgő szovjet bevonulást”; Románia Magyarországgal határos területein a szabadságon lévő szovjet tiszteket és román tartalékosokat 21-én mozgósítják; ugyanekkor pontonhidakat szerelnek össze a szovjet-magyar határon, amiken 24-én beözönlenek a készenlétben álló tankok.

Az események precízen előkészített forgatókönyv szerint zajlottak. E. S. Fischer sokkal átfogóbb leleplezést érhetett volna el, ha nem rögzül a hidegháború felszínes vezérvonalán, mely látszatra a két nagyhatalom politikai-katonai versengése volt. E szerint mi, magyarok csakis a baloldali szovjet birodalom eszközei és áldozatai voltunk.

„A Magyar forradalom titkos története” című könyv nézetem szerint némileg hiányos, illetve egyoldalú. Ha a szerző az alábbi információt is feldolgozta volna, kiderülhetett volna az esetleges rejtett nyugati érdek is:

1949-től 1955-ig hét milliárd forintból - irdatlan összeg volt - aknamezőt telepítettek a nyugati határon.

? Érdekes módon még 1955-ben elkezdik az aknák erőltetett felszedését. A kapkodásban sokan meghaltak és megsebesültek. A határ aknamentesítését éppen 1956. október 20-ra fejezték be. Három nap múlva forradalom. - VÉLETLEN???????? Naivitás ezt hinni!!!!!!!

Erre utaltam, amikor a birkák szokásait ecseteltem. A dús legelővel elégedett jószág kezes bárány. Ám a kiéheztetett állat már veszélyes lehet, de a gazda ügyesen terelheti még ekkor is, sőt, a zöldebb fű irányába éppen a kiéheztetett birka terelhető csak igazán, erre aztán rá lehet segíteni, ha a cél felé megnyílik a kerítés, és még üldözni is kezdik a szerencsétlent - a kerítésen kívül érdekes, válhat belőle még gondolkodó lény is.....

Ne feledjük, minden tervezett folyamatban mindig az eredmény a valódi cél: kétszázötvenezer gondolkodó magyar - de lehet, hogy ennek a többszöröse - hagyta el az országot a megnyitott osztrák határon át! Ezekre az agyakra nagy szükség volt nyugaton. Itthon pedig nagyon nem volt rájuk szükség. Sőt. Megfélemlítésre, rettegésre és pusztulásra volt szükség. Norvég történészt hallottam nyilatkozni, szerinte a magyar forradalom a nyugat számára valóságos agyelszívás volt. Igen. Akik elmentek, kevés kivételtől eltekintve, forradalmasították a nyugati technológiákat, az ipart és a mezőgazdaságot.

Népünk oly büszke ’56-ra, pedig szerintem a magyar nép sem tud forradalmat csinálni. Erre egyetlen nép sem képes. Az egyszerű, legtöbbször nélkülöző nép nem ért a forgatókönyvíráshoz. Átfogó és működő forgatókönyvet csak a Pénzisten Globális Papjainak világkormánya írhat. Csakis a háttérhatalom képes az időzítésre és a komplex szervezésre. Ügyelniük kell arra, hogy egy nép fellázítása valamilyen tágabb világpolitikai érdeket is szolgáljon, egyébként önmagában semmi értelme nincs. Pénzisten Globális Papjai önmagában a népért semmit nem tesznek.

*

Salamon Konrád történész egy interjújában a minap szemléletesen összefoglalta a mai Magyarország legfőbb gondját: a nemzeti öntudat kihalását és az okait. Hogyha a történész szavaival párhuzamosan figyelembe vesszük a globális háttér-érdekek rendezőelvét, érthetővé válik a hajdan büszke magyar nép évszázados tehetetlensége: a nemzeti öntudatrombolás szépen felépített stratégia.

„A múltunkat meg kell ismerni. Ma Magyarországon sajnos mindennél fontosabb kérdés, hogy ez a nemzeti múltismeret, ez a nemzeti önérzet és öntudat ismét meglegyen az emberekben, mert a társadalom egy jelentős része ezekkel a kérdésekkel sajnos nem foglalkozik. Viszont a közös múlt tudata nélkül nincs nemzeti közösség, nincs semmilyen közösség. Tehát, a mi-tudat, hogy mi, magyarok ezt meg ezt csináltuk, ez nem a kritikátlan önimádatot jelenti, hanem azt a szembenézést a múltunkkal, ami egy korszerű gondolkodású embertől elvárható. De ugyanakkor meg kell találni azt az arányt, hogy ez a szembenézés ne váljon oktalan önostorozássá, múltunk kigúnyolásává, lebecsülésévé, mint aminek az elmúlt időszakban, főleg a huszadik század közepétől kezdve sajnos a magyarság áldozata volt, mivel hogy mindent sárba tapostak, ami nemzeti, szinte mindent. Egy-két kiemelkedő dolgot kénytelenek voltak elismerni. Ez csak Magyarországra volt jellemző, még az NDK-ban voltak hasonló törekvések. A többi szovjet csatlós országban mindenütt beépítette a rendszer a nemzeti gondolatot a maga politikai tevékenységébe, főként Oroszországban. Az orosz nacionalizmus soha nem volt olyan nagy, mint a szovjet rendszer idejében.

Egyedül Magyarországon értelmezték úgy az internacionalizmust, hogy nekünk a múltunkat szinte meg kell tagadni, és kialakult egy olyan helyzet, hogy itt, Magyarország történetében szinte mindenkinek igaza volt. Csak a magyarság követett el sorozatos hibákat, senki más. A velünk élő népeknek semmilyen hibájuk nem volt, csak mi követtünk el velük szemben hibákat.”

Salamon Konrád történész így folytatja: „Szerintem a tragikus fordulópont 1919, amikor Magyarországon kialakítottak a kommunisták egy oktalan vörös terrort, és erre visszacsapott egy fehérterror. Ez nem volt más, mint polgárháborús állapot, és akkor, miközben a szomszédos országok, a velünk korábban együtt élő népek mindent elkövettek, hogy minél nagyobb területet szakítsanak ki Magyarországból, addig a magyarság polgárháborúban gyilkolta egymást, ahelyett, hogy ez ellen a külső erőszak ellen védekezett volna. Tehát egyszerűen lebénította a cselekvést, és rossz irányba terelte. Azt hiszem, itt van az a tragikus pillanat, amikor is a gondolkodása mindenkinek egy kicsit eltorzult. És ez után a szörnyű, egymással folytatott küzdelem után Magyarország soha nem tudott igazán a huszadik században olyan egységesen talpra állni, ahogyan kellett volna. Egy rövid pillanat volt, 1956 forradalma, amikor úgy nézett ki, hogy a nemzet ismét felemelkedik, fel is emelkedett néhány napra, de utána jött a szovjet elnyomás, és ami még fontosabb, utána jött az a hosszú Kádár-korszak, ami aztán a nemzet gondolkodását teljes egészében eltorzította. Nehogy itt öntudatos emberek, egy nemzeti közösséghez tartozás öntudatával élő emberek akadályozzák a mindenkori kis diktátoroknak a tevékenységét. Itt olyan emberekre volt szükség, akik csendben vannak, akik szégyellik magukat, akik örülnek, ha élnek, és örülnek, ha a rendszer egyszerűen békén hagyja őket.” - Nyilatkozta Salamon Konrád történész az MR1, Kossuth Rádióban, 2008 őszén.