Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért nem tudják Magyarországo...

Miért nem tudják Magyarországon az emberek, hogy a volt Kínai népköztársaság már három részre szakadt?

Figyelt kérdés
Tapasztalataim szerint a magyar emberek túlnyomó többsége a kormány és a médiumok elhallgató politikája miatt még ma sem tudja, hogy a néhai Mao Ce-tung kommunista pártelnök által létesített egykori Kínai Népköztársaság kb. már öt éve három részre szakadt és felbomlóban van. A Peking központú rész a nevét Kínai Köztársaságra változtatta és visszatért a kapitalista rendszerformához. Oly annyira visszatért, hogy még az utolsó kínai császár unokájának is visszaadta a palotáját. Ezt személyesen tőle tudom, mert 8 évig Budapesten élt és a hazatérése előtt elköszönt tőlem. Az említett népköztársaság második elszakadt részének központja Közép-Kínának abban a részében van, amelynek a legnépesebb városa az a Vuhan, ahonnan a koronavírusos járvány elindult, de újra terjedőben van. Az Szocialista Kínának nevezi magát. A harmadik és továbbra is a legnagyobb része az egykori maoista birodalomnak továbbra is Kínai Népköztársaságnak nevezi magát és nem hajlandó bármit elfogadni a másik két kínai résztől. Mindez azért jutott eszembe, mert nem tartom kizártnak, hogy biológiai fegyverként esetleg az említett részek valamelyike vetette be a koronavírusos járványt.

2020. máj. 3. 12:16
1 2
 1/17 SzittyaWarrior lvl99 ***** válasza:
70%
A magyarok kb. 80%-a annyit tud a Távol-Keletről, hogy ott mindenki kínai és egész nap karatéznak.
2020. máj. 3. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
20%
Nèzd. Mao ce tung az első kommunista kinai volt aki ki is mondta leìratta a nyalò tàrsasàgàval hogy ő vezìr , elvette minden embertől a jogot. Engem nem èrdekel hogy Kína micsoda mert nem ott èlek hanem magyarorszàgon. Arròl nem tehetek hogy eddig Kàdàr elvtàrsèk befogadtak minden jöttmentet. Figyelj. A mùlton nem lehet sem ràgódni sem vàltoztatni ès ha ez tèged ennyire meglovagol akkor a mùltban èlsz egy olyan helyen ami nem a hasznoddà vàlik. Nem èrtek egyet veled sehogy sem mert nem ezt tanitottàk nekem töriből de èn nem fogok hivatkozni kommunizmusra hogy az milyen jó. Ezek règi rendszert épitettek fel amiből nem fejlōdött mai napig semmi . Ezekszerint te 70 èves vagy aki a règi vilàgot fogadna el örökre egy kikùràlt katonai fegyver diktatùràt amibe 100 lövès kell. Ennyi
2020. máj. 3. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 SzittyaWarrior lvl99 ***** válasza:
79%
Mondjuk az is kutya, amit te összeflesselsz a kérdésben. Nem semmi anyagot tolhatsz.
2020. máj. 3. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
29%

Megint egy ostoba, általánosító megállapítás!! hány embert kérdeztél meg, akik nem tudták??? Hány adatból extrapoláltál 10 mio magyar emberre??


Dunning-kruger hatás....? :-DDD

2020. máj. 3. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
74%
#3: Na igen, :-DDD elég erős cuccot tolhat....
2020. máj. 3. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
77%
És akkor Taiwan? Az is Kínai Köztársaság. Akkor két Kínai Köztársaság van?
2020. máj. 3. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
84%
Miket meg nem tud az ember itt gyakorin :DDDD
2020. máj. 3. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
Én csak azért írtam ki ezt a kérdést, mert szerintem ideje lenne már, hogy a külpolitikában és a járványügyben illetékesek is elgondolkodjanak a kérdésemen. Pl. azon, hogy Kína melyik részéből rendelik meg tonnaszámra az arcmaszkokat. Állítólag Donald Trump úr, az USA elnöke már felhívat a figyelmet a biológiai hadviselés lehetőségére.
2020. máj. 3. 13:02
 9/17 A kérdező kommentje:
Pl. azt nem értem, hogy a magyar kormány miért Kínától és miért nem a NATO szövetségeseitől, vagy valamelyik semleges országtól, pl. Svájctól vásárolja meg a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket? Tudja ezt valaki?
2020. máj. 3. 13:19
 10/17 anonim ***** válasza:
71%

#9

Mert senki nem adott volna. Orbán az ellenséggel paktál így a a NATO országoktól nem remélhet segítséget. Az EU-t is folyton kritizálja minden intézkedést próbál megfúrni. Maradt kína meg a selejtes tesztek. Pl a Románok Dél-Koreából tudtak szerezni 2 millió tesztet, velünk meg szóba sem álltak.

2020. máj. 3. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!