Ennek megint mi értelme van ? Mármint hogy 23 órakor be kell zárni a szórakozóhelyeket ?
Hasonlóan értelmetlen intézkedés mint a vásárlási idősáv.
Este 11 után kezd fertőzni a vírus ? Bármi logikus magyarázat ?
A búfelejtő sarki kocsmákban 11 órakor már rendesen el vannak ázva az emberek. Ilyen kocsmából sincs kevés és látogatójuk is van elég.
Hát akkor ez a rendelkezés inkább a fiataloknak szól.
Én mondjuk szívok vele.
Nekem az a napi rutinomhoz tartozott, hogy vagy egy hosszú nap után éjfél-1 között, vagy egy hosszú nap előtt hajnali 4-fél5 között bementem a törzshelyemre, ami egy csendes kis bár, és filmbe illően (ezért is vált a napi rutinommá...jó érzés), beszélgettem a bartenderrel, kielemeztük azt a nem túl sok vendéget, miközben valami rövidet kortyolgattam.
Egyébként meg nem hiszem, hogy olyan vészes lesz. Az okosabb szórakozóhelyek egyszerűen előrehozzák a bulikat. Eddig az éjszakai, hajnali bulizás volt a trend. Ez megszűnik, helyette a délutáni, esti buli lesz a divatos. Elkezdődik már 18-19 órakor, és zárásig tart. A maga módján TALÁN még az emberek is jobban fogják szeretni, mert elmentek, megvolt az óriási buli (4-5 óránál többet úgysem szoktak egy helyen tölteni, csak a nagyon mániákusok; általában egy átlagos 6 órás buliéjszaka alatt legalább egyszer van helyváltás), viszont mégiscsak "időben" hazaérnek, így nem lesz annyira nehéz a következő reggel.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!