Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Egyetértetek, hogy ebben az...

Egyetértetek, hogy ebben az esetben nem csak a késelő fiatalkorú diák a hibás, hanem az oktatás maga is?

Figyelt kérdés

[link]



A diák átlag feletti értelmi képességekkel rendelkezik a cikk szerint.Magam is Győrből származom, ahol tanult a diák, egy elég nívós intézmény.



Magyarországon, elég sok tanár borzalmasan elvan szállva és nagyon visszaél a hatalmával.


Amikor én voltam általános iskolás, ott is volt egy tanárnő, aki igazgatóhelyettes is volt és nagyon buta volt.Állandóan ordibált és verekedett is, idegenbeteg volt konkrétan.

Feljelenteni nem merték, pedig lett volna miért, csak akkora bosszút állt volna a szülők csemetéjén.

Pedig, ez a rendszerváltás után volt, amikor már demokratizálódott valamennyire az oktatás és tilos volt a gyerekeket verni.


Az én szüleimnek is megmondta az egyik tanár,hogy hülye vagyok, nem viszem semmire.Kvázi így.

Aztán, azóta lediplomáztam,nem is egyszerű szakon, amit egyszer az orra alá is dörgöltem, amikor összefutottam vele egy boltban.



Az iskolák tele vannak alkalmatlanokkal, meg ÁVH tiszt jellegű kiskirály játszó tanárokkal.

Persze kirúgni nem fogják őket, mert tanárhiány van.


Viszont a szűrőt szűkebbre húzhatnák, aki tanár akar lenni, vizsgálni, tesztelni kellene a szociális készségeket, illetve átfogó pszichológiai teszteket kellene végrehajtani.



2020. ápr. 28. 10:33
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
100%

# 10


ez szép és jó, de egy kitűnő magyar töri faktost, hogyan vettek fel mérnöknek vagy orvosnak?

2020. ápr. 28. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha átlag feletti értelmi képessége van, akkor miért késsel oldotta meg a problémáját? Maradjunk annyiban, hogy az értelmi képességei megragadtak egy kóborkutya szintjén. Az ilyenek hülyék és primitívek és sötétek mint a taposott föld.
2020. ápr. 28. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%
#11, nem értelek (10), miféle töri fakt?
2020. ápr. 28. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 Halmiaarszen válasza:
100%
hello
2020. máj. 27. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%
#14 Hello!
2020. máj. 27. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!