Az emberek miért hiszik azt, hogy ha a rendőrség elvisz egy embert rémhírterjesztésért, az a parancs egyenes Orbántól jött? Miért hiszik azt, hogy minden mögött Orbán áll? Ez nem paranoid skizofrénia?
Mert a politikai kampányok alapvetően egy személyre építenek.
Bárhol jársz a világban, a politikában mindig azt látod, hogy a kampányokat így szervezik meg. Nem véletlenül. Az emberek szeretik a szókimondó, véleményüket felvállaló, karakán stílusú embereket. És ahogy a mondás tartja két dudás egy csárdában nem fér meg, egy politikai ideát két ember nem tud képviselni - előbb-utóbb valamelyiknek nagyobb lesz a támogatottsága.
Ezt a csoportosulást a pártok, mint szervezeti jelenségek is erősítik. Egy párton belül ha két személy imázsa megerősödik, előbb-utóbb az egyiknek le kell győzni a másiknak ahhoz, hogy a párt egységben maradjon. Orbán ezt a küzdelmet nyerte meg a Fideszen belül a nyolcvanas-kilencvenes években és akár tetszik-akár nem, most is tartja vezető pozícióját a pártjában, sőt, kormányon is.
Ennek egyik hátulütője az, hogy mivel ő van kormányon, ő a legfőbb embere az országnak (ami politikailag tudjuk, hogy nem igaz, mert az ország első embere a köztársasági elnök, de ettől most tekintsünk el), a döntések meghozójaként és irányítójaként a figyelem is rá hárul.
De mint mondottam, ez nem magyar jelenség, világszerte így van.
A rémhírterjesztéses törvény a paranoid skizofrémia.
Ez a kérdés megint a valóság átértelmezése.
Egyetlen diktátor sem személyesen adja ki a parancsot minden egyes személy letartóztatására. Ő csak elmondja az iránymutatást és a jól képzett apparátus tudja a dolgát. Aki meg nem tudja az repül.
De ezt te is nagyon jól tudod kérdező.
"Orbánnak nyilván nincs semmi köze ahhoz, hogy azokat, akik rosszat írnak róla, elviszik a rendőrök."
Naponta írnak róla rosszat ezen az oldalon is, mégse vitt el egyikőtöket se a rendőrség. Vagy tévedek?
Nem azért vitték el azt a férfit, mert rosszat írt, hanem mert azt terjesztette, hogy a kormány szándékosan meg akarja betegíteni az embereket.
"Ahogy ahhoz sincs köze, hogy az ellene tüntetőket rommá bírságolják a rendőrök."
Senkit se bírságoltak meg amiatt, mert Orbán ellen tüntetett.
Engem Németországban azért bírságoltak meg a rendőrök, mert felmentem a biciklivel a járdára. Mégse fogtam rá Merkelre.
"aponta írnak róla rosszat ezen az oldalon is, mégse vitt el egyikőtöket se a rendőrség"
Az a baj, hogy ennyire hülyék:D
Én se akartam elhinni, de tényleg ennyire meg vannak bolondulva.
Tolja ész nélkül, hogy diktatúra, diktatúra!!!!!4!4!4
Nyilván nem tud a hatalom mindenkit elvitetni, aki rosszat ír róla. Elég egy-két esetet mutatni, amikor valakit elvisznek a rendőrök és sokan inkább nem írják le a véleményüket.
Az pedig te sem gondolhatod komolyan, hogy nem azért büntetik meg az Orbán ellen tüntetőket, mert a hatalom nem bírja az ellenvéleményt. Szerinted ha szimpátia tüntetést rendeznének Orbán mellett, őket is így büntetnék?
"Elég egy-két esetet mutatni, amikor valakit elvisznek a rendőrök és sokan inkább nem írják le a véleményüket"
Tisztára látszik az elrettentő hatás.
Ma is csak 1549 db Orbán Tóbiást láttam.
Kabe akkora butasag, mint hogy minden rossz mogott Soros es Gyurcsany all.
Teszem hozza, Viktornak azert van nemi rahatasa a belugyminiszteriumra.
A betűk mögött senkiről nem tudni ,hogy ki az és mit akar.Csak okoskodik vagy tényleg álhíreket gyárt.
Pillanatok alatt tudnak az idióta emberek tömeghisztériát kelteni a mostani helyzetben még poénból is.
Ezért kell kimenni érte személyesen,és elbeszélgetni vele,kihallgatni,hogy tényleg veszélyt jelent e vagy csak simán nemnormális.
Amúgy meg milyen diktatúra az, ahol elviszik a rendőrök az embert, majd délben már otthon is van, majd elnézést is kérnek tőle?:D
Ez a nagy elrettentő hatás?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!