László Imre miért isteníti Hitlert?
Figyelt kérdés
2020. jún. 28. 23:51
1/13 A kérdező kommentje:
Aki nem tudná, Újbuda DK-s polgármestere.
2020. jún. 28. 23:51
3/13 anonim válasza:
Ne provokálj! Olvass! De ne a 888-at!
4/13 anonim válasza:
Gondolom, sikerült kivágni valamit nagyobb kontextusból.
5/13 anonim válasza:
Nem olvastam utána, de nyakamat teszem rá, hogy kiforgattak valamit. Magyar médiának azt se szabad elhinni, amit kérdez. László Imre egyébként zsidó származású, ebből is kitűnik, hogy a firkászok félremagyaráznak valamit, ahogy szoktál.
7/13 anonim válasza:
Azt mondta, hogy megérdemelte az év embere díjat. Amit egyébként nem szimpátia alapján szoktak ítélni. Ez nem Hitler istenítése XDD
8/13 anonim válasza:
Honnan vetted, hogy istenítené?
9/13 anonim válasza:
7
1938-ban ítélte neki a Time. Egy évvel később meg Sztálinnak. BIZTOS, hogy nem szimpátia alapján! Sőt.
Nem CSAK azt mondta a László, hogy megérdemelte, hanem hogy az addigi tevékenysége alapján érdemelte meg.
HÁZI FELADAT: tessék utánanézni, hogy mikor nyitották meg a koncentrációs táborokat.
Zsidó vagy nem a László, de a DK-nak mindenféléből az alja jutott, úgy néz ki.
10/13 tgt válasza:
László Imre pont, hogy nem istenítette Hitlert. Arra hozott példát, hogy minden történelmi személy munkásságát csak egyben, egészben lehet nézni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!