A Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor mégis hogy gondolta ezt, hogy a magyar emberek nevében beszél?
Vera Jourová bizottsági alelnök nem a magyar embereket, hanem Orbánékat kritizálta azzal, hogy Magyarország beteg demokrácia. Itt látszik, hogy a hölgynek igaza van, mert akkor a hadvezér Viktorunk nem rohant volna ki ez ellen a kijelentés ellen ennyire szélsőségesen.
Kérdező
A primitívséget sikerült bemutatnod ezzel a soros ösztöndíjazással. 1990 ELŐTT vagyis több, mint 30 évvel ezelőtt, alig 5 hónapig volt soros egy ösztöndíjának fedezetével egy külföldi egyetemnél Orbán. Ennyi. Most meg vered magad rajta 30 évvel később, miközben az elmúlt 20 év azzal telt hogy pontosan szemben politizáltak a Soros féle világnézettel. Ezt lazán átugrod.
Jourová-nak pedig Orbánt sincsen joga kritizálni, nem az ő miniszterelnöke és bizony az országot próbálja meg besározni, mert nem Orbánban kritizálta a demokráciát, hanem az országban. Jourová szeretne csak fele akkora támogatottságot élvezni, mint Orbán, de éppen úgy el fog tűnni a képből hamarosan, mint elődjei is tették.
Igen érdekes hozzáállás, hogy neked az nem szélsőséges viselkedés, tett, amit Jourová csinált, hogy sértegette és hazugságokkal mocskolta egy másik tagállamot és annak vezetőjét, de felháborodsz azon, hogy Orbán erre reagált.
#11 nem áll azóta amellett például 2010 előtt egy csomó MSZPs állj oda majd 2010 után egy csomó régebbi fideszes fordult el.
A rejtett erőforrások is régen az MSZP re szavaztak, de már jó pár éve a fideszre.
10-es, Az ugye meg van, hogy 2010-ben Orbán, akkor vendégül fogadta Sorost a Parlamentben, úgy hogy nem kell 30 évre vissza menni, elég csak 2010-ig. ;)
A primitívség meg az, hogy mindent tagadunk, amit a mi oldalunkon csinálnak, de ha másik oldalon ugyan azt csinálják, akkor habzó szájjal hisztizünk ellene. Illetve, hogy gondolkodás nélkül, mindent tövig benyelünk, amit a TV-ből újságból mondanak nekünk, pl. Simicska, aki vér Fideszes ember volt, a Fidesz szavazóbázis egy része azt sem tudta, hogy kicsoda, vagy hogy létezik-e ilyen ember, majd jött az Orbáni összeveszés, a TV-ből elkezdték tolni, gyűlölni kell ezt embert, majd a párt birkák, akik azt sem tudták, hogy létezik ez az ember, elkezdték kántálni, hogy fúj Simicska, milyen egy ördögi gyűlni való ember...na mi ez, ha nem gondolkodás nélküli primitívség :D A TV-ből kijön a parancs, hogy gyűlölni kell valakit, a párt birkák, meg gondolkodás nélkül elkezdik gyűlölni, úgy hogy azt sem tudták, addig, hogy ki fia borja az illető... :D
Már régóta így van ő a magyarok. Aki nem azt mondja amit ő az nem magyar hanem ballib, soros migráncs hazáruló, zeu.
Ő egy személyben Magyarország, írja ki őt támadja az Magyarországot támadja. És amit ő mond azt akarja Magyarország.
A párttal és néppel egy az ügyünk! Éljen A PÁRT!
#13 Honnan veszed ezt a baromságot? 2002-ben 2,3 millióan szavaztak a fidesz-mdf közös listára, míg az mszp és szdsz listáira 2,7 millióan az 5,6 millió érvényes szavazatból. 2010-ben 2,7 millióan szavaztak a fidesz-kdnp listára az 5,1 milliónyi listás szavazatból, 2018-ban meg 2,8 millióan az összesen 5,8 milliónyi listás szavazatból.
Valóban mentek át a fideszhez a volt jobbikosok, sőt mszp-sek közül is, de inkább a jobbikosoktól és az sem jelentős számban.
18-as, ok, pl. Heves, Nógrád, Borsod...2010 előtt MSZP-s fellegvárak voltak, 2010 után Fideszes megyék lettek, 2006,2010,14 és a 18-as számokat kell megnézni barátom, ebben a három megyében a volt MSZP-s szavazók, Jobbikos és Fideszesek lettek.
Pl. Heves megye:
2006: MSZP: 83 814 szavazat, Fidesz: 63 320 szavazat
2018: MSZP-DK: 13 374, Jobbik: 65 713, Fidesz: 80 892
#12
Miért lennék primitív, amikor a tényeket írtam le? A múltat nem lehet megváltoztatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!