Nem lesz ez kissé korai? " májusra minden magyarországi gyár menni fog "
"" májusra minden magyarországi gyár menni fog ""
Muszáj nekik menni, mert ha nem, akkor Orbánnak és bandájának annyi!
Kérdező
Az idő ahhoz kellett, hogy a járvány elharapózása ELŐTT meg lehessen hozni a szükséges intézkedéseket.
Ilyen volt az egészségügyben egy járványkórház felépítése a semmiből oda ahol szükséges. A kórházak, orvosok, ápolók felkészítése a járványra, a védőeszközök, lélegeztető gépek beszerzése, előállítása és eljuttatása oda ahol szükséges.
Ahogy az újrainduló gyárakban ez alatt az idő alatt megpróbálták úgy alakítani a folyamatokat, hogy védjék közben a dolgozókat. Láthattad a tévében, hogy plexi falakat raktak a dolgozók közé, hogy elszeparálják azokat akik túl közel dolgoznak egymáshoz, felszereltek fertőtlenítő eszközöket, másféle munkarendet alakítottak ki stb. A kis cégek pedig nem azért álltak le hogy a járvány ne fertőzze meg őket, hanem mert nem volt megrendelésük - mivel az emberek otthon maradtak, a nagy cég akinek beszállítottak, az leállt.
Eddig az volt a baj hogy évekig fog húzódni a járvány és vége lesz az életünknek, mert éhen halunk a válságban - most meg az a baj, hogy "csak" 2 hónap és lassan, óvatosan mégis újra működni kezd a világ?
"Csak nehogy visszaüssön a túl korai lazítás."
Amúgy ebben teljesen igazad van!
Most tényleg nagyon kell figyelni arra hogy "nehogy visszaüssön a túl korai lazítás"!
Csak ha pár héten belül minden visszaáll, akkor az az érzésem támad, hogy kár volt az eddigiekért.
Nagy hűhó a semmiért. Nem értük el a csúcsot sem, de lazítunk. Eddig elhunyt 134 idős, krónikus beteg. A vírus nélkül is meghal naponta átlagosan 300-350 beteg hazánkban.
A nagy ágyfelszabadítások, elhalasztott műtétek, vizsgálatok miatt a jövőben sajnos sokkal több is fog.
gyerekek, le van szärva a vájrusz, ha haldoklik a gazdaság
ha nem dolgozunk, éhen döglünk
ez itt nem Norvégia, hogy ezermilliárd dollárnyi tartalékaink legyenek
agyam eldobom már ettől a hisztériától!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!