Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Tényleg emberéleteket mentenek...

Tényleg emberéleteket mentenek meg a vírus miatti korlátozások?

Figyelt kérdés

Jelenleg hivatalosan 282 ember halt meg koronavirus miatt úgy, hogy az iskolákat 5-6 hete bezárták és kb egy hónapja kijárási korlátozás van érvényben az ország egész területén.

Az elhunytak adataid nézve elenyészően kevés a fiatalabbak száma (ők is zömében 40 felettiek). Sokkal inkább a 70-80-90 fölötti korosztályból halnak meg. Ráadásul az alapbetegségeiket olvasva én nem lennék benne biztos, hogy a korona volt a fő ok. Többen súlyos daganatos betegek voltak, magas vérnyomása szinte mindenkinek volt, és valamilyen szívbetegsége is. Emellett a stroke, Alzheimer-kór se ritka, na meg a különböző érrendszeri betegségek. Néhány ember adatait olvasva azon csodálkozom, hogy egyáltalán még életben volt, mert 4-5 külön-külön is súlyos betegséget felsoroltak nekik “alapbetegségként”.

Egy esetben láttam, hogy odaírták, hogy nem volt alapbetegsége, egy 85 éves férfi esetén, ennyi idős korban már különösebb betegség nélkül is halnak meg emberek egyik napról a másikra.


Éppen ezért nem értem a korlátozások létjogosultságát. Ha tömegével halnának meg a fiatal egészséges emberek, akkor szó se róla, indokolt lenne, de így nem hiszem.

Vagy legalább csak egy bizonyos csoportra vonatkoznának a korlátozások (65 év felett és/vagy krónikus betegségben szenvedők).


Sok ember elvesztette a munkáját vagy bekattan az állandó otthonlét miatt miközben a vírust lehet tünet nélkül átvészelnék.


A kérdésem tehát az, hogy valóban hasznosak-e ezek a korlátozások? Illetve, hogy szerintetek mikor lesz az (amennyiben nem enyhítenek), hogy az emberek elkezdik egyre kevésbé komolyan venni és megszegni a szabályokat?

Szerintem ha nem enyhítenek akkor május vége/június elejére a legtöbb 40 év alatti egyszerűen elengedi az egészet. Már most rengeteg fiatal tizen/huszonévest látok a közösségi oldalakon akik együtt grilleznek, mászkálnak, edzeni járnak, mert már tesznek az egészre.



2020. ápr. 25. 17:09
1 2 3 4
 21/34 A kérdező kommentje:

#13 igen, 1% az kb 90 ezer ember. Ha ilyen jól megy a matek, légyszi számold ki, hogy mennyi a 99% akit ugyanúgy érintenek a korlátozások. De nem is a korlátozás a probléma hanem amit gazdaságilag okoz. Engem nem az zavar, hogy nem mehetek parkba meg játszótérre, eddig se nagyon jártam. Engem az zavar, hogy a vendéglátás/turizmus gyakorlatilag off, néhány étterem a kiszállítással tud kompenzálni de az közel se ugyanaz. Az autóiparban is gondok vannak (például Bosch-t is említették). De több autóipari vállalat kezdett leépítésbe, vagy rövidebb munkahetekbe (= kevesebb fizetés).

Autóiparban hányan is dolgoznak Magyarországon? Segítek, 176.000-en. Nyilván nem küldik el mind a 176.000 embert, de ha “csak” 10%-ukat igen az 17.600 munkanélkülit jelent. És ez csak egy ágazat. Ami talán nem állt le az a lereskedelem, mezőgazdaság, meg az építőipar még csinálja a már elkezdett munkákat. De ki fog 1-2 év múlva házat építtetni? A mostani munkanélküliek?


A vírus terjedése szempontjából pedig nem hoztak igazán jó korlátozó intézkedéseket. Fodrászhoz, manikűröshöz, konditerembe, szoliba (igen oda is lehet) miért lehet most menni? Parkba nem ülhetek ki de a konditeremben izzadhatok közösen többtucat emberrel? A boltban ahol “betartják” a másfél méter távolságot mennyire vagyunk biztonságban? Az lett volna hatásos intézkedés a vírus szempontjából, ha boltba mindenki heti 1-2 alkalommal mehet és elkezdik gőzerővel támogatni az online bevásárlást és annak kiszállítását. Sokan meg kétnaponta járnak bevásárolni a családdal csakhogy ki tudjanak mozdulni.

És igen, az a 85% könnyen mondja, hogy otthon marad, egészen addig amíg van pénze és nem rúgják ki. A #maradjotthon addig menő mindenkinél, amíg lájkokat tud vele kalapozni meg szimpátiát kelthet az emberekben. Aztán amint rájönnek az emberek, hogy otthoaradásból munka nélkül nem lehet megélni hirtelen már nem is annyira lesznek engedelmesek.


És mégegyszer mondom itt nem arról van szó, hogy én személy szerint, hogy érzem magam. Bár az ország mentális állapotának valóban nem tesz jót a bezártság, már most több a frusztrált agresszív ember az utakon.

Meg nem arról van szó, hogy nem tudok a barátaimmal bulizni menni. Hanem arról, hogy többezer ember válik munkanélkülivé. A cégek sem tudnak a végtelenségig fizetni mindenkit bevétel nélkül.

Ha már valaki említette, hogy több ország szigorúbb döntéseket hozott és mégse ment csődbe.. nos Olaszország gazdaságilag nem áll túl fényesen, és valószínű Ausztria sem azért sürgeti a gazdaság beindítását, mert minden olyan jó náluk.

2020. ápr. 25. 22:27
 22/34 anonim ***** válasza:
32%

Nem mentenek semmit és senkit egy vicc volt az egész ebbe burkolták bele a gazdasági világválságot.

Egyszer augusztusba tetőzünk aztán kitaláljuk hogy napra pontosan május 3?Mi ez ha nem egy nagy ugratás?

Itt ha nem lesz enyhítés amit kizártnak tartok mert ketyeg az óra egyre közelebb haladunk az államcsődhöz akkor nem grillezni meg edzeni fogunk együtt járni hanem tüntetni.

2020. ápr. 26. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 Ollókezű Edward ***** válasza:
67%
Nézd kérdező, én 30-as vagyok magas vérnyomásom, szívbetegségem és asztmám van. Nem, nem haldoklok egyik alapbetegségem miatt sem, de ha elkapom a koronavírust, akkor sokkal-sokkal rosszabb esélyeim lesznek, mint egy egészséges korombelinek. Szóval igen, engem pl. lehet pont a korlátozás ment meg. Ja, majdnem elfelejtettem, hogy nem segélyen élek, nem vagyok leszázalékolva, dolgozó, adózó ember vagyok. most is otthonról dolgozok, szóval azért még csak van valami hasznom, csak van valami érv, hogy ne kelljen pont engem feláldozni a koronavírusnak, hogy te piknikezhess meg kocsmázhass hétvégente.
2020. ápr. 26. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
18%
Kérdező hiába ragaszkodsz ahhoz, hogy a korlátozások miatt sokan válnak munkanélkülivé, ezért inkább ne legyenek korlátozások, inkább haljanak meg többen, mert az emberek többsége nem így gondolkodik szerencsére. Kérdésed az volt, hogy tényleg emberéleteket mentenek-e meg a korlátozások, a válasz pedig igen, emberéleteket mentenek meg.
2020. ápr. 26. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
44%

24 ahogy ti hiába ragaszkodtok a kijárási korlátozásokhoz és megtartásához életetek végéig szerencsére az emberek többsége nem így gondolkodik és már elszeretne kezdeni újra élni.

A korona vírus soha nem fog akkora pusztítást végezni mint amit a most ránk váró válság fog ezért is lesz nyárra feloldva.

Az emberek túlnyomó többsége már belefáradt.Rengeteg egyedül élő fiatalnál depresszió és szorongás alakult ez alatt a borzasztó 3 hét alatt.Igenis menni kell és szórakozni élni az életünket és nem belepofázni abba kinek mit hogy mit szabad és mit nem.

2020. ápr. 26. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 Ollókezű Edward ***** válasza:
25%
25-ös: Köszönöm, Dr. Mengele, hogy megmondtad a tutit! A Dunába azért nem akarsz egyből belelőni? És mi az, hogy dolgozni menni? Eddig is lehetett dolgozni menni. Felőlem menj partizni is, de ha hazaviszed az idős, beteg rokonaidnak a koronát, akkor ne verd magad, ha a kórházban nem fognak tudni mit kezdeni velük, jó?
2020. ápr. 26. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 A kérdező kommentje:

Én írtam, hogy a korlátozásokat az idős és/vagy veszélyeztetett emberekre kellett volna alkalmazni.

Tehát az a 30-as akinek különböző betegségei vannak maradjon szépen otthon, támogassák az online bevásárlás lehetőségét, a munkahelyeket meg kötelezni homeoffice-ra ha lehetséges (nyilván ha sofőr vagy vagy pék stb akkor ez nem megoldott, de jelenleg is otthonról dolgozol így gondolom ez rendben van).

Szóval szerintem az lett volna ideális, hogy 65 év felett kijárási korlátozás, akár már régebb óta is mint március vége (kb amikor az egyetemek bezártak már lehetett volna). Az önkormányzatok így is segítenek az időseknek ha kell, na meg akinek vannak fiatal rokonai azok heti egyszer be tudják dobni a bevásárlást.

Illetve a 65 év alatti de más okból veszélyeztetett emberek számára (a saját érdekükben) kijárási korlátozás/tilalom bevezetése.

Azzal nem vagyunk előrébb ha korlátozunk többszázezer/millió fiatal és egészséges embert. A betegeket és az időseket kellett volna a saját érdekükben korlátozni. Ehelyett mi volt? Egészséges fiatalként itthon ültem a nyugdíjasok meg kint trécseltek a lottózó előtt...


Tehát mégegyszer hangsúlyozom, nem szeretnék én rosszat a fiatal beteg vagy épp idős beteg embereknek, inkább ésszerű korlátozásokat szerettem volna.


Amellett pedig nem tudok elmenni, hogy valóban mentenek-e meg emberéleteket a jelenlegi korlátozások. Azért, mert néhány kivételtől eltekintve a most elhunyt emberek idősek és betegek voltak. Most őszintén, akinek a teste több részében daganat van, emellett van egy magas vérnyomása, érelmeszesedése, és még ehhez hozzájön egy Alzheimer/stroke hadd ne soroljam, legyen mondjuk 83 éves és elkapja a koronavírust. Ő vajon tényleg a koronavírustól hal meg? Biztos nem az évek alatt kialakult daganatok, érrendszeri problémák és általánosan is idős kor a halál oka?

Mert nem nagyon látok olyat az elhunytak között, hogy fitt aktív 70 éves férfi alapbetegség nélkül. Szinte csak olyan emberek vannak akiknek alapbetegségei (így leírva) kifejezetten súlyosnak tűnnek.

Ezzel véletlenül se azt akarom mondani, hogy “nekik már úgy is mindegy” vagy hogy “értük nem kár”, mert sokan szeretnék kiforgatni a szavaimat és ezt kihozni. Csupán azt mondom, hogy az eddig elhunyt 272 ember (rosszul írtam korábban tényleg 262 volt). Szóval az eddig elhunyt 272 ember közül könnyen lehet, hogy 250 a koronavirus nélkül is meghalt volna, a többi 22 pedig az elkövetkező pár hétben/hónapban halt volna meg valamelyik betegsége miatt.

Ezért nem vagyok benne biztos, hogy tényleg sok embert mentenek meg a korlátozások, mert jellemzően olyan emberek haltak meg eddig akik jó eséllyel sajnos vírus nélkül is meghaltak volna.


Illetve azt is mérlegelni kellene, hogy melyik oldalon hány ember fog meghalni.

Mert ha a korlátozásokkal megmentünk X db embert akiket nem a vírus öl meg, viszont a korlátozások miatt bedől a gazdaság ami miatt meghal ugyanúgy X db ember plusz nehéz helyzetbe kerül még Y db akkor összeségében több az áldozat. Jó ez így nagyon egyszerűen van levezetve de érthető mire gondolok.

Van is egy ilyen példa, hogy ha van egy vasúti sín, elágazik két irányba az egyik ágon áll 10 ember a másikon 20. A vonat megy, nem tudjuk megállítani, az embereket nem tudjuk eltávolítani a sínekről, tehát valakiket a vonat mindenképp elgázol. Egy dolgot tehetünk, hogy eldöntjük merre menjen.

Kicsit ilyennek látom a mostani helyzetet is, hogy veszteségek mindenképpen lesznek, a kérdés az, hogy mennyi.

És ne legyen igazam de azt látom, hogy a korlátozásokkal ugyan megmenekül a “10 ember” de a “vonat” (bedőlő gazdaság) meg letarolja a másik oldalon lévő “20 embert”.

Persze elnagyolt példa, pontos számokat nem ismerek, csak tippelgetni lehet.


10-20 év múlva lesz érdemes visszanézni, ha lesznek pontos adataink, hogy hány embert mentettek meg a korlátozások, mit okoztak ezzel a gazdaságban és a következmények mit okoztak az elkövetkező 5 évben. Hány család került rosszabb helyzetbe, hány ember került utcára, hány vállalkozás ment csődbe, hány ember halt meg stb.


Ha lehet hinni a híreknek pár ember már most öngyilkos lett, mert olyan helyzetbe került. Illetve a bezártság sok emberből nem hoz ki jó dolgokat, várható is, hogy emelkedni fog az öngyilkosságok száma.

2020. ápr. 27. 02:55
 28/34 anonim ***** válasza:
100%

#27 Amit nem vagy képes megérteni/elfogadni hogy mindezt UTÓLAG tudod eldönteni, hogy ez is elég lett volna. 6 héttel ezelőtt, amikor a kijárási korlátozásról kellett dönteni, akkor sem azt nem lehetett tudni, hogy sikerül egyáltalán kordában tartani a járványt és nem lesz hasonló a helyzet, mint az olaszoknál, sem azt nem lehetett tudni, hogy a magyar emberek hogyan reagálnak a helyzetre, sem azt hogy milyen lesz a járvány terjedése, mennyire lehet majd a megfelelő védőeszközökhöz hozzájutni. Olyan tudás birtokában kellett volna lenni egy olyan döntéshez amit elvársz, ami nem létezett.

Amit akkor tudtak az az volt, hogy a kínaiak nagyon sumákoltak és nem lehet hinni a számaiknak, csak annyi biztos hogy nagyon sok fertőzött, nagyon súlyos betegség és sok halott volt amit csak a nagyon drasztikus lépésekkel tudtak egyáltalán lassítani. Annyit tudtak, hogy az olaszok nem vették komolyan a lazább ajánlásokat és napok alatt eljutottak oda, hogy az kórházak nem tudták ellátni az embereket és százak haltak meg feleslegesen. Annyit tudtak, hogy itthon az emberek egy része követeli az azonnali és teljes lezárást, határok zárását, karantént. EZEK alapján kellett dönteni.

UTÁNA már lehet dönteni arról - az újabb tudás, ismeret birtokában - hogy mi az ami már nem szükséges.

Biztosra veszem, hogy te lettél volna az egyik aki követelné a kormány lemondását, ha nem ezt a döntést hozzák meg és a járvány elszabadul nálunk is, miközben még nem volt idő beszerezni a védőfelszereléseket, felépíteni a járványkórházat és előkészíteni a kórházakat.

Ne utólag akarj okos lenni - arra bárki képes. Próbáld meg átgondolni és megérteni hogy AKKOR milyen helyzet volt és milyen lehetőségek közül kellett választani! Ehhez kell értelem.

2020. ápr. 27. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 Ollókezű Edward ***** válasza:
65%

A magyarok egészsége eddig is siralmas volt. Ha feláldozod a betegeket és időseket, akkor majdnem az egész 50-es generáció mehet a darálóba, + azok, akik nem tudják, hogy betegek. Mert tudod, attól, hogy nem vagy diagnosztizálva, még lehet akármilyen bajod. Nekem is csak véletlenül vették észre a magas vérnyomást és a szívbetegséget is, mert nem okozott egyik állapot sem tüneteket. Ennyi erről. Többet nem is fűzök hozzá, valahogy nem vágyom arra, hogy fasisztákkal vitatkozzak.

A másik az, hogy 1. nincs gyógyszer, a remdesivir megbukott, a hidroxiklorokvin lehet sosem működött, az ivermektin-t pedig még nem kezdték el széles körben alkalmazni, de valószínű, hogy mire súlyos tüneteid lesznek, már késő beadni. Marad a vakszerencse.

2. nincs oltás, ami van, még most fut át az első emberkísérleti körön. És bárki megbetegedhet, sportoló is halt már bele. Ezek a tények.

2020. ápr. 27. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 A kérdező kommentje:

#29 aha, gratulálok... azért vagyok fasiszta, mert kételkedem a korlátozások hatékonyságában? Fasiszta vagyok, mert félek, hogy több ember fog meghalni/elszegényedni a válság miatt mint a vírus miatt?

Azt pedig lehet tudni, hogy van-e bajod vagy nincs. Persze aki 10 évente egyszer téved be orvoshoz azt érhetik meglepetések, de akit legalább évente egyszer lát iskola/üzem orvos vagy magától elmegy egy kivizsgálásra az tudni fogja, hogy beteg-e. Vagy legalábbis hamar kiderül ha van valami gondja.


Müller Cecília azt nyilatkozta, hogy vannak országok ahol csak azokat számolják az elhunytak közé akik bizonyíthatóan “tisztán” a koronavirus miatt haltak meg. Tehát vannak országok ahol nem számolják a koronavírus áldozatának azt akinek volt féltucat más betegsége.

Magyarországon 1 ember volt akinek nem írtak alapbetegséget, egy 85 éves férfi. Tehát a jelenlegi 280 elhunyt közül jó eséllyel 1 ember van aki “tisztán” a koronavírus áldozata.


Utólag könnyű okosnak lenni ezt aláírom, 6 hete még kevesebb információ állt rendelkezésre. Viszont itt a kulcsmondat, eltelt 6 hét, vannak információk lassan ideje lenne mérlegelni. Mert húzhatjuk a korlátozásokat szeptemberig is csak annak lesznek az előnyök mellett hátrányai is.

Mint itt már valaki írta kéne mennie kontroll vizsgálatra, de most gyakorlatilag nincs. Vajon hány ember fog azért meghalni vagy rosszabb egészségügyi állapotba kerülni, mert csúsznak a vizsgálatai/kezelései?


Szóval köszönöm, hogy lefasisztáztál kár, hogy nem vagy tisztában a szó jelentésével. Én pont, hogy azokat a kérdéseket feszegetem, hogy hogyan lehetne kevesebb áldozata ennek az egész helyzetnek.

De felteszek egy egyszerű kérdést, nyilván kitalált számokkal. Szerinted melyik a jobb, ha meghal a vírus következtében 1000 ember vagy ha meghal 3000, mert nem kap normális ellátást, és még emellett 100.000 munkanélküli lesz? Én azt szeretném, hogy ha már mindenki nem maradhat életben akkor legalább kevesebb áldozat legyen. Szerinted ezért fasiszta vagyok...

2020. ápr. 27. 11:29
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!