Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kinek van még teljesen elege...

Kinek van még teljesen elege rajtam kívül a FIDESZ "keresztény" retorikájából?

Figyelt kérdés
A "keresztény" retorika alatt azt értem, hogy sokszor kerül erőteljesen reprezentatív módon hangsúlyozásra, hogy Magyarország "keresztény ország" (keresztény kultúrájú), továbbá van ebben az egész retorikában valami implicit utalás arra is, hogy az ország "keresztény" mivolta valamiféle morális felsőbbrendűséget jelent a "hanyatló és önfeladó" Európával (vagy Európai Unióval) szemben. Nyilván olcsó demagógia az egész, nem kell olyan véresen komolyan venni, minden kornak megvolt a maga propagandája, amivel tömegeket akartak megszólítani, rengeteg ilyen program tűnt el a süllyesztőben az emberiség történelme során, nyilván ezzel a jelenlegivel sem lesz másképp. Azt is be lehet látni, hogy mindennek elsősorban (sőt, talán egyedül) a bevándorláspolitika adja meg az alapját, az iszlám vallású és kultúrájú bevándorlók integrálása valós probléma, ez igaz (egész Európát érinti), de a FIDESZ jelenlegi retorikai programja már kezd túl sok lenni. Szerintem ez már sokkal többet árt, mint használ, mert itt, az országon belül is egymás ellen fordítja az embereket ez a nevetséges balliberális-jobboldalikonzervatív szembenállás és kultúrharc. Ti mit gondoltok erről, van értelme mindennek, ha ilyen árakat kell fizetni érte? Én már olyan elborult elméjű szerencsétlennel is találkoztam, aki kijelentette egy kommentben, hogy az a keresztény, aki baloldali/liberális pártra mert szavazni, az áruló, úgy értve, hogy ezzel magát a kereszténységet árulta el. Nem arról van szó, mintha én egyetértenék a jelenlegi liberális nézetekkel, az sem a legjobb alternatíva, az is kezd elmenni olyan irányokba, amire semmi szükség (például az őrületig eltúlzott politikai korrektség, az eszme hátterében pedig a káosz felé haladást előrevetítő erkölcsi relativizmus). Egyszerűen ennek a két halálra ítélt ideológia-rendszernek a szembenállása teljesen felesleges és csak ront a meglévő, valós problémákon.

2020. jún. 10. 20:01
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
0%
Tudod kérdező rosszul látod. Ugyanis itt az elegem van az nem elég. Nem is kérdéses, hogy ez szörnyű helyzet. Elegünk akkor van amikor valami ami olyan semleges van túltolva. Itt nem ez a helyzet. Ez nem szimpla elegünk van. Ez egyértelműen undorítóan hazug és káros, ez nem is kérdéses. A legundorítóbb amikor valaki a kereszténység mögé bújik, hogy hatalmon maradhasson ide az elegünk van az enyhe jelző. Ez túl mocskos és undorító ahhoz.
2020. jún. 10. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
100%

10-es! A kis kréta!

Ha hiányzik Svédország, költözz oda a migránsok közé!

2021. jan. 4. 04:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
72%
Inkább a Fidesz "jogosult" így beszélni, mint a többször bérmálkozó csótány!
2021. jan. 25. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:

#13

Maradjunk inkább annyiban, hogy egyik SEM jogosult erre! A kereszténységet jobb, ha egy politikus sem veszi a szájára.

2021. jan. 26. 10:50
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!