Nem a multikat kell okolni azért, mert az emberek oda mennek, a hazai cégek és az állami szektor helyett. Az utóbbi kettő egyszerűen nem biztosít versenyképes fizetést, ezért tudnak a multik térhódítani. Az emberek nem hülyék, nem fognak elfordulni a multiktól, csak elvből. Ugyanakkor a multikon kívül nem sok minden tartja fent a versenyt az országban. A hazai nagy cégek többsége kapcsolatban áll egymással. Ha kivonulnának a multik, monopólium jönne létre, akkor meg olyan kartelezés kezdődne, hogy az emberek csak menekülnének innen.
Egyet értek abban, hogy a multik szerepét csökkenteni kéne, de ezt az állami és magyar cégek munkakörülményeinek javításával kéne elérni. Ha konkurenciát jelentene az említett két terület által biztosított fizetés és körülmények a multiknak, akkor ők sem engedhetnének meg maguknak annyit.
Az EU - ból való kilépésnek sehogy sem lennének jó hatásai. Nagy - Britannia is megsínylette gazdaságilag, pedig nekik ott az egész óceán meg a gazdasági kapcsolatok a volt gyarmatokkal. Ha megnézed a térség nem EU - s tagjait, miket látsz? Koszovó, Szerbia, Albánia, Macedónia. Ezek az országok lennének a jó példa? Elég ellentmondásos. A keleti nyitással nem tudnánk helyettesíteni az EU által biztosított kereskedelmet, ugyanis a logisztikája ennek sokkal többe kerülne, mint az EU tagországaival való üzlet, pusztán társadalmi és földrajzi okokból. Két kapura meg nem érdemes játszani.
Az EU - s pénzeknél nem visznek ki többet a multik, ugyanis az EU - ban a kisebb országok kevesebbet adnak, mint kapnak, a fejlettebbek meg fordítva. Túl szép, hogy igaz legyen? Nem, már mint nem túl szép, ugyanis ezt ők is érdekből csinálják. Tény hogy nem ajándékba adják az EU - s pénzeket, viszont nem gyarmatosítani akarnak minket. A támogatások célja, hogy egy egészséges gazdasági környezetet teremtsenek, hogy erős üzleti partnereket csináljanak maguknak a körülöttük lévő országokból, ezzel saját magukat is erősítve. Ebben nem tudom mit látsz hátránynak.
Ha a gyarmatosítástól félsz, akkor a Kelettől inkább kéne, nem tudom, hogy mennyire emlékszel, de történelmi viszonylatban nem is olyan rég még keleti gyarmat voltunk. Mondd meg te, hogy mikor volt jobb az élet.
Végtére pedig az EU nem mondhatja meg, hogy mi mit csináljunk, ezt csak a kormánypropaganda terjeszti. Nem telepíthetnek be sehova sem migránsokat a tagállam közreműködése nélkül. Lehet, hogy húzzák a szájukat, de többet nem tesznek. Az eljárások is csak dísznek vannak. Most például Németország ellen is indítottak kötelezettségszegésit. Sokan meg voltak ijedve ettől, egyes lapok politikai atombombaként írták ezt le. Erre írta meg egy másik lap, hogy ha a kötelezettségszegési felérne egy atombombával, akkor Magyarországon és Lengyelországban már fűszál sem nőne. Nyilván minden szövetségben kell kompromisszumokat kötni, sehol sem repül a szánkba a sültgalamb, de ha te azt hiszed, hogy az oroszokkal, törökökkel, tadzsikokkal kedvezőbb kompromisszumokat lehet kötni, akkor el vagy tévedve. A társadalmi külömbségekről nem is beszélve.
11. Nem a fizetésről van itt szó, nagyobb lenne a Fizetés ha nem nyugat vinné el az összes pénzt, ezért kellene valami újat kitalálni, ami segítené a régió felzárkóztatását. Erre már van is egy ötlet/terv: https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__10..
A kormány már számos módon próbálta csökkenteni az Uniótól való függést például keleti nyitás, a közbeszerzéseket magyar vagy állami vállalkozásoknak adják főként, adó csökkentés és támogatás a kis-közép-nagy-vállalkozasoknak, magyar cégek külföldi terjeszkedésének az elősegítése fokozatosan. Ez mind-mind a gazdaság és a bérszínvonal fejlődését segíti elő, viszont egy alternatív Európai összefogással sokkal jobban működne ez mind.
"Az EU - s pénzeknél nem visznek ki többet a multik, ugyanis az EU - ban a kisebb országok kevesebbet adnak, mint kapnak, a fejlettebbek meg fordítva. "
Magyarországról többet visznek ki a multik, ugyanis az adójuk alacsonyan van tartva, hogy minnél több ázsiai és koreai multi jöjjön, hogy gyorsan legyen szemmel látható fejlődés. Jelenleg csak így tudjuk Nyugat-Európával a versenyt tartani, és a magas növekedést fenntartani.
"Végtére pedig az EU nem mondhatja meg, hogy mi mit csináljunk, ezt csak a kormánypropaganda terjeszti."
Már számtalanszor volt arra példa, hogy megvonták volna tőlünk az EU-s pénzeket. A Magyarország elleni vitában pedig most be sem engedték a magyar képviselőket. https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__10..
Ugye azt tudod hogy a multiknál átlagban durván 2x többet keresnek ezek a drága szegény kizsigerelt magyarok mint az állami, itthoni vállalatok taposógépeiben
Nagyon jó és szép lenne ha tényleg úgy lenne a közbeszerzési rendszer ahogy a te álmaidban szerepel de a valóság az hogy a közbeszerzéseket általában ugyan az a 2-3 vállalat nyeri ágazatonként ami hosszú távon kicsinálja a versenyt, és tönkre teszi a többi vállalkozást akik csődbe mennek vagy beolvadnak ezekbe a nagyobb vállatokba, így hosszú távon egyre silányabb munkák, verseny képtelenebb bérek, és monopóliumok jönnek létre.
Jóhogy alacsonyan vannak az adóik tartva máskülönben bese tennék a lábaikat, de nehogy azt hidd hogy ez máshogy van az Ázsiai multiknál ugyan úgy kedvezményes adózástól, a földvásárlásig mindent kapnak csak jöjjenek, de ez egy fajta gazdaság politikai nézet és gyakorlat amiért csak a fideszt vonhatod számon hisz ők a kormányzó párz jóideje az ő akaratuk érvényesül
Nem az eu nem mondhatja meg mitcsináljunk tényleg, ez benne van az eu alapító okmányában, alkotmányában, az meg hogy nem mehetnek be a magyar képviselők nem mehetnek be nem hasra ütés szerűen hozták, az EU parlamentjének is meg van a saját jog és procedúra rendje ahogy a magyarnak is, eleve véleményem szerint eléggé problémás lenne lefolytatni egy értelmes, konstruktív vitát a párt államok küldötteinek ha minden második fölszólalás után egy magyar képviselő elkezdené a saját kis monológját mondani, ja és ez értendő az összes magyar küldöttre nem csak a narancs színűekre, hanem a pirosakra, lilákra, nemzeti lobogósokra, és a kígyózók pártjárai is, de hidd el lessz olyan alkalom amikor majd mind előadhatják a saját verziójukat
„Ugye azt tudod hogy a multiknál átlagban durván 2x többet keresnek ezek a drága szegény kizsigerelt magyarok mint az állami, itthoni vállalatok taposógépeiben"
De nem keresnek azokban sem annyit mint nyugaton. Nem mondtam hogy bajom lenne velük.
"Nagyon jó és szép lenne ha tényleg úgy lenne a közbeszerzési rendszer ahogy a te álmaidban szerepel de a valóság az hogy a közbeszerzéseket általában ugyan az a 2-3 vállalat nyeri ágazatonként ami hosszú távon kicsinálja a versenyt, és tönkre teszi a többi vállalkozást akik csődbe mennek vagy beolvadnak ezekbe a nagyobb vállatokba, így hosszú távon egyre silányabb munkák, verseny képtelenebb bérek, és monopóliumok jönnek létre."
Nem fognak csak azért csődbe menni, mert nem kapják az állami megbízásokat, azért egy óvodás is érti hogy nem így működik. Mindenhol a kormány közeli cégek nyerik az állami közbeszerzéseket vagy azok vannak előnyben, mert azoknak van nagy tőkéje. Pláne nálunk, ahol elvagyunk maradva.
"Jóhogy alacsonyan vannak az adóik tartva máskülönben bese tennék a lábaikat, de nehogy azt hidd hogy ez máshogy van az Ázsiai multiknál ugyan úgy kedvezményes adózástól, a földvásárlásig mindent kapnak csak jöjjenek, de ez egy fajta gazdaság politikai nézet és gyakorlat amiért csak a fideszt vonhatod számon hisz ők a kormányzó párz jóideje az ő akaratuk érvényesül"
Más gyors gazdasági teljesítményhez eredményhez vezető, és hosszú távon is kifizetödő dologra nincs is lehetősége a kormánynak jelenleg. Majd ha lesz normális hazai gazdaság, de ahhoz kell a pénz amit a multik adnak.
"Nem az eu nem mondhatja meg mitcsináljunk tényleg, ez benne van az eu alapító okmányában, alkotmányában, az meg hogy nem mehetnek be a magyar képviselők nem mehetnek be nem hasra ütés szerűen hozták, az EU parlamentjének is meg van a saját jog és procedúra rendje ahogy a magyarnak is, eleve véleményem szerint eléggé problémás lenne lefolytatni egy értelmes, konstruktív vitát a párt államok küldötteinek ha minden második fölszólalás után egy magyar képviselő elkezdené a saját kis monológját mondani, ja és ez értendő az összes magyar küldöttre nem csak a narancs színűekre, hanem a pirosakra, lilákra, nemzeti lobogósokra, és a kígyózók pártjárai is, de hidd el lessz olyan alkalom amikor majd mind előadhatják a saját verziójukat"
Dehát látod hogy a példák nem ezt igazolják. Amikor eljárásokat indítanak a kormány ellen, ezzel bele szólva a hazai emberek döntésébe. Hányszor akarták megbüntetni Magyarorszagot Sargentivel például? Amikor például Franciaországban szemeket követtek ki mint Gyurcsányék idejében, de az rendben van meg volt mert liberális meg migráns párti nézeteik vannak/voltak? Akkor ezek szerint az EU is szembe megy a demokráciával, meg az alapértékeikkel mint elméletben a Fidesz Magyarorszag kormánya?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!