Mostani fiatalok, rákerestek Gyurcsány igazi arcára? Utánanéztek őszintén, hogy mik történtek 2006-ban?
nézzetek utána, csak egyszer olvassátok el. Nem kell Gyurcsány ellen fordulni egy pillanat alatt, nem is lehet, de azért olvassuk már el ezeket, lássunk tisztán végre. Valaki belinkelt tegnap este egy másik cikket, azt is érdemes olvasgatni, origo vagy index, nem tudom
19: De, nagyon sokan kíváncsiak rá. Elég megnézni a fb-on, hogy áradoznak, milyen szépeket írnak neki. Szinte istenítik, hogy micsoda demokrata. Azért ez nevetséges vagy inkább szomorú.
Nem kéne foglalkozni vele valóban, de nem is kéne elfelejteni és úgy kezelni, mint egy ma született kis ártatlan báránykát.
Csak bele olvastam Kocsis írásába, de elegem van belőle. Nem vagyok Gyurcsány-párti, de már nem voltam fiatal 2006-ban, és jól emlékszem az akkor történtekre.
Az öszödi beszédben beismerte, hogy hazudott, de mondott még pozitív dolgokat is. 2006-ban NEM a tisztességes emberek gyújtották fel a TV-székházat, verték szét a fél belvárost, hanem Toroczkai csőcseléke, a Fidesz hallgatólagos hozzá járulásával. Akinek a szemét lőtték ki, az magának köszönhette. Miért nem ment haza as Fidesz-nagygyűlés után, ahelyett, hogy kíváncsiskodott a randalírozók között. Később a Fidesz bebizonyította, h9gy lehet békésen is tüntetni, amikor megszervezte a vasúti-sztrájkot, a Pedagógus, Magoszos-nagygazdák tüntetését stb.
Nem kellene meghamisítani a történteket. Akkor sem,, ha Gyurcsánynak nem kellene már részt vennie a közéletben.
Kerdezo, szerinted miert titkosak a Paks 2 es a Budapest-Belgrad vasutvonal szerzodesei?
Ha nincs takargatni valoja a kormanynak, mi indokolja a titkositast?
Miert kell az oroszoknak es kinaiaknak eladositania az orszagunkat?
"Nem csak az Öszödi beszédről van itt szó, hanem a kormányzásról is. "
És mitől lesz jobb neked vagy a jelennek, hogyha a múlt kormányzásáról beszélünk? Akkor már visszamehetünk a 2. világháború előtti időkre is. A jelennel kell foglalkozni, és a jelenlegi kormánynak mennie kell.
"és akkor még gazdasági válság sem volt."
Hol éltél te? Ja. Kisgyerek voltál még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!