Hogyha tavasszal pár száz fertőzött esetén elrendelték a járványügyi veszélyhelyzetet, akkor most rohamosan közeledve a 35000 fertőzötthöz miért csak járványügyi készültség van?
Hányszor, de hányszor feltett kérdés.
Őszintén, te a kérdés feltétele során megnézted a hasonló kérdések részt?
Pár száznál? Kb. 30 igazolt fertőzött volt, mikor elrendelték.
Most azért nem rendelik el, mert félnek, hogy betenne a gazdaságnak, és az rosszul jöhet nekik 2022-ben. Meg egy kicsit hülyén is nézne ki a folyamatos önfényezés mellett, gyakorlatilag elismernék, hogy mégse olyan fasza a védekezésünk, mint ahogy hónapok óta lelkendezve hajtogatják.
Azért akkoriban nagyon kevés tesztet végeztek, és az is lényeges, hogy egy embernél több tesztet is szokás végezni. Magyarán iszonyat kevés tesztet végeztek, de aránylag sok fertőzöttet találtak, vagyis akkor sem volt valami rózsás a helyzet, csak elhallgattak, hazudtak, és az volt a lényeg, hogy Karácsonyt lejárassák az Idős otthon kapcsán, amiért valójában szintén a Fidesz-kormány volt a felelős.
Most szintén kevés tesztet végeznek. Ismerek olyanokat, akik egy háztartásban élnek, több tagnál jelentkezett korona-tünet, de csak az egyiknél teszteltek. Pozitív lett. Kíváncsi vagyok, hogy a többi fertőzöttet beleszámítják-e a nyilvános adatba! Kétlem.
Kérdező
Te nagyon is jól tudod, hogy miért, csak nem vagy hajlandó elfogadni. Ezerszer elmondták, leírták már neked és a hozzád hasonlóknak: AKKOR fel kellett készülni arra, hogy megoldható, elviselhető legyen a járvány akkor is ha sok lesz a beteg. Mert AKKOR nem volt elég védőeszköz, nem volt vásárolható maszk mindenkinek olcsón, nem volt elég lélegeztetőgép, kórházi férőhely a kovidos betegeknek és nem ismerték a járványt.
MOST viszont már tömegével van a védőeszköz, itthon is gyártanak maszkokat, mindenki olcsón be is szerezheti, így el is lehet várni hogy mindenki abban járkáljon. Már van elegendő lélegeztetőgép, van elég fertőtlenítőszer, az orvosok már ismerik a járványt és vannak már bevált kezelési eljárások - van elég hely a kovidos betegeknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!