Miért nincsen állami támogatás a macska/kutya ivartalanításra?
Hollandiában sokáig teljesen ingyenes volt az állatok ivartalanításra.Most is van rá állami támogatás.Azaz X százalékát az állam állja.
Ennek pedig több pozitív hozadéka lett.A menhelyek száma radikálisan lecsökkent.Illetve, a kóbor állatok száma is elenyészővé ált.
Magyarországon egy hím kutya vagy macska ivartalanítása 10 ezer forint körül van, függően a rendelőtől.
Egy nőstényeké pedig többe kerül, mivel az kvázi egy hasi műtét.
Mondjuk egy ivartalanítási beavatkozás árának 50 százalékát átvállalhatná az állam.
Szerintem nagyon szomorú,hogy a kormány nem támogatja az állattartás jobbá tételét.
Szerintem az a szomorú hogy egyesek úgy tartanak állatokat, hogy nem tudnak róla gondoskodni.
Pl. szomszédnak hiába fizetnéd a felét akkor se vinné el ivartalanítani, mert nincs neki arra 5 ezer forintja se.
De akár a nagynéném is mondhatnám, a bőre alatt is pénz volt kis túlzással de mégis legalább 4-5 évig kellett nyúzni, hogy vigye már el a macskáit ivartalanítani, mert a 10+ már kezd kicsit sok lenni és minket(a szomszédai voltunk) is zavar.
Első körben megtiltanám az állatok árulását magánemberek számára aztán a cégeket/tenyésztőket akik kisállatokkal foglalkoznak meg arra kötelezném, hogy csakis ivartalanítottat adjanak el magánszemélyeknek. Sőt még adót is kivetnék rá, hogy egy macska/kutya kerüljön a mostaninál 2-3-szor többe és az abból bejövő pénzt fordítanám ivartalanításra.
A macskák/kutyák ivartalanítását állják azok akik mindenáron tartani akarnak ne azok akinek ehhez semmi közük nincs.
#2 nyelvvizsgát? jogosítványt? külföldi tanulmányutat? ...
Nem a cicusok meg kutyusok teszik jobbá a világot hanem az emberek, ha te azt hiszed hogy a családtámogatás kevésbé fontos mint a macskák ivartalanítása akkor szerintem komoly gondok vannak nálad.
Az állatok ivartalanításának ingyenessé tétele segítené a kóbor állatok számának csökkentését.
Állatszeretőknek:
Állatokat nem szeretőknek: a kóbor állatok növelik a fertőzésveszélyt, szennyezést okoznak, amit valakinek el kell takarítania. A kilövés nem megoldás, az ebadó szintén nem. Az ivartalanítás a tuti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!